Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - "Orosz arcképcsarnok" (Ism.: Niederhauser Emil) 527

527 TÖRTÉNETI IRODALOM nagy és sokoldalú forrásanyag alapján készült, járt természetesen a helyszínen, de Rómában részben rekonstruálta (mellékesen) a magyarországi rendtartomány 1950-ben megsemmisített levéltárát, és személyesen is tudott beszélni a két világháború közti misszió néhány, 1990 után ismét idehaza éló képviselőjével. Tehát még az oral history műfaját is kihasználta, és persze kitűnően tájékozott a kérdés szakirodalmában. A két világháború közt működött magyar misszió történetének széles előzményeit is felvázolja, keresztény misszionáriusok először a Tang-korszakban (618-907) kerültek a Középső Birodalomba. A 14. században ferencesek tevékenykedtek. 1583-ban jelent meg a jezsuita Matteo Ricci, utána még jónéhány szerzetes, akik természettudományos tevékenységük révén szerezték meg a mindenkori császárok támogatását. Csakhogy minden esetben előbb vagy utóbb a kormányzat mégis szembefordult az európai befolyást jelentő hittérítőkkel és kikergette őket az országból. Teljes szabadságot csak az első ópiumháború után kaptak, amikor Kína nem tudott már védekezni az európai-amerikai befolyás ellen. Azt a missziós központot, Támingot, amely a magyar jezsuiták kezébe került, francia jezsuiták alapították. A magyar köztudatban Anonymus óta élt az ázsiai származás tudata. Trianon után ez a revizionizmussal is összekapcsolódott. Táming egy 8640 kmz-es körzet központja. Magyar jezsuiták itt 1922 óta szerepeltek (1919 óta már felkészültek a misszióra). 1935-ben Támingot apostoli prefektúra rangjára emelték, ekkor már magyar vezetés alatt. Ez a hadurak korszaka volt Kínában, a missziót nagyjából megkímélték. A város falát még a Ming korszakban, a későközépkorban építették meg, kilenc kapuval, a magyar rendház a keleti kapu közelében volt. A misszionáriusok igen szegényes körülmények közt tevékenykedtek, a Ricci óta hagyományos formában, tundiillik a helyi szokásokhoz alkalmazkodva, szakállt is növesztettek és kínai módra öltöztek. Az épületben télen +1 fok volt a hőmérséklet. A jezsuita atyák a hittérítés mellett természettudományos oktatással, de gyógyítással is foglalkoztak, volt köztük szakképzett orvos is. A leggyakoribb betegség a trachoma volt, az iskolanővérek tartottak fenn rendelőt, a protestáns misszió, munkamegosztásban, kórházat. Ennek a tevékenységnek a bemutatása mellett a szerző a helyi lakossággal való kapcsolatokra és ennek során a kínai szokásokra is bőven kitér. A japán-kínai háború idején persze a missziós tevékenység minden formája megnehezült. A Kuomintang korszakban még rosszabbá vált a helyzet, 1946 novemberében egy légitámadás teljesen lerombolta a misszió épületeit. 1947-ben a jezsuiták elhagyták Támingot, többfelé tevékenykedtek az országban, Pekingben viszonylag nyugalomban, elkezdték egy kínai-magyar szótár összeállítását, később egyéb nyelvekre is kiterjesztették a gyűjtést. 1952-ben Tajvanon hoztak létre új missziót. A sziget lakosságának 5%-a keresztény. Az utolsó magyar misszionárius 1996-ban halt meg. A könyv végén a szerző közli az ottani magyar szerzetesek fő adatait és részletes bibliográfiát. Nemcsak szakmai szempontból kitűnő ez a könyv, de a magyar olvasó számára sok ismeretlen adatot is tár fel a hatalmas ázsiai országról. Niederhauser Emil „OROSZ ARCKÉPCSARNOK" Konferenciakötet 2003. március 12. Pécs. Pécsi Tudományegyetem Kelet-Európa és Balkán Története és Kultúrája Kutatási Központ, 2004. 1949 o. A pécsi egyetem bölcsészkarán belül 2001-ben alakult meg Font Márta professzorasszony vezetése mellett a könyvben kiadóként is szereplő csoport, amely ezen kötete révén már a harmadik kiadvánnyal állt elő. A kötetet hallgatók szerkesztették (Csibi Norbert és Miszler Tamás) egy pécsi konferencia előadásai alapján. A szerzők nagyobbrészt a pécsi egyetemi oktatók soraiból kerültek ki, de mások is szerepelnek (a debreceni egyetemről vagy a Magyar Nemzeti Múzeumból). Mint a cím is mutatja, érdemben az orosz történelem egyes ismert személyiségeiről van szó. Font Márta a világi és egyházi források szórványos adataiból rajzol meg egységes arcképet a 13. századi jeles novgorodi fejedelemről, Alekszandr Nyevszkijről. Sashalmi Endre azt mutatja be, hogyan élt tovább a ,jó cár" eszméje a Romanov-dinasztia alatt, vagyis a népi monarchizmus továbbélését. A cár jó, mert az igazságot követi, és mert Isten akaratát hajtja végre. Csak a tanácsadói rosszak (olykor, vagy inkább többnyire). Ez a hit még olyan nehézségekkel is meg tudott küzdeni, hogy IV Ivánban kellett a jó cárt ünnepelnie. De még 1905-ben, a véres vasárnapon a cárhoz kérvényt intéző tömeg is beadványában ennek a jó cárnak a tulajdonságaira apellált. Radnóti Klára azt mutatja