Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vengri i ih szoszegyi v Centralnoj Jevrope v szrednyije veka i Novoje Vremja (Ism.: Sashalmi Endre) 515

517 TÖRTÉNETI IRODALOM történeti tudatban, következésképp az akkori és a későbbi magyar történetírásban is. Röviden időzik a kiegyezés utáni időszak Habsburg-párti történetírásánál, majd valamivel hosszabban ír a II. világháború után bekövetkezett fordulat okairól, utalva egyúttal a negatív értékítélet egyik prominens megfogalmazójára, Mód Aladárra. Ezután az 1950-1960-as évek, majd a fordulatot hozó, 1970-es évektől induló korszak bemutatása következik - itt is a magyar nyelvű szakirodalomban való alapos jártasságról téve tanúbizonyságot. K. T. Meduegyeua „Az 1608. évi magyar országgyűlés Marina Cavalli velencei követ leírásában" című tanulmánya bevallottan nem arról szól, hogy a követ leveleinek segítségével átírja az egyébként jól ismert országgyűlésről alkotott értékelést, hanem mindössze árnyalja az országgyűlésre vonatkozó ismereteinket egy kívülálló tudósítása révén. A szerző szerint a tárgyalások menetébe és a ceremóniákba való betekintéshez, valamint az egyes főszereplők, mint pl. Illésházi nádor politikusi kvalitásainak megismeréséhez nyújtanak adalékokat a levelek. Medvegyeva kritikusan viszonyul a Cavalli által leírtakhoz, kijavítva a követ estleges kronológiai pontatlanságait. Érdekes továbbá, hogy Cavalli erősen felekezeti szempontból szemléli az eseményeket: a gyűlésre úgy tekintett elsősorban, hogy azon az „eretnekek" az igaz vallás és a királyi hatalom gyengítésére törekedtek. A tudósítást a pozsonyi tűzvész leírásával zárja. B. N. Flórja „Az első orosz ügynök Varsóban - M. Gyurki" című írása érdekes adalék a 17. századi orosz hírszerzés történetéhez. Megtudhatjuk, hogy egy honfitársunk, Gyurki Miklós, 1638-ban felajánlotta szolgálatait a Varsóban tartózkodó orosz követnek, s Gyurki titkos viszonya az orosz diplomáciával egészen az 1640-es évek közepén bekövetkezett haláláig tartott. Mivel Gyurki a legfelső körökkel tartott kapcsolatot, így nemcsak hírekkel szolgált az oroszok számára, de még a lengyel-litván állam fontos diplomáciai irataihoz is hozzájutott. így pl. 1641-ben elküldte Moszkvába annak a levélnek a másolatát, melyet a szultán követe a lengyel királyhoz vitt a kozákok által elfoglalt Azov ügyében. Ebben a szultán arra kérte a királyt, hogy engedje át területén az Azov ellen küldendő oszmán erőket. A király válasza, melynek másolatát Gyurki szintén az oroszok rendelkezésére bocsátotta, nemleges volt, ugyanakkor biztosította a szultánt, hogy mindent megtesz a kozákok Azovból történő kivonulása érdekében, sőt, egy részük már el is hagyta az erődöt. Flórja szerint a magyar kém által szolgáltatott információk érthetővé teszik azt, hogy Mihail cár miért nem támogatta a fontos erősséget elfoglaló kozákokat: világos volt ugyanis, hogy a Porta kész akár a háborúra is Oroszország ellen, viszont Moszkva ebben nem számíthat a lengyel-litván unió támogatására. Gyurki halálával a titkos információáramlás nem szakadt meg, mivel az általa beszervezett Jan Szidovszkij folytatta tovább a kémkedést, de ő nem anyagi ellenszolgáltatás fejében, hanem hitbéli meggyőződésből, a „pravoszláv egyház ügye érdekében", minthogy ortodox vallású volt. О. V. Havanova „Politikai határok felett a tudás és a nemzeti egység felé. Erdélyi nemesek a Habsburg-monarchia tanintézeteiben a 18. században" című tanulmányában egyrészt azt a kérdést vizsgálja, hogy az udvar miként próbálta meg az oktatás révén magához kötni a regionális hatalmi eliteket, s ezáltal erősíteni a dinasztia iránti lojalitást, másrészt azt, hogy ez a politika miként járult hozzá éppen a Habsburgok által politikailag kettéválasztott Magyarország és Erdély nemesi elitjének integrálódásához. A birodalmi elit képzését szolgáló udvari oktatáspolitikában központi jelentőséggel bírt a Bécsben 1746-ban megnyitott Teresianum, ahol előbb a jezsuiták, majd feloszlatásuk után a piaristák kezében volt az oktatás. Bár Erdélyből nem voltak jelen túl nagy számban diákok, mégis Erdély speciális helyzete, valamint az integráció miatt különös jelentőséggel bír e kérdés. Havanova rámutat, hogy ilyen irányú kutatások eddig nem történtek, noha pl. az erdélyi születésű Eszterházy János gróf, valamint Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum alapítója éppen itt kötöttek barátságot. Eddig feltáratlan források (a bécsi és az erdélyi hatóságok hivatalos levélváltása) alapján vizsgálja, hogy miként történt a jelöltek kiválogatása, ösztöndíjhoz juttatása, milyen volt a társadalmi összetételük. Cs. B. Zselicky „Nemzetiség és állam Eötvös József eszmerendszerében" című írása Eötvösnek e kérdésről az 1850-1860-as években kifejtett nézeteit, valamint azok változását vizsgálja az 1868. évi nemzetiségi törvény megszületéséig. A szerző véleménye szerint az 1850-es évek első felében Eötvös eszmerendszerében az egyén mellett csak az állam bírt központi jelentőséggel, mivel a nemzetiség az államhoz képest a társadalom egy korábbi fejlődési fokát jelentette Eötvös számára. Ezért Eötvös azt vallotta, hogy el kell választani a nemzetiség elvét az állam elvétől, és az ideális a nemzetiségi szempontból semleges állam lenne. A hatvanas évek közepére azonban „Eötvös eljutott a nemzetnek, mint az emberek valós közösségének az elismeréséhez", s ettől kezdve a nemzet ugyanolyan fontos szerepet játszott nézeteiben, mint az individuum és az állam.