Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szkrinnyikov; R. G.: Vaszilij Sujszkij; R. G. Szkrinnyikov: Tri Lzsedmitrija (Ism.: Kurunczi Jenő) 789

791 TÖRTÉNETI IRODALOM összeesküvők erőszakkal lemondatták és beöltöztették szerzetesnek és száműzték a Csudov kolostorba. Vele együtt bukott el a Sujszkij-klán. Az eltávolított cár vesszőfutása azzal folytatódott, hogy Zólkiewski hetman később a Joszifo-Volokolamszki kolostorból világi fogolyként (!) Lengyelországba Zsigmondhoz vitette. Itt újabb megaláztatások után 16X2. szeptember 12-én érte a halál. Szkrinnyikov rámutat, hogy a cárt csak hamvai hazaszállítása után, 1635. június 11-én temették el rangjához illően Moszkvában az Arhangelszkij székesegyházban. V Sujszkij trónfosztását a bojárkormányzás („hétbojárság") és a lengyel és svéd intervenció még eddiginél is pusztítóbb időszaka követte, amit az első és a második népfelkelés zárt le 1611-1612-ben. Az utóbbi, Kuzma Minyin és Dmitrij Pozsarszkij vezette mozgalom megtisztította az országot az idegen hódítóktól. A moszkvai lengyel helyőrség 1612. október 27-én letette a fegyvert, a következő év februárjában pedig az országgyűlés Mihail Fjodorovics Romanovot választotta cárrá. V Sujszkij utolsó Rjurikovicsként uralkodott Oroszországban, akit a bojár zűrzavar után az új, Romanov-dinasztia követett. Megjegyezzük, hogy mindkét műve végén a szerző a korabeli történeti szakkifejezések magyarázatát tárja az olvasók elé. Hangsúlyoznánk, hogy Szkrinnyikov másik könyvét, amely ugyancsak a „zavaros időkről" szól, rövidebben, az álcárokra összpontosítva ismertetjük. I. Al-Dmitrij megjelenésével kapcsolatban a szerző elemzi Varlaam szerzetes V Sujszkijnak tett feljelentését az eretnek Griska Otrepjev kezdeti lépéseiről. Ezt a forrást Sz. F. Platonov nyomán a történészek először nem tartották hitelesnek, ma már azonban más kútfőkkel együtt fontos dokumentumnak tekintik az álcár életének első szakaszára. Lényeges, hogy a kiugrott szerzetes „Dmitrij-legendája" fokozatosan épült ki a Moszkva-Kijev-Derman-Gorcsa-Bragim útvonalon. Az előzőkből kiderül, hogy a cárok ellen fellépő kalandorok támaszkodhattak egyes orosz arisztokraták, a zaporozsjei kozákok és a lengyel-litván állam becsvágyó, intrikus főurainak támogatására. Szkrinnyikov az előbbi okrendszer mellett rámutat a „zavaros idők" gazdasági-társadalmi és szolgálati szisztémán belüli előfeltételeire is. A 16-17. század fordulóján a kincstár adományozásra szánt földjei csökkentek és elpusztásodtak, az elszegényedő bojárfik a nagyurak szolgálatába álltak, megjelent a fegyveres és az örökös szolgák tömege és az előbbiekkel együtt átalakult a katonáskodás is, hiszen a lecsúszott rétegek lovas szolgálatot már nem tudtak ellátni. A fenti csoportok a kozákokkal kiegészülve, ahogy Avraamij Palicin rámutatott, a 17. század eleji polgárháborúban az álcárok táborát gyarapították. 1604-1605-ben I. Al-Dmitrij előrenyomulásakor felbomlott a moszkvai állam vezető rétegeinek egysége. 1605 tavaszán a polgárháború új mozzanatokkal bővült: a lengyel szerepvállalással az álcár oldalán, a déli városi felkelésekkel és, Borisz Godunov halálát követően, a hataloméhes arisztokraták megjelenésével a lázadók táborában. A látszólagos erőgyarapodás ellenére I. Ál-Dmitrij kínosan ügyelt arra, hogy a duma és Jov pátriárka támogatásával kerüljön a trónra. Az előbbi erre alkalmasnak bizonyult, az egyházfőt azonban el kellett távolítani a fővárosból. A szerző rámutat, hogy a fentebbi óvatosság jellemezte az álcárnak a Sujszkijokkal kapcsolatos eljárását. Előbb letartóztatták őket, azután viszont megkegyelmeztek nekik. I. Al-Dmitrij megkísérelte saját híveit kinevezni a dumába, azonban — miután a nagy bojárcsaládokkal jó viszonyra törekedett — ez csak ritka kivételként sikerült. Az álcár törvényei ellentmondásosak. Hibás az az állítás, hogy fel akarta szabadítani a jobbágyokat, vissza akarta állítani a szabad költözködés lehetőségét és hogy a fegyveres szolgák jogállásának javítására törekedett volna. Az elsőről szó sem esett. Az 1606. február 1-jei törvény előírta a szökött parasztok felkutatását, a bojevije holopokról szóló rendelkezés pedig nem lépett életbe. Az álcár intézkedései valójában a vezető rétegek érdekeit szolgálták. Ennek ellenére a politikai ambícióiban akadályozott bojárok, valamint a vallásos és nemzeti érzelmeiben megsértett lakosság 1606 májusában jogosnak vélte eltávolítását. Szkrinnyikov K. Bussow, J. Margeret és I. Massa leírásai és más források alapján rekonstruálja M. Molcsanov, I. Bolotnyikov, „Péter cárevics", II. és III. Al-Dmitrij történetét. Az első akkor került a sambori intrikusok közé, amikor Zsigmond lengyel király még nem határozta el az Oroszország elleni intervenciót. „Péter cárevics" és I. Bolotnyikov hadai csak korlátozottan működtek együtt, sőt az utóbbinál egyes seregrészek átálltak V Sujszkijhoz. II. Ál-Dmitrijt először az alsó rétegek támogatták, később azonban tábora („a tusinóiak") mind szociális, mind nemzeti hovatartozás szerint tarka képet mutatott. Sztarodubtól a Moszkva felé történő előrenyomulásakor már feltűntek seregében a lengyel és az orosz arisztokraták. Az előbbivel együtt járt a jobb pozíciókért való marakodás, az önkényes akciókkal az álcár semmibevétele. Elég ha csak Rózynskire, J. Sapiehára, J. Mniszechre, vagy a kozák vezetők közül Zaruckijra utalunk. Az álcár, valamint pátriárkája és dumája bábszerepbe került az előbbiekkel szemben. Amilyen mértékben nőtt a katoli-