Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században (Ism.: Skorka Renáta) 519

520 TÖRTÉNETI IRODALOM példát a szerző, midőn feltárja a pozsonyi patríciusok és kézművesek gazdasági kapcsolatait Béccsel, Sopronnal, valamint a környező kisebb településekkel. Petrouics István a Magyar Királyság úgynevezett alsó-részeinek középkori kapcsolatrendszerét mutatja be a Felvidék városaival. A Dél-Dunántúlon és az Alföld déli részén fekvő — a Kubinyi-féle centralitási pontrendszer alapján — legjelentősebbnek számító központok (Szeged, Pécs, Temesvár, Csanád, Lippa) középkori történetének bemutatása után, levéltári forrásokra támaszkodva, kronologikus sorrendben vázolja ezek jogi és kereskedelmi ügyleteit Felső-Magyarország jelentősebb településeivel. Az okleveles adatok áttekintése mellett művelődéstörténeti adalékként két tudós, Koller József és Ortvay Tivadar munkásságával is megismerteti az olvasót, hiszen az ő nagy ívű életpályájuk is összekapcsolja az egykori országterület felső és alsó részeit. A 24 szepesi város szövetségkötése során 1370 körül keletkezhetett szepesi jogot, az úgynevezett Zipser Wilkürt hasonlítja össze Blazovich László a középkori német jog legősibb prózai alkotásával, a Szász tükörrel (Sachsenspiegel). írásában kimutatja, hogy a szepesi városok jogrendje nem csupán szerkezetében és szellemiségében követi a Sachsenspiegelt, de a tulajdon-, eljárás-, büntetőjogra és a kötelmi jogokra vonatkozó cikkelyek tekintetében is hasonlóságok fedezhetők fel. Mivel a Szász tükör más felvidéki városokra és Budára is hatott, ezért nem meglepő, hogy a Zipser Wilkür a selmeci és budai jogkönyvekkel is egyezéseket mutat. Érthető módon a közjogi artikulusok, valamint az iparűzés és kereskedelem terén élő szabályozások tekinthetők egyedül az önálló jogfejlődés eredményeinek. A mai Szlovákia területén található legrégibb szláv jogi nyelvemléket, az 1379-1524 között keletkezett zsolnai városkönyvet ismerteti Michal Bada. A város jogrendjét és a különféle jogi eseteket tartalmazó, két szerkezeti egységből álló forrás igen alkalmas Zsolna igazgatásának, valamint az elöljárók (bozeníci, hajtman, skolnik) szerepének vizsgálatára. Köszönhetően annak, hogy a városkönyv legtöbb bejegyzése örökösödési és vagyonjogi ügyekhez kapcsolódik, bepillantást nyerhetünk a zsolnai polgárok megszokott életét biztosító anyagi kultúra világba, illetve a város gazdasági erejére is utalásokat találunk. A Magyar Királyság területén fennmaradt, egyik legkorábbi (1364-1426) városkönyv Selmecbányáról származik. A vegyes tartalmú forrásanyagban kiemelkedő számú — több mint 200 — bűnesetre vonatkozó bírósági bejegyzés található. A valóságos esetek jogi következményeit veti össze Csukovits Enikő a bányaváros által használt jogkönyv előírásaival. A bűnösök és az általuk elkövetett bűntettek városkönyvbe történő bejegyzése, vagyis levelesítése lehetővé tesz; a szerző számára, hogy megállapítsa, a különböző vétségek milyen arányban jelentek meg a középkori városokban. Az erőszakos bűncselekmények kimagasló száma azonban a korban nem tekinthető csupán magyarországi jelenségnek, hiszen hasonló eredmények tapasztalhatók nyugat-európai viszonylatban is. A gyilkosságok időbeli eloszlását vizsgálva Csukovits Enikő megállapítja, hogy az 1360-1420 közé eső periódusban átlagosan évente 1,6 ilyen jellegű bűntény történt. A városkönyv alapján igazolható az is, hogy az elkövetőkre igen gyakran hiába rótták ki városjog értelmében megérdemelten súlyos ítéletet, ezek végrehajtását száműzetés, kezesek, valamint engesztelő zarándoklat útján el lehetett kerülni. Blanka Szeghyová az erőszak megnyilvánulásának jeleit vizsgálja a 16. századi városi polgárság hétköznapjaiban. A középkor embere mindennapjaiban kevesebb önfegyelmet tanúsított, ösztöneik és érzelmeik kimutatásának is nagyobb teret engedett a manapság elfogadottnál. A szóbeli és testi erőszak — társadalmi és nemi hovatartozásra való tekintet nélkül — széles körben elterjedtnek számított. A szerző a források alapján ismertet különböző rablással és rablógyilkossággal, nemi erőszakkal, gyermekgyilkossággal kapcsolatos eseteket, majd meghatározza az erőszak legfontosabb színtereit a középkorban, úgymint a városi italmérések, kocsmák, illetve a polgári otthonok. Külön figyelmet szentel a tanulmány a büntetések mértékére és komolyságára, amelyeket befolyásolt a bűntettek véletlenszerűsége, avagy előre megfontoltsága, valamint az áldozat és családjának toleranciája az elkövetővel szemben. Egy 15. századi, német nyelvű, bártfai katonai szabályzat bemutatására vállalkozik Vladimír Seges. Ennek első része egy — a szerző által részletesen ismertetett és értelmezett — tíz pontból álló katonai büntetőrend, melynek előírásai a korabeli jogszokásnak megfeleltek, de alapvetően szigorúak voltak, hiszen a halálbüntetés, a csonkítás és a testi fenyítés egyaránt elfogadott büntetési eszközöknek számítottak. A forrás további része egy élelmezési előírás, amelyet kiegészít egy igen előnyösnek mondható árszabás is a hadsereg számára. A szabályzat harmadik részéből a város szolgálatában álló 33 fős zsoldoshadsereg összetételét tudhatjuk meg, melyet a szerző