Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ablonczy Balázs: Teleki Pál (Ism.: Pritz Pál) 528

528 TÖRTÉNETI IRODALOM be, hogyan ábrázolták az akkor Oroszországban megfordult nyugati utazók IV Ivánt. V Molnár László Mihail Lomonoszov, a 18. századi polihisztor életútját vázolja fel. Bodnár Erzsébet együttérzéssel ábrázolja I. Sándor uralkodását: Sándor talán csakugyan reformokat akart bevezetni országában, de érdemben semmit sem tett ennek érdekében. Bebesi György az Iliodor szerzetesi néven szereplő Sz. M. Trufanov különös figuráját rajzolja meg. Iliodor az utolsó cár, II. Miklós korában vált ismertté, mint a cári autokrácia, az önkényuralom lelkes híve, aki még a kormányzat szándékain is túlment, ezért végül az egyházi vezetés is ellene fordult. Iliodor, aki addig az emberek kapzsiságát és gonoszságát ostorozta (ezért is nevezi a szerző orosz Savonarolának), ekkor az egyházzal is szembefordult, valamiféle pogány vallást próbált kialakítani. A forradalom és a háború után emigrációba vonult, Svájcba, majd az Egyesült Államokba. A szovjet korszakkal is foglalkozik egy tanulmány. Kolontári Attila „Áldozat vagy összeesküvő?" címen a Vörös Hadsereg élére került Tuhacsevszkij marsall karrierjét mutatja be, végül is a sztálini tisztogatás során ő is a kivégzettek közé került, többek közt azzal a váddal, hogy Németországgal lépett kapcsolatba és így elárulta országát. Az egész koncepciós per olyan bonyolult és anyaga annyira sokféleképpen értelmezhető, hogy a címben jelzett alternatívát a szerző végül nem tudja eldönteni. A Kutatási Központ éppen akkor alakult meg, amikor a rendszerváltozás nyomán világszerte megcsappant az érdeklődés a Szovjetunió (és csatlósai) története iránt. Font Márta csoportja ezzel szemben vállalta ennek az egész régiónak a vizsgálatát. Úgy tűnik, hogy a pécsi egyetemnek sikerült a megfelelő embereket összegyűjtenie a kutatások folytatására. Ezért várjuk a sorozat további köteteit. A magyar történetírásban sokáig hiányzó egyetemes történeti érdeklődést meg kell erősíteni. Niederhauser Emil Ablonczy Balázs TELEKI PÁL Osiris Kiadó, Budapest, 2005. 547 o. Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki Teleki Pál egész életművének tudományos feldolgozására vállalkozzon. Hiszen gróf Teleki Pál a magyar történelem sokat idézett személyisége, akinek munkássága körül — amint azt az emlékének tisztelgő, a főváros helyett kényszerűen Balatonbogláron elhelyezett szobor körül kavargott vihar is plasztikusan jelzi — nincs konszenzus. Sokan a 20. századi magyar história egyik legnagyobb személyiségét tisztelik benne, nem kevesen ellenben messze nem tudnak ezzel az állásponttal azonosulni, s főleg az öncsonkító numerus clausus, majd a zsidótörvények megszületésében vitt szerepét kárhoztatják. Ilyen körülmények között osztatlan sikert történész reálisan aligha remélhet. Hiszen ami az egyik tábornak elfogadhatatlanul kevés, az a szemben álló számára irritálóan sok. Mivel a vita mélyén valójában a magyar társadalomfejlődés sajátosságai rejlenek, s ezeket alapjában csak egy harmonikusabb magyar jövő simíthatja el. Am amíg ez a távoli időben egyszer majd bekövetkezik, a történésznek mégis tennie kell dolgát, hogy a maga szerény eszközeivel ezt a jövőt segíthesse. Ablonczy Balázst eleve elismerés illeti a megírást megalapozó szerteágazó, igen nagy szorgalmat és leleményességet igénylő anyaggyűjtéséért. Azt ugyan nem tudhatjuk, hogy az eredeti irathagyatékot maga Teleki Pál semmisítette meg 1938-ban, vagy esetleg 1945 tavaszán a pannonhalmi főapát látta helyénvalónak elégettetését, ám az biztos, hogy a kutatónak szinte darabról darabra kellett a hatalmas matériát összegyűjtenie. A sok leleménnyel, lankadatlan szorgalommal egy kézbe fogott, messze nem csupán hazai, hanem francia, angol és német földön búvárolt forrásbázis úgy lett a monográfia fundámentuma, hogy egyben sok hasznos segítséget nyújthat a korszak történetével foglalkozó kutatók számára is. Forráskezelése avatott történészre vall, aki biztos szemmel válogat valós információt hordozó kútfők és értéktelen vagy éppen kimondottan félrevezető anyagok között. A történésznek jó írónak kell lennie, különben munkája könnyen szürkül el, válik szárazzá. A hatalmas anyagot görgető mű olvasása természetesen próbára teszi olvasóját, ám aki nem riad vissza a félezer oldal elolvasásától, nem akad meg egy-egy döccenőn (ezeket gondos kiadói szerkesztéssel el lehetett volna simítani) az nagyon sok színes leírás birtokába is jut.