Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században (Ism.: Skorka Renáta) 519

519 TÖRTÉNETI IRODALOM hunyt elnökének A Habsburg-birodalombeli délszlávok története a 20. század végi orosz történészek megvilágításában című tanulmánya (terjedelme miatt is) inkább a historiográfia, mint a recenzió műfajába tartozik. Sztikalin két ismertetése az Akcióban az ügyészdiplomácia. Visinszkij Romániában 1944-1946 (Elmélkedés egy könyvről), illetve az Újabb kútfő az 1950-es évek szovjet kül- és belpolitikai történetének tanulmányozásához. D. T. Sepilov visszaemlékezéseinek megjelenése elé címet viseli. Minthogy az említett esetekben alapvetően a recenziók recenzióját kellene adnunk, ettől eltekintünk. A recenziókat követően Józsa Antal emlékezik Susarinra személyes hangvételű írásában, felidézve egy családi összejövetelen szerzett élményeit. A kötetet, természetesen, Susarin műveinek válogatott bibliográfiája zárja. Sashalmi Endre BÁRTFÁTÓL POZSONYIG Városok a 13-17. században (Társadalom- és Művelődéstörténeti Tanulmányok 35.) MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 2005. 402 o. Jelen tanulmánykötet — Csukovits Enikő és Lengyel Tünde szerkesztésében — a Magyar-Szlovák Történész Vegyesbizottság 2003 szeptemberében tartott kassai konferenciájának írásba foglalt, jegyzetekkel ellátott, kibővített előadásait tartalmazza. A középkori és kora újkori felvidéki városok társadalmának, bíráskodásának, mindennapi életének, művelődésének különböző szempontú vizsgálatát olvashatjuk nyolc magyar és nyolc szlovák történész tollából. A kötet két, Kubinyi András, illetve Richárd Marsina nevéhez fűződő bevezető tanulmánya, a középkori város definiálására válalkozik. A város fogalmának más-más szempontú értelmezése a várostörténészek körében mind Nyugat-, mind Kelet-Európában évtizedek óta tartó polémiához vezetett. A vitában sokáig, sőt olykor mind a mai napig a jogi alapú városfogalmat tekintették irányadónak a várostörténeti monográfiák készítésénél. A városiasodás összetett jelenségének megragadására Kubinyi András egy általa kidolgozott tíz ismérvből álló funkcionális alapokon álló kritérumrendszer alkalmazását javasolja. A centrális ismertetőjegyeken belül hat különböző fokozatot különböztet meg, amelyek alapján a vizsgált település 1-6 pontszámot kap. Az így létrejövő pontrendszer alapján — a szerző által alkotott új fogalommal élve — „központi helyek" hét csoportja körvonalazódik. A módszer ismertetése után a szerző arról a 94 településről értekezik, amelyek legalább 16 centrális pontot szerezetek, vagyis minimum közepes városfunkciójú mezővárosok voltak. Ezek térbeli elhelyezkedését figyelembe véve megállapítja, hogy a Magyar Királyság legvárosiasodottabb régióinak a Dél-Dunántúlt és az északkeleti országrészt tekinthetjük, valamint megállapítja, hogy az ország területén a korábbi becsléseknél több várossal számolhatunk. Marsina — miközben összegzését adja a városkategóriák szlovákiai kutatásának — a középkori város jellemzésénél elsősorban a jogi és a gazdasági szempontokat hangsúlyozza. Ennek megfelelően az által tanulmányozott két korszakra vonatkozó (9. század - 13. század eleje; 13. század közepe - 1330.) Kubinyi-féle centralitási rendszert újabb ismérvekkel módosítaná. Szintén Kubinyi András módszereire építve tanulmányozza Kollmann Ors László a középkori Magyar Királyság ércekben leggazdagabb megyéjének, Gömörnek „központi helyeit". Megállapításai szerint elsősorban a bányászatnak és a bányász-hospeseknek köszönhető, hogy Rozsnyó, Csetnek, Pelsőc, Dobsina és Jolsva a 14. századra a régió jelentősebb településeivé váltak. Kollmann hetven oldalas tanulmánya — amely egyébként PhD disszertációjának része — számba veszi a térség fémfeldolgozó iparára vonatkozó adatokat, megállapítva, hogy a félkész vastermékek gyártásán kívül ezek a városok a lőfegyverek és a kardok készítésében is élen jártak. Megfigyelései szerint a bányászatba a tőke nagy része azon belföldi, illetve külföldi központokból származott, amelyekkel a gömöri bányavárosok egyébként is kereskedelmi kapcsolatban álltak. A középkorban Európa területén folyamatosan érzékelhető volt egy nyugatról kelet fele tartó migráció, hiszen a lengyel, a cseh és a magyar állam gyéren lakott területei gyakran kínáltak megélhetési lehetőséget a túlnépesedett nyugat-európai lakosság számára. Ján Lukacka tanulmányában azokat a kényszerítő tényezőket (gazdasági okok, hatalmaskodások, jogbizonytalanság, zavargások, háborúk) gyűjti össze és értékeli, amelyek a Kelet-Európában megtelepedett hospesek mobilitására serkentően hatottak. A továbbiakban a bevándoroltak beilleszkedésére hoz