Századok – 2006
FIGYELŐ - Ruszoly József: A magyar Sachsenspiegel-hez 483
486 RUSZOLY JÓZSEF A 13-14. századi német jogkönyvek a Szásztükörtől kezdve a középkor kedvenc, tanító-bölcselkedő, laikusoknak szóló prózai műfajban: a tükör műfajában íródtak. A király-, fejedelem- s lovagtükrök mellett a kánonjog és a római jog művelői a jogi-bírói tükrökben (speculum iuris, speculum iudiciale) foglalták össze a jogról, különösen a perjogról kialakult tanításokat. Bizonyos, hagy Eike von Repgow a Szásztükör révén a kánonjog hatására választotta és hagyományozta az utókorra e műfajt.5 A 13-14. századi német szokásjogi tükrök sor-, egyszersmind származási rendje, Hermann Conrad nyomán (magyar nevük hagyományosan egybeírva): 1221/24: Sachsenspiegel (Szásztükör), 1274/75: Deutschenspiegel (Némettükör), 1275/76: Schwabenspiegel (Svábtükör), 1328/38: Frankenspiegel (Franktükör). A Szásztükör szerzője, Eike von Repgow az első jelentős, hazai jogot művelő német jogtudó személyiség 1180 és 1190 között született a Dessau melletti Reppichau faluban; 1233 után az oklevelekben nyoma veszett. Társadalmi helyzete szerint ülnökképes nemesszabad volt (Schöffenbar, Edelfrei). E jogállásról — mint látjuk — megoszlanak a vélemények, s csak annyi bizonyos, hogy a feudális ranglétra alsóbb fokainak egyikén állt. Hoyer von Falkenstein gróf szabad vazallusa, egyszersmind a quedlinburgi káptalan bírája volt, s hűbérviszony fűzte a magdeburgi székeskáptalanhoz is. Tehát, mint mások is, több hűbéruraság szolgálatában állt. A kánonjog ismeretéről is tanúskodó jogkönyvét, amely alapjában véve a szász Osztfália (Ostfalen) tartomány- és hűbérjogát tartalmazta, latinul írta, ám Falkenstein gróf kívánságára 1224 körül németre fordította. Az „istenfélő és honszerető" Eike von Repgow nem csupán szóbeliségre vagy bírói gyakorlatra támaszkodott, hanem római jogi, különösen pedig kánonjogi ismeretei is voltak, s fölhasználta a legfrissebb császári országbéke-törvényeket (Landfriedensgesetze) II. Frigyestől (1220) és VII. Henriktől (1221). A Szásztükör előszóból és két részből: 1. tartományi jogból és 2. hűbérjogból áll. A Landrecht a „nemesi" és paraszti életviszonyokat fogta át, kihagyva belőlük a városi jogot (Stadtrecht) és a miniszteriálisok szolgálati jogát (Dienstrecht). Többek között a tulajdont és az öröklést, a házassági vagyonjogot, a szomszédjogot, az állattartás és az úti közlekedés jogát, a falu jogát, a pásztorjogot, a mezei kártérítés és a vadászat jogát tartalmazza, s nagy teret szentel a büntetőjognak, különösen az országbéke gondolatának, a büntetési nemeknek meg a bírósági eljárásnak, élesen elválasztva a pervezető bírónak és az ítélkező bíróságnak a szerepét (Richter и. Urteiler). Túl is lépte a tartományi jog kereteit, amikor körvonalazta a birodalmi alkotmányt, hangsúlyozva a császár és a pápa közötti hatalommegosztást (Zwei-Schwerter-Lehre). Ezért is történt, hogy XI. Gergely pápa 1374-ben 14 cikkelyét mint keresztyénellenest töröltette. A Lehntrechtjéhen sem maradt meg a szász viszonyoknál, hanem fölvázolta a birodalom hét fokozatú hadipajzsrendjét (Heerschildordnung), amely nem csupán birodalmi hadrendet, hanem társadalmi állást is jelentett. Részletesen 5 Dietlinde Munzel: Spiegel des Rechts. In: HRG IV 1759-1761.
