Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Farkas Katalin: A Magyar Nemzeti Igazgatóság magyarországi kapcsolatai (1859-1862) 635
A MAGYAR NEMZETI IGAZGATÓSÁG MAGYARORSZÁGI KAPCSOLATAI (1859-1862) 643 hez, amelyben értesítette őket arról, hogy a tavaszra tervezett Ausztria elleni háború az itáliai és a nemzetközi helyzet kedvezőtlen alakulása miatt a közeli jövőben biztosan nem fog kirobbanni. A levél további részében kifogásolta az 1860 őszén Cavourral kötött szerződés után most már szerinte is szükségessé vált magyarországi hadseregszervezés lassúságát és hiányosságait, illetve határozott választ kért arra a kérdésre, hogy a bizottmány „forradalmat" vagy „alkut" akar.31 Nem bízott abban sem, hogy a hazaiak valóban törekednek a nemzetiségekkel való megegyezésre, ezért 1861 elején Pestre, illetve Belgrádba küldte Ludvigh Jánost. Ludvighnak nemcsak az új szerb fejedelemmel, Mihállyal való tárgyalás volt a feladata, hanem az is, hogy elősegítse a magyarországi szerbek és a pesti bizottmány kapcsolatteremtését. Utóbbit azonban nem tudta megtenni, mert sem Almásyt, sem Komáromyt nem találta Pesten.3 2 Február 15-én Jósika tudatta Kossuthtal Almásynak a volt kormányzó januári levelére adott válaszát. A pesti forradalmi bizottmány vezetője közölte, hogy bár még mindig megadják az esélyt az emigránsok által kínált megoldásnak, fenntartják a kiegyezés lehetőségét is. „Két húron kell hegedülni! Felülni senkinek sem akarunk, se jobbra, se balra." - üzente Almásy.3 3 A hazaiak többször is jelezték az emigráns vezetőknek, hogy a háború időpontjának és kirobbanásának bizonytalansága, valamint a pénz hiánya megnehezíti, sőt lehetetlenné teszi a szervezést. Március közepén Almásy lemondott a bizottmány vezetéséről, amely ezt követően feloszlott. „Régóta sajnáltam, hogy hazai barátaink egy oly bizottságot fogadtak el, amelynek többsége reám azt a benyomást tette, hogy nagyon nem bánnák, ha forradalmi czégű bárkájukat a szél az alku kikötőjébe hajtaná. ... a carbonari köpönyeget a lomtárba lökték s szép udvariasan a kialkuvás fekete frakkját öltötték fel." - írta később Kossuth a fenti eseményeket kommentálva.34 A volt kormányzó ugyanis a nemzetközi helyzet bizonytalansága ellenére is fontosnak tartotta a függetlenségi eszmék ébren tartását, és a szabadságharcra való készülődést, ezért minden olyan lépést elítélt, amely a Béccsel való megegyezés felé irányult. Számára a függetlenségnek nem volt alternatívája, azt ugyanakkor sosem kérte a hazaiaktól, hogy külső támogatás és garanciák nélkül kezdjenek harcot az udvar ellen. Almásy lemondása és a bizottmány feloszlása — bár pontos körülményeit nem ismerjük —, az előzményeket figyelembe véve nem nevezhető váratlannak. Már 1860 nyarára nyilvánvalóvá vált a szervezeten belüli széthúzás, egyesek idegenkedése az újabb szabadságharctól, amelyet megerősített a hosszú hiábavaló várakozás a nemzetközi helyzet kedvező alakulására. Almásy számára — birtokai visszaigénylése miatt —, amúgy is kellemetlenné válhatott a mozgalomban játszott vezető szerepe, az arról való lemondáshoz pedig ürügyül szolgálhatott Kossuth bizalmatlansága és Teleki hazatérése is. Semmi jel nem utal arra, hogy Telekinek, aki kezdeményezője volt a szervezkedésnek, szándékában 31 KLI III. 573-584. Kossuth levele a magyarországi központi bizottmánynak. 1861. jan. 18. 32 MOL R 90. 3589. Ludvigh - Kossuth, 1861. jan. 14., 3598. Kossuth - Ludvigh, 1861. jan. 21. Szabad Gy.: Forradalom és kiegyezés i. m. 125-127. 33 MOL R 90. 3638. Jósika - Kossuth, 1861. febr. 15. Szabad Gy.: Forradalom és kiegyezés i. m. 313. 34 KLI III. 594.
