Századok – 2006
MŰHELY - Veliky János: Hogyan polgárosodott a magyar arisztokrácia? Batthyány Kázmér társadalmi és politikai szerepkörei 751
782 VELIKY JÁNOS rendelt; elhallgatta politikai véleményeit, oly reményben, hogy a kormányba lépése által, melyet a kormányzó szükségesnek tartott s mint hazafiúi kötelességteljesítést követelt tőle, talán hatással lehet arra, hogy a dolgok más fordulatot vegyenek. Ebben csalatkozott s e csalatkozás miatti fájdalmában írta a kétségkívül sok kifogás alá eső naplórészleteket",155 a valóságnak csupán a kisebb részét tartalmazza. Ugyanis ebben az esetben nem csupán a szerző önmegtagadással párosuló személyes csalódásáról, hanem véleményének átalakulásáról van szó! Tegyük világossá véleményváltozásának szakaszait: a.) Mint láttuk, Batthyány az új államberendezkedésről 1848 tavaszán lefolytatott felső táblai vitában a parlamenti kormányzás híveként mutatkozott be és tett javaslatokat a rendi intézmények átalakítására, így a nádori méltóság vagy a főispáni hivatal reformjáról, s ennek szellemében működött együtt a korszak mindhárom kormányával. Ebben következetesség állapítható meg, jóllehet számos esetben, pl. a Függetlenségi Nyilatkozattal kapcsolatban vagy a Szemere kormány republikánus programjának a beterjesztésekor különvéleményt fejtett ki.156 Fenntartásai rendszerint akkor keletkeztek, amikor úgy látta, hogy a folyamatok a parlamentáris kormányzás határait feszegették. A Függetlenségi Nyilatkozat kihirdetését „államcsínynek" nevezte s megszületésének alkotmányos jellegét vitatta (hány képviselő volt jelen elfogadásánál), de a Szemere-kormány bemutatkozásakor is különvéleményt fejtett ki, mivel a miniszterelnök republikánus programot terjesztett az országgyűlés elé, s így „egy ugrással elértük a legvégső határt", ez — mint Emlékiratában fejtegeti — annak ellenére történt, hogy „különösen a külügyi miniszter, oly világosan kikötött föltétel alatt lépett a kabinetbe, hogy a kormányforma kérdése békésebb időre halasztassék". A kormányválság — emlékezik vissza Batthyány — csak Kossuth határozott beavatkozásának köszönhetően hárult el, amelyet egyébként — egészíthetjük ki — a kormányzó annál is inkább megtehetett, mivel az államforma kérdésében a Függetlenségi Nyilatkozat sem zárta le a különböző megoldások előtt az utat.157 Utóbb még azt is hozzá fűzhetjük, hogy 1848-49-ben a vitákat a hazai politika tényezői — ide értve a legszélsőségesebb helyzeteket — alkotmányos eszközökkel vívták és eközben nem tértek vissza a hagyományos, rendies gondolkodáshoz, sőt korszerű polgári-alkotmányos szerepköröket foglaltak el és ilyen szellemű intézményeket honosítottak meg. így némely emlékirat író törekvésével ellentétben 1848-49 folyamatosan fellobbanó politikai nézeteltérései inkább az alkotmányosításról szóló „rendszervitáknak" (vagyis az alkotmányos rendszerről szóló vitáknak) nevezhetők, a politikai konfliktusok tényezői pedig inkább egymással álltak rokonságban és nem az ellenük harcoló katonai abszolutizmussal, emiatt aztán nem lehet ezekkel a vitákkal utólag hitelesíteni sem a szabadságharc leverését, sem az önkényuralom bevezetését. b.) Mindez összekapcsolódik a történeti kontinuitás kérdésével.15 8 Kemény Zsigmond 1850-ben a „Forradalom után"-ban kijelentette, hogy mindazt, 155 Uo. 156 Uo. 53., 56-57., 62. 157 Uo. 62. - Az államforma kérdéséhez lásd: Varga Zoltán: A trónfosztás. In: A szabadságharc fővárosa Debrecen (szerk.: Szabó István), Debrecen. 1948. 385^473. 158 Kemény Zsigmond: Forradalom után. In: Változatok a történelemre. Kemény Zsigmond Művei (szerk. Tóth Gyula). Bp., 1982. 183. - A történeti folytonosság és a megszakítottság kérdésé-
