Századok – 2006
TÖRTÉNETI IRODALOM - Andrejev; I. L.: Alekszej Mihajlovics. Zsizny zamecsatyelnih ljugyej (Ism.: Kurunczi Jenő) 795
795 TÖRTÉNETI IRODALOM Hmelnyickij 1648 szeptembere és 1657 júliusa közötti ukrán nemzetállam-felfogása szakaszolásáról ír. Gebei több nyelvű archív és historiográfiai anyag felhasználásával készítette tanulmányát. Csak néhány kérdést emelnénk ki, amelyek az eredetiséget és az aktualitást jelzik. Ilyen például az 1654. évi Perejaszlavi Rada határozatának értelmezése, az ukrán autonómia kérdése, Hmelnyickij és II. Rákóczi György szerződése, a bonyolult orosz-ukrán-lengyel viszonyok, a Zaporozsjei Szics és az 1661 utáni politikai relációk problematikája. Az 1648 és 1656 közötti erdélyi-ukrán diplomáciai kontaktusok alapot adnak a két állam fejlődésének összehasonlítására és a kozák autonómia evolúciója bemutatására. Kertészné Varga Beáta a 17. század második felének orosz-ukrán kapcsolatait elemzi írásában. Főleg az Iván Brjuhoveckij hetmansága (1663-1668) alatti orosz-ukrán-lengyel relációkat és a belső viszonyok alakulását emelnénk ki. Az 1667. évi andruszovói béke létrejöttének körülményei és következményei az ukrán érdekek semmibevételét mutatták. Mint a szerző utal rá, az ukrán belső feszültség már az előző esztendőben robbanással fenyegetett, amit a külső tényezők és 1667-ben Ukrajnának az oroszok és a lengyelek közötti felosztása, majd később a hetmani jogok korlátozása tovább fokozott. Az orosz kormányzat alapjában az ukrán autonómia csíráinak elfojtására törekedett. A. M. Kleimola a moszkvai állatorvoslás kialakulását vizsgálja tanulmányában. Kifejti, hogy a 16-17. században együtt voltjelen a népi orvoslás, a vallásos rituálék és gyakorlat, végül az új, Nyugatról átvett „tudományos" gyógykezelés. Az elsőre példa a fertőzöttek és az ilyen helyek karanténja, a tetemek elhantolása és az élelem megsemmisítése. Az egyház a háziállatok védőszentjeire támaszkodott „a gyógyító szertartásokkor". Az 1581-ben létrejött Gyógyszerészeti hivatal (Aptyekarszkij prikáz) segítségével az oroszok megpróbálták meghonosítani a nyugati gyógyítást, azonban a háromféle gyakorlat még sokáig fennmaradt. Szili Sándor Sz. V Bahrusinnak a szerepét elemzi a 16-17. századi szibériai kolonizáció tanulmányozásában. A történész a Szibéria-kutatás megalapítójának tekinthető. Főleg 1918-tól az 1930-as évekig foglalkozott a fenti tematikával. A szerző bemutatja a tudós munkásságának intézményi és tudományos társasági hátterét. Kiemeli a Szibéria betelepítéséről, az Északi Tengermellék és Jakutia kolonizációjáról szóló műveit. A polgári szakembereket 1929-1930-ban érintő letartóztatási hullám Bahrusint is elérte: 1930 és 1933 között Szemipalatyinszkba száműzték. Ezt követően írta a nyugat-szibériai obi ugorokról szóló művét, majd tevékenyen részt vett G. F. Müller Szibéria története c. művének megjelentetésében. Kurunczi Jenő I. L. Andrejev ALEKSZEJ MIHAJLOVICS Zsizny zamecsatyelnih ljugyej. Izd. Molodaja gvargyija. Moszkva, 2003. 638 o. ALEKSZEJ MIHAJLOVICS A nevezetes emberek életéről szóló sorozat fenti kötete a Romanov-dinasztia második uralkodójának, Aiekszej Mihajlovicsnak az életútjáról és tevékenységéről ad képet. Andrejev a bevezető fejezet elején rámutat arra, hogy a „lázongó" 17. század kezdetét jellemző „zavaros időszak" mennyiben határozta meg a korszakbeli pravoszlávia és a nyugatosodás alakulását, valamint azon bel- és külpolitikai körülményeket, amelyek között az új cár 1645-ben elkezdte uralkodását. A legjámborabbként aposztrofált cár 1629-ben született. Gyermek- és ifjúkorában mélyen vallásos neveltetését a nagy hatalmú és vagyonú kegyenc, В. I. Morozov felügyelte, aki talán tudatosan tartotta távol az államügyektől, így amikor trónra került, ezekben alig volt járatos. Andrejev jellemzőnek tartja, hogy az új cár megkoronázásakor Morozov kínosan ügyelt arra, hogy a bekövetkezett változás „az erős embereknek a legkevesebbet ártson", de ezzel párhuzamosan rögtön felvetődtek a vidéki szolgáló nemesek és bojárfik panaszai. Aiekszej Mihajlovics uralma első szakaszában (az 1649. évi Országgyűlési Törvénykönyv megjelenéséig) hamar szembesült az ellentétek és a lázadás tényeivel. Miután a központi hivatalokban (a prttózokban) Morozov hívei irányítottak, az ifjú cárnak az említettek ellenfelei (köztük saját rokonsága) és közeli barátai (például F. M. Rtyiscsev, Ju. A. Dolgorukij és Ju. I. Romodanovszkij) között csak nehezen sikerülhetett „egyensúlyt tartania". Morozov még arra is ügyelt, hogy az uralkodó első házassága révén tovább növelje befolyását. Amikor ugyanis a cár elvette Marija Iljinyicsna Miloszlavszkaját, testvére Anna Morozov felesége lett. Az első nagy megpróbáltatás az új uralkodót 1648 júniusában érte. A katonai kiadások növekedése az adók emelésével, a
