Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hatházi Gábor: Sírok; kincsek; rejtélyek. Híres középkori régészeti leletek Kiskunhalas környékén (Ism.: Szende László) 501

503 TÖRTÉNETI IRODALOM comes fiának és utódainak a karrieijét. A család a gazdag középbirtokos rétegbe tartozott. Hatházi azonban más szempontokat is figyelembe vesz. Véleménye szerint egyrészt a kincs legépebb darabjai is kopottak, másrészt sok sérült tárgy is megfigyelhető. így a leletegyüttes inkább az olcsóbb tömegtermékkel mutat rokonságot. Ami pedig a Sinka mester nevét megörökítő korongot illeti, itt valószínűleg a középkori ötvösmester leleményességével számolhatunk: felhasználta ugyanis egy Sinka nevű udvari lovag pecsétjének lenyomatát. Hatházi a birtokos személyét a szállás kapitányában valószínűsíti. A bodoglári kincset bemutató első tudományos közlemény B. Oberschall Magda tollából született, de az az előkerülés körülményeinek részletezésével nem szolgál. Különösen nagy örömmel (ugyanakkor bánattal) tölti el a recenzenst az a kutatómunka, amelyet Hatházi ezen hiányosság pótlására fordított. Az öröm oka az, hogy Tóth Csaba numizmatikus segítségével a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárában lappangó, 1941-ben írt, eddig feltáratlan iratok kerültek közlésre. (A szomorúságot indokolja ugyanakkor, hogy volt olyan levél, amelyet 2004-ben bontottak fel!) A Varga Imrével, pontosabban feleségével folytatott levelezésből világosan kiderül, hogy pontosan hol, milyen tárgyakat találtak. (A dokumentumok a katalógusban kaptak helyet.) A cserépfazék tartalma 18 darab aranyozott ezüst ékszer, és 2312 darab pénz volt. A kincs egyik legkülönlegesebb darabja egy olyan karperec, amely idegen a Kárpát-medence régészeti hagyatékában, mivel a balkáni/bizánci kultúrkörben volt használatban. A bodoglári kincs valódi értéke nem haladja meg a fehértói leletekét. A kelebiai kincset bemutató fejezet nagy terjedelmét az okozza, hogy elsőként a szerző foglalkozik részletesen a lelet előkerülési körülményeivel és tárgyaival. Az előbbihez Hatházi igénybe veszi Kőhegyi Mihály igen szemléletes beszámolóját. A mai Darvasi-erdőben több településnyom is megtalálható, azonban egyértelmű helyszín nem jelölhető ki. A tárgyak között előfordul néhány szokatlan is. Ezek közé tartozik egy láncos-csüngős ezüst hajkarika-pár, amely délies ízlésvilágot tükröz. A megfigyelés során vált világossá, hogy az ékszer láncvégeit a 14. században csörgés gombokra cserélték fel. A karperecek is bizánci mintákat követnek, és a préselt veretek között is feltűnik két érdekesebb darab. Az egyiket ugyanis nem préselőformán mintázták, hanem poncoló szerszámok segítségével alakították ki a díszítéseket. A másikat domború mintára préselték, amely technika szintén idegen a hazai leletanyagban. A kincs fennmaradó része már a nyugati kapcsolatokra utal. Az aranyozott ezüst ruhacsat az egyik legszebb hazai példák közé tartozik. Rejtélyes az oroszlános veretek, és a hatágú csillag alakú csüngő eredete is. A tárgycsoportok ismertetésénél a szerző figyelme minden részletre kiterjedt. Jól ötvözi az írott, a képi és a régészeti források révén megszerezhető ismereteket. Ennél a leletegyüttesnél is felmerült a tulajdonos meghatározásának a lehetősége. Alapját az a veret pár jelenti, amelyre a „Pál M(acsói) bán hitvesének karperece" köriratot mintázták. Hatházi gazdagon adatolva mutatja be a férj és feleség kapcsolatrendszerét és családját és kizárja a Garai család leletekhez köthető érdekeltségét. A döntő érvet a körirat elemzése jelenti: „mit keres e felirat egy préselt ruhadíszen". Valószínűleg itt is az ötvös a „hibás", és az egykori tulajdonos szintén egy kun előkelő lehetett. Végül a szerző összefoglalja a kincsekről alkotott információkat. A következő fejezet már a szakmának szól. A kötet szempontjából ez a megoldás célszerű volt, mivel a nagyközönség nem biztos, hogy örömét lelné a katalógus száraz adatainak böngészésében. A szakértő azonban minden lényeges információt megtudhat. Az előkerülés körülményeinek részletes, térképekkel is illusztrált bemutatása után a tárgyak aprólékos leírása következik, leltári számmal, és a vonatkozó szakirodalom felsorolásával. Nagyon hasznos a kis ötvös-lexikon, amelybe Hatházi a legfontosabb szakszavakat vette fel. A kötetet szakirodalom és jegyzetapparátus záija. Dicséretes, hogy nem felejtették el a külföldi érdeklődőket. Egyrészt a fényképek, rajzok, térképek alatt is német, illetve angol szöveget helyeztek el, másrészt ugyanezeken a nyelveken viszonylag bő rezüméket is közreadtak. A kötet kivitelezését igényes minőségben sikerült megvalósítani. Dabasi András színes tárgyfotói, Cziffrák László kiváló rajzai, és F. Bodnár Katalin jól áttekinthető térképei szépen illusztrálják, és érhetővé teszik a szerző mondanivalóját. A könyv révén megelevenedik előttünk egy olyan vrlág, amelyet csak apró mozaikokból, kis töredékekből lehet összeállítani. Reméljük, hogy más múzeumok is követni fogják a kiskunhalasiak kezdeményezését. Szende László