Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ábrahám Barna: Az erdélyi románság polgárosodása a 19. század második felében (Ism: Niederhauser Emil) 523

524 TÖRTÉNETI IRODALOM tekinthető. Ez a három lap végül is bőséges anyagot biztosított vizsgálódásai számára, ez a bőség tiszteletreméltó adatgyűjtés eredménye. Ennek a forrásanyagnak az alapján Ábrahám Barna négy nagy részben, sok fejezetre és alfejezetre tagolva vizsgálja a tárgyat. Az első részben a társadalmat mutatja be, ezen belül elsősorban a gazdaságot, a földművelés, a kézművesség, a háziipar helyzetét, a román gazdasági élet fejlesztésére irányuló törekvéseket, tekintettel a parasztság nagy részének kétségtelenül nehéz anyagi helyzetére. Itt úgy látja, hogy az ökonómiai értelemben vett polgárosodás érdemben a parasztság módosabb rétegein belül indulhatott meg, hiszen I. Tóth Zoltán megfogalmazása értelmében az erdélyi román társadalom csonka társadalom volt, saját nemesi elit nélkül, mert az a tárgyalt időszakra már elmagyarosodott. De a parasztok mellett bemutatja az egyéb rétegeket is, ezek igényeit, a karrierlehetőségek szűk körét a nemzetiségi helyzet miatt. Már itt utal az egyes rétegek belső ellentéteire, különösen a nép és az értelmiség viszonyára, és a polgárosodás helyszíneit mégis inkább a városokban találja meg, a polgárosodó falu inkább csak a jövő elképzeléseiben jelentkezik. A második rész címe szerint az egyén mindennapjait mutatja be, a lakásviszonyokat, az öltözködést, a városokban a divat térhódítását, amelyet a sajtó nem győzött eléggé megróni. Természetesen az egészségügy kérdései is előjönnek, a helyes táplálkozás szabályaitól az alkoholizmusig és a dohányzás ártalmáig. Még a sport is előkerült, persze ez is szerény méretekben hódíthatott a román társadalomban. A harmadik rész a család kérdéseit tárgyalja a párválasztástól és ennek motívumaitól a gyermeknevelés kérdéskörén át a nőkérdésig, vagyis inkább a nők családon belüli helyzetének ábrázolásáig, ahol kiderül, hogy a nők a divat hajhászása miatt nem is ritkán tönkreteszik a családot a szó gazdasági értelmében is, mert a férjek adósságokba verik magukat. A hibák mellett azonban azt is megtudjuk, milyen magasztos a nő nemzeti hivatása, a nemzet fenntartásában és gyarapításában. Végül a negyedik, legterjedelmesebb rész a nemzeti közszellem problémáit veszi sorra, a nemzet problémáit. (Természetesen: az erdélyi román nemzet, ezen a korábbi határoktól függetlenül az Erdélytől nyugatabbra, a szűkebb Magyarország területén élő románokat is értve.) A Família egyfajta nemzetkategóriát is tart nyilván, a nemzet (polgári) erényeivel és a nemzeti bűnökkel, ahol megint az alkoholizmus és az eladósodás az alapvető bűnök. A két román egyház, az ortodox és az unitus közt egyik folyóirat sem kíván választani, egyenrangúságukat hirdeti, egyúttal gyakran bírálja az anyagi ügyekben elmerülő, mert szegény papokat, akik ezért nem tudnak eléggé megfelelni nemzeti hivatásuknak. Részletesen értesülünk a román ifjúság tanulási lehetőségeiről, az iskolák nem is egyszer nehéz helyzetéről, amit a felülről jövő (magyar) elvárások csak elmélyítenek. Ezen belül a sajtó fontosnak tartja a korábban teljesen elhanyagolt nőkérdést, a leányok oktatását. Megtudjuk azt is, hogy az állam persze csak azon az áron hajlandó az egyházi (román nyelven oktató) elemi és egyéb iskolák támogatására, ha azok a magyar állampolgári nevelést szolgálják. Ezért van szükség mecénásokra, de ezek szerencsére mondhatni szép számban akadnak. Ehhez kapcsolódóan kerül elő az önművelés és a népművelés kérdése, a — valójában hiányzó — könyvtárak ügye, a népkönyvek kiadásának a lehetőségei. Nagyon fontos fejezet tárgyalja az egyesületek kérdését, hiszen ez a nemzetiségi helyzetben különösen fontos civil társadalom alapkérdése. Tekintettel az erre a kérdésre vonatkozóan eléggé nagy számban rendelkezésre álló szakirodalomra, a szerző itt csak röviden tér ki az egyesületek egyes típusaira, kezdve az össznemzeti kulturális egyesülettel, az ASTRA-val. Utána tárgyalja ez az alfejezet a közművelődési egyesületeket, olvasóköröket (többnyire kaszinó néven voltak ismertek), csakhogy ezek sok esetben nem feleltek meg eredeti céljuknak, nem szolgálták a nemzeti művelődés ügyét. Fontosak voltak a dalárdák, más kis nemzetek esetében is a nemzeti mozgalom alapvető szervezetei. Az iparosok is alakítottak a művelődéssel is foglalkozó egyesületeket. És persze nemzeti szempontból alapvető fontosságúak voltak a nőegyletek, jótékonykodásukkal és a társaséletet előmozdító báljaikkal (persze itt is akadt sok hiba, a fényűző toalettek szintén szerepet játszhattak a családok tönkremenésében). Az utolsó alfejezet a persze minden téma kapcsán előkerülő nemzeti mozzanat tudatosan tárgyalt kérdéseit veti fel, az anyanyelv ápolását, bűnként az idegen nyelvek előtérbe kerülését (nem is annyira a magyarról, mint a németről van szó). A nemzeti szellem elsőrendű őrzője a népköltészet. Itt esik szó a román társadalom közönyéről a nemzeti kérdéssel kapcsolatban, így a nemzeti színház megteremtése, ami csak a korszak végére sikerül, a honismeret kapcsán egy erdélyi román nemzeti múzeum létrehozása (ugyancsak az utolsó pillanatban, a háború előtt), meg a különböző gazdasági és kulturális kiállítások kérdése.