Századok – 2006

FIGYELŐ - Ruszoly József: A magyar Sachsenspiegel-hez 483

A MAGYAR SACHSENSPIEGEL-HEZ 485 család-, öröklés-, visszaháramlási, valamint szolgálati jogi elemeik, sőt büntető jellegű normáik is voltak. Jacob Grimm, a 19. századi nagy germanista óta nevezik őket egységesen így (Weistümer). Ez az elnevezés eredetileg csak Észak-, Nyugat- és Közép-Németországban dívott, délnémet és svájci területeken az egykori germán népgyűlés német nevét (Ding, Pontaiding = Bann-Taiding, Jahrding) alkalmazták rá. Ugyancsak Svájcban „kinyilvánítás"-nak, „nyilvánosságra való hozatal"-nak is nevezték (Offung, Öffnung). E körbe tartozott a szőlőtermelő vidékek „hegyi joga": a Bergrecht is, ám Bergrechtnek inkább bányajogi jelentése volt; ez utóbbi körben neves például a freibergi jog (1297-1307). A 16-17. században a jobbágyi viszonyokba beavatkozó fejedelmek tartományi rendtartásai a legtöbb helyen kiszorították őket; némely vidéken így is a jobbágyfelszabadítást meghozó 19. századig hatályban maradtak.2 Az egyszerű vidéki-paraszti jogföljegyzésekhez, a Weistümerhez képest mind szerkesztésükben s terjedelmükben, mind tartalmukban — miként szerte Európában — jelentősebbek voltak a jogban jártas értelmiségiek által magánmunkálatként megfogalmazott jogkönyvek (Rechtsbücher). Ezek is szokásjogot tartalmaztak: hűbéri, tartományi vagy városi jogot. Mivel egyéni alkotások voltak, nem szolgaian adták vissza a szokásjogot, hanem a szerzők jogfejlesztő elképzeléseit is magukban foglalták.3 Az e műfajban klasszikusnak számító Szásztükör (Sachsenspiegel) óta a nem városi jellegű jogkönyvek általában egymás mellett tartalmazzák a törzsi jogi eredetű tartományi és a hűbérjogot (Land- und Lehnrechtsbücher). A hűbérjog (Lehnrecht) szabályozása a Karoling-kortól uralkodói törvényekben történt, ám a szokásjoggá érett gyakorlat ezeket tértől és időtől függően árnyalta, módosította. A német feudális rend számára mintegy ius communed jelentett a lombard hűbérjog. A Libri feudorum (Consuetudines feudorum) című joggyűjtemény a 11-12. században keletkezett, s egyaránt tartalmazott szokásjogot, bírói joggyakorlatot, valamint német-római császári törvé-I nyeket II. Konrádtól (1037), III. Lothártól (1136) és I. (Barbarossa) Frigyestől (1158). Jellemzője a kis vazallusok (valvassores) hűbérjogi helyzetének erősítése, valamint az adománykényszer kimondása. Majdan a Szásztükörben rögzített hét hadipajzzsal szemben ez csak hármat ismert: 1. a világi és egyházi fejedelmekét, 2. a vazallusokét (capitanei és a városi valvassores), valamint 3. az alvazallusokét (minimi). Az 12. század elején Páviában, a közepén pedig Milánóban, Lombardia új székvárosában gondozták. Hatott rá a római jog is. A 13. században már tanították s glosszálták Bolognában (például: Summa feudorum, 1250 k.). Mintegy függelékként bekerült az e cím alatt először Dionysius Gothofredus által 1583-ban kiadott, a három justinianusi törvénykönyvet tartalmazó Corpus iuris civilisbe is. A 19. századig Európa-szerte másodlagosan, subsidiarius jelleggel alkalmazták a hűbéijogban.4 2 Dieter Werkmüller: Ländliche Rechtsquellen. In: Handwörterbuch zur deutschen Rechtsgeschichte I-V Hrsg. Adalbert Erler und Ekkehard Kaufmann. Berlin 1971-1997. (a továbbiakban: HRG) II. 1515-1517. 3 Dietlinde Munzel: Rechtsbücher. In: HRG IV 277-282. 4 Gerhard Dilcher: Libri Feudorum. In: HRG II. 1995-2001.