Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Vengri i ih szoszegyi v Centralnoj Jevrope v szrednyije veka i Novoje Vremja (Ism.: Sashalmi Endre) 515

516 TÖRTÉNETI IRODALOM re vonatkozó információk. Az Elmúlt Idők Krónikája pl. mindössze egyetlen, nem különösebben értékes, viszont annál több problémát felvető adatot tartalmaz. A 996. évnél azt írja, hogy Vlagyimir és István, valamint a lengyel Boleszláv és a cseh „Andrih" uralkodók békében éltek egymással. Mivel ekkor még sem István, sem „Andrih" nem ültek trónon, ezért Juraszov általánosító jellegűnek véli a krónika konkrét évre vonatkozó megállapítását. Bővebb adatok a politikai és felekezeti kapcsolatokról csak későbbi forrásokban maradtak ránk: így pl. a 16. században keletkezett Nyikon Évkönyv ben, valamint Tatyiscsevnek az Oroszország története című munkájában, mely a 18. században íródott. Az előbbiben pl. az 1015. évhez kapcsolódóan egy terjedelmes rész található A magyarokról címszóval, mely azt beszéli el, hogy miért csatlakoztak eleink a latin kereszténységhez. Ezekben a kései forrásokban található információk óhatatlanul erős forráskritikai munkát igényelnek minden egyes adalék esetében, mellyel él is a szerző. Végső következtetése az, hogy a Nyikon Évkönyvben, illetve Tatyiscsevnél található adatokat, amennyiben azoknak nem mondanak ellent más források, nem szabad eleve elvetni és későbbi interpolációknak tartani. A. V. Ratobilszkaja „'Idősek' és 'ifjak', 'gazdagok' és 'szegények' I. István törvényeiben" című tanulmányában úgy foglal állást, hogy István két törvénykönyvében aligha lehet terminológiai szempontból következetes egységet feltételezni a források különböző időben való keletkezése, valamint azok eltérő szerzősége miatt. A filológiai elemzés mellett a fő metodológiai szempont az értelmezésben az, hogy mit jelentettek az adott latin szavak a korabeli nyugat-európai írástudók számára. A szerző következtései ekképpen foglalhatók össze: István törvényeiben gyakran szerepelnek olyan párba állított fogalmak, mint maiores-minores, dives-pauper, de ezek konkrét jelentését igen nehéz behatárolni, „talán egyedül az idősek fogalom kivételével", amely kiterjedt a világi előkelő rétegre (I. László idején, pedig már az egyházi elitre is). Az ifjak jelentésének tisztázását részben az nehezíti, hogy a miles szó jelentése ekkoriban még nem tisztult le Nyugat-Európában. Problémát jelent végül az értelmezésben a latin terminusok átvitele egy más társadalmi közegre, azaz a korabeli magyar viszonyok leírására. Font Márta „Magyar-orosz politikai kapcsolatok a 12. században ( 1118-1199)" című tanulmányában orosz, magyar, lengyel források filológiai elemzése révén igyekszik feltárni a diplomáciai kapcsolatok és a katonai konfliktusok szövevényes történetét. A szerző szerint a II. Géza alatti hadakozás (1148-1152), valamint III. Béla hadjáratai (1188-1189) világosan elkülönülő egységet alkotnak, viszont nehezebb megérteni az 1118-1148 közti kapcsolatokban az egyes események motivációját. Ezen időszakon belül részletesen taglalja Könyves Kálmán feltételezett fiának, Borisznak a politikai szerepét és több ponton megkérdőjelezi a korábbi történetírás megállapításait. II. Géza hadjáratai kapcsán (Géza Izjaszlav nagyfejedelem testvérét vette feleségül és legalább hat alkalommal nyújtott segítséget sógorának Halics ellen) a szerző rámutat a hadiesemények összeurópai kontextusára is. III. Béla két Halics elleni hadjáratáról nem áll rendelkezésre magyar forrás, így a szerző az orosz forrásokon túl a király külpolitikájának egészén belül vizsgálja azok motivációját. Ennek során elveti azt, hogy Béla a pápai politika kiszolgálója lett volna és a hadjáratok vallási indíttatását a 13. századi helyzet visszavetítésének tartja. Egyszerű expanziós törekvést lát Béla kísérletében, amit Halics gyengesége hívott életre. Béla törekvése ugyanakkor követendő példa lett a 13. századi utódok számára: megerősödött a magyar expanziós politika ebbe az irányba. Pach Zsigmond Pál „A harmincad Erdélyben és Havasalföldön a 15. század első felében" című írásában azt a magyar történetírásban meghonosodott nézetet veszi górcső alá, mely szerint a külföldre menő áruk vámját Erdélyben nemcsak a 16. században, hanem már kezdettől húszadnak és nem harmincadnak nevezeték, szemben a magyarországi gyakorlattal. A szerző tanulmányának első részében magyarországi források alapján bizonyítja, hogy Zsigmond korában Erdélyben is harmincad volt a vám elnevezése, a második részben, pedig havasalföldi források segítségével vizsgálja meg ezt a kérdést. Pach szerint az erdélyi külkereskedelmi szabályozás mintaként szolgált a román vajdaságok számára. A 15. század első felében keletkezett forrásokban a vámilleték kirovásának módjáról a vajdák a de triginta unum, a szo szta tri (száz után hármat ), illetve a szo 30 dukatov ogyin (30 dukát után egyet) kifejezésekkel rendelkeztek - ezek viszont egyértelműen azt támasztják alá, hogy a román vajdaságokban is a harmincad volt a külkereskedelmi vám. Következésképp Pach szerint a huszad megnevezés Erdélyben csak később alakult ki, amivel megkérdőjelezi a korábbi historiográfiában bevettnek számító nézetet. T. P. Guszarova „Magyarország a Habsburgok uralma alatt a 16-17. században (a múlt és a mai történetírás értékelései)" című historiográfiai tanulmányát a nem magyar olvasók számára elengedhetetlenül szükséges történeti bevezetéssel kezdi, hogy érzékeltesse azt a problémát, amit Mohács, az ország három részre szakadása és a török uralom jelentett a 16-17. századi magyar