Századok – 2006

FIGYELŐ - Ruszoly József: A magyar Sachsenspiegel-hez 483

490 RUSZOLY JÓZSEF bavaló vállalkozás volna, különösen azért, mert rendszerük — mai szemmel nézve — távolról sem tökéletes, ami természetes is. A Tartományi jogban bőven vannak hűbérjogi intézmények beleszőve; fordítva ez ritkábban tapasztalható. Áttanulmányozva az anyagot, a fordítást forrásaival összevetve megállapíthattam, hogy az általában hűen adja vissza vagy közelíti meg az eredeti szövegbeli, az egykorú magyar társadalom- és jogfejlődéstől nagyon is elütő fogalmakat. Elismerve az elismerendőt, a jobbító értelmezés szándékával inkább a problematikus elemeket teszem szóvá. 4. Kezdjem mégis — kapcsolódva bevezetőmhöz — egy, a 13. századi jogfejlődési irányt tükröző, fordításában gondot nem okozó szakasszal. „Szászországban valamennyi bevándorolt férfi a tartomány és nem a saját joga szerint jut örökséghez [erbe], akár bajor, akár sváb vagy frank" (Ssp. Ldr. I. 30.). Az egyébként ekkor már territoriálisán tagolt Szászföldön tehát immáron expressis verbis nem érvényesülhet kinek-kinek a „magával hozott", eredeti törzsi joga, hanem csupán a törzsiből territoriálissá váló szász jog. Ez egyébként arra vall, hogy e jó két évszázada zajló folyamat ez idő tájt zárulhatott le. Bizonyos elkülönülés csak Szászföldön élő svábság — a fordításban: északi svábok — joghelyzetében észlelhető (Ssp. Ldr. I. 29.). Az életkor. A római jog művelői által még nem kidolgozott, de lényegében ismert cselekvőképesség fogalmával hasonlítható össze a germán eredetű „önállóság": valakinek képessége saját ügyeinek vitelére (Mündigkeit, régebben: mündig). A ius commune általános recepciója előtti korokban — a középkorban is — csak két fokozata volt: valaki vagy „éretlen" vagy „érett" volt erre. A kettő közötti határt eredetileg nem életkor szerint húzták meg, hanem — férfiak esetén — a fegyverviselési s hadakozási képesség alapján. A népjogok írásba foglalása idején, a 6-9. században ezt az életkor váltotta föl. A teljeskorúság a legtöbb germán törzsben a 12. év betöltésével állt be; ám az angolszászok csupán a 10. „tél elmúltát", a ribuári frankok s a burgundok viszont a 15. év betöltését kívánták meg. A középkorban a 18-24., sőt — római jogi (ius commune) hatásra — a 25. év elérésére emelkedett. Érdekes a Szásztükör megoldása: megőrizte ugyan a 12. évet, ám lehetővé tette, hogy valaki önként 21. éves koráig gyámság alatt maradhasson. Nem lévén anyakönyv, ha kétség merült föl a kor iránt, mint a Szásztükör Landrecht]e mutatja, testi vizsgálatot alkalmaztak, például megvizsgálták az illető szakállát. Arany János szavaival: legénytoll pelyhedzik-e az állán? Az okleveles források általában csak arról szóltak, hogy valaki „elérte a korát", „igazi korához jutott". Latin szövegekbe viszont a törvényes kort (aetatem legitimem, annos legitimes) elértség, esetleg a pubertás került. Velük szemben a nem teljes korúak voltak a minores, impuberes. A teljesjogúság (-korúság) hatásai eltértek fiúk és lányok, apai családban élők és gyámság alatt álló apátlan árvák között. Teljes jogúkká csak ez utóbbiak váltak. Az apai mundium (Munt) cselekvőképességet korlátozó hatásokkal to-