Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Studia Professoris - Professor Studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára (Ism.: Bónis Péter) 506

507 TÖRTÉNETI IRODALOM cense köszöntötte. Az ünnepeltet köszöntő tanulmányok sorához kíván csatlakozni e sorok írója is e szerény könyvismertetéssel. Almási Tibor „»Sub mediocri sigillo suo« Megjegyzések a királyi középpecsét fogalmának kialakulásához" című, e kötetben közölt tanulmányában a középkori oklevelekben előforduló sigillum mediocre kifejezés pontos jelentésének meghatározásával foglalkozik. Almási Tibor kutatásai alapján leszögezi, hogy 1342 után dokumentálható, hogy a sigillum mediocre kifejezés egy időben jelölhet eltérő pecséteket, ezért nincs okunk kizárni, hogy 1342 előtt is lehetett többértelműsége e kifejezésnek. Az Anjou-korban mindvégig rendre kiegészítő, pontosító megjegyzést kellett fűzni a sigillum mediocre kifejezés mellé ahhoz, hogy azon egyértelműen a kápolnaispán felügyelte középpecsétet értsék. A szerző következtetései nemcsak a történettudományi ismeretek tárházát gyarapítják, hanem az okleveles anyag kutatásához is értékes hozzájárulást jelentenek, hiszen a tanulmány középkori okleveleink fordításában és értelmezésében jól hasznosítható. Bertényi Iván „Beszélhetünk-e kettős uralomról hazánkban II. (Kis) Károly országlása idején (1385. december 31-1386. február 7)" című tanulmányában azt a kérdést kutatja, hogy kinek a kezében összpontosult a hatalom az 1385. december 31-ét követő bő egyhónapos időszakban. Bertényi úgy látja, hogy 1386 elejének politikatörténeti szempontból rendkívül izgalmas időszakában Mária, illetve az ő nevében a hatalmat ténylegesen gyakorló Erzsébet nem szorultak ki az ország irányításából, hanem 1385. december 31-e után egyfajta kettős uralom alakult ki, amelynek 1386. február 7-én a II. Károly elleni merénylet vetett véget. Bessenyei József „Székesfehérvári menekültek (Adatok a koronázó város kereskedőinek Mohács utáni történetéhez)" címmel Székesfehérvár 1543. évi törökök általi bevételének a városi kereskedőkre való hatását elemzi. Kutatásai alapján megállapítja, hogy hol telepedtek le a törökök elől menekülő kereskedők, és hogyan folytatták tovább működésüket más városokban. A kereskedők ügyességének, szaktudásának köszönhetően nem omlott össze a gazdasági élet a török pusztítás fenyegetésében sem, mert a székesfehérvári kereskedők kapcsolatrendszere teherbírónak bizonyult, kiállta az idők próbáját, munkájukat a háborús körülmények ellenére újjászervezték, s sikeresen bonyolították le. Bilkei Irén „A zalavári és a kapornaki konventek hiteleshelyi tevékenységének néhány sajátossága a Mohács utáni évtizedekben" címmel írt elemzést a hiteleshelyek Mohács utáni helyzetéről, a hiteleshelyek külső és belső eljárásáról, a hiteleshelyi oklevelek oklevéltani sajátosságairól. Összességében rámutat arra, hogy a hiteleshelyek tekintélye megkérdőjelezhetetlen volt, szerepét más szervezetek (város, megye) nem vették át. Az egységes hiteleshelyi szervezet valószínűleg hozzájárulhatott a királyi Magyarország egységének megőrzéséhez is. Blazovich László Az első litván statútumot mutatja be írásában. Blazovich László írásának különös értéke, hogy az európai jogtörténet párhuzamaiba helyezi el a litván statútumot. Szerzőnk rámutat arra, hogy hozzávetőlegesen ugyanebben az időben foglalta írásba a magyar szokásjogot Werbőczy, ekkor készült el Csehországban Viktorin Korneliusz műve, és ekkor adták ki Jan Laski statútumait is Lengyelországban. Ez utóbbi kötetben a Magyarországon is népszerű Summa legum Raymundit is kinyomtatták. A szerző kitűnő tanulmánya nagy segítséget jelent e szakterület kutatóinak. Buza János Magyar dénárok Velencében a 16. század közepén című numizmatikai írásában a magyar pénztörténet egyik érdekes kérdéséről ír. Bemutatja, hogy a magyar dénár a 16. század második felében és a 17. század elején Közép-Európában az igencsak elterjedt váltópénzek egyike volt. A legelterjedtebb magyar váltópénz Velencébe, Észak-Itáliába is eljutott a 16. század közepén, és feltételezhető, hogy a 16. század második felének évtizedeiben sem volt ismeretlen a Pó deltájának környékén. Déri Balázs Szent Gellért Deliberatiójának Ambrosius idézeteivel foglalkozik. A szerző beható elemzésnek veti alá Gellért művét, forrásfelhasználásának, írásszerkesztésének módját. Rámutat arra, hogy Gellértnek komoly gyűjtőmunkára kellett támaszkodnia, másfelől pedig a bizonyított forrásait — éspedig számos forrást — tartalmazó könyvtár nem létezhetett a korabeli Magyarországon, ezért valószínű, hogy a szerző már egy többé-kevésbé kész gondolatmenethez szükséges olvasmányanyag (jegyzetek) birtokában érkezett Magyarországra, s legfeljebb a kidolgozás történt vagy folytatódott Magyarországon. Draskóczy István az erdélyi sóbányászat 15-16. századi történetéhez adott további szempontokat. Tanulmányában azt a véleményt fogalmazta meg, hogy a forgalomba hozott só mennyisége a 15. század végén és a 16. század elején növekedett, és a Jagelló-kor viszonyai között mind kiterjedtebbé vált e kereskedelem. Az 1521. évi reform többek között épp eme értékcikk kereske-