Századok – 2006
MŰHELY - Veliky János: Hogyan polgárosodott a magyar arisztokrácia? Batthyány Kázmér társadalmi és politikai szerepkörei 751
HOGYAN POLGÁROSODOTT A MAGYAR ARISZTOKRÁCIA? 781 csoportban helyezhető el Batthyány Kázmér már említett emlékirata.14 8 De kapcsolódnak ide az emlékiratokkal egyidőben született politikai filozófiai és értekező prózai művek, amelyek már a kort ábrázolják és a folyamatokat vizsgálják: itt elsősorban Eötvös József államfilozófiai munkájára,14 9 a Csengery Antal szerkesztésében megjelenő „Magyar szónokok és statusférfiak" című portréfüzérre15 0 , továbbá Kemény „Forradalom után" és „Még egy szó a forradalom után" című esszéjére, illetve esetleg a Csengery Antal és Kemény Zsigmond szerkesztette „A magyar nép könyvére"15 1 gondolhatunk. Kemény szépirodalmi formát öltő politikai esszéivel azonban a többi szöveghez képest nehezebb dolgunk van, ugyanis nem sorolhatók egyértelműen sem az emlékiratok15 2 , sem a politikai esszék csoportjába. Velük szemben a történeti forráskritika sem alkalmazható korlátlanul, hiszen azonnal a szépirodalmi szöveg autonóm jellegére lehet hivatkozni. Tehát nehéz, ám nem lehetetlen viszonyítási pontnak tekinteni, ezért én ezeket a szövegeket legszívesebben külön csoportba rendezném s „esztétizált politikai szövegek"-nek nevezném.153 Rátérve Batthyány Emlékiratának elemzésére, Tóth Lőrincz joggal fedezett fel ellentmondást a szerző visszaemlékezéseinek nézetrendszere és korábbi (1848^19-es) szerepvállalásai között. Megkérdezte: ha az Emlékirat szerzője a parlamentáris kormányzás számos intézményét kritizálja, „miként fogadhatott el miniszteri tárczát Szemere kormányában s Kossuth kormányzósága alatt"!154 Ám a Tóth Lőrincz által megjelölt indok, hogy ti. Batthyány számára: „legfőbb tekintet volt a haza védelme s megmentése, melynek minden mást alá-Pulszky Ferenctől, Irányi Dánieltől, Vukovics Sebőtól, Táncsics Mihálytól, Madarász Józseftől, a katonák közül Görgey Artúrtól, Klapka Györgytől, Mészáros Lázártól. - Az emlékiratirodalommal ugyancsak számos történetíró foglalkozott, a kortársak közül Horváth Mihály nevét (1865) említem meg, utóbb (1936, 1994) a Görgey-kérdés történetével Kosáry Domokos foglalkozott behatóan, legutóbb pedig Bene Orsolya PhD értekezésében (2004) olvastam fontos megállapításokat a „békepárti" emlékiratokról. - Az emlékirodalom politikai és eszmei hátteréhez: Kosáry Domokos: Széchenyi Döblingben. In: A magyar és európai politika történetéből. Bp., 2001. 333-552. 148 Az Emlékiratot Tóth Lőrincz az Akadémia Könyvtárába juttatta. A kéziratokból további részleteket közölt Füzes Miklós. Az ismeretlen Batthyány, I-III. Janus Pannonius Múzeum Evkönyve. 1981-1983. - Én azonban a Tóth Lőrincz által közölt szöveget használom (Budapesti Szemle, 74. k. - 1893.), mivel az emlékirat közre adójának kommentárjai ugyancsak forrásértékkel bírnak! 149 Eötvös A XIX. század uralkodó eszméinek hatása az álladalomra című műve előbb németül, majd (Csengery, Trefort és Falk Miksa — illetve a szerző — fordításában) magyarul 1851 és 1854 között jelent meg. 150 д Magyar szónokok és statusférfiak (Political jellemrajzok) 1851-ben jelent meg, s ebben látott napvilágot többek között Kemény „Széchenyi István" és „A két Wesselényi" című tanulmánya, de Csengery Antal és Tóth Lőrincz is a szerzők között szerepel. Az összeállításhoz hasonlót a reformkorban már Szalay László kiadott. - Kemény értekező prózájáról: Szegedy-Maszák Mihály: Kemény Zsigmond. Bp., 1989. 300-356., 379-386. 151 A magyar nép könyve 1856-ban jelent meg, amelyben a magyar közvélemény történeti tudatát megerősítő publikációk láttak napvilágot, többek között Arany „Mátyás anyja" című balladája és Kemény nagyon alapos, külpolitikával foglalkozó tanulmánya. 152 Bár „Emlékirat 1849-ből" címmel jelent meg tőle szöveg. 153 Szegedy-Maszák Mihály is úgy nyilatkozik, hogy „írói gyakorlatának megfelelően, a történetírást is az irodalom részének tekintette", s a politikai jellemrajzokban az alkotó „az eredetileg értekező műfajt az elbeszélő prózához közelítette", majd külön is, hogy „A két Wesselényi Miklós" szerzője „nem tett lényeges különbséget fikció és történetírás között" - i.m. 341., 326., 333. 154 Tóth Lőrincz i.m. (I.) 67.
