Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Krafft; Otfried: Árpád-házi Szt. Margit szentté avatási perének 1379-es újrafelvétele 455
SZT. MARGIT SZENTTÉ AVATÁSI PERÉNEK 1379-ES ÚJRAFELVÉTELE 459 Ez a régebbi elemekből építkező konstrukció okolható egyébként azzal, hogy az 1379. évi megbízólevélből, kimondottan Margitra vonatkozóan, viszonylag keveset tudhatunk meg. Ez a körülmény azonban nem ad semmiféle alapot arra, hogy kételkedjünk a megbízólevél eredetiségében, hiszen ez, ahogy számos más, szentté avatásokkal kapcsolatos oklevél is tanúsítja, megszokott eljárás volt a pápai kancellárián. Már V Incének a második perrel kapcsolatos, 1276-ban kibocsátott oklevele is tartalmazott olyan szöveghelyeket, amelyek Páduai Szt. Antal kanonizációs bullájából származtak. Ugyanakkor az 1379-ben kibocsátott megbízólevél a személyek és helyek megnevezésén túlmenően is tartalmaz bizonyos változtatásokat a mintáihoz képest. így például a pápai megbízatással kapcsolatban, a szokásostól eltérően, nem említi a bíborosoknak a régebbi per folytatására vonatkozó határozatát, ami az egyházszakadás tényével vagy kezdeti körülményeivel állhat összefüggésben. Hiányzik továbbá a „Quod si non omnes"22 klauzula vagy más hasonló formula,2 3 amely az egyes megbízottak önálló vizsgálódását engedélyezné és szabályozná. Ez a formai korlátozás, amely a négy prelátust együttes ténykedésre kötelezte, bizonyosan megnehezítette Margit harmadik perének lefolytatását. Másfelől viszont jól illeszkedett a lehető legnagyobb gondosság alapeszméjébe, amely át meg átszövi a pápai oklevelet. A vatikáni kéziratban, közvetlenül a megbízólevél után, megjegyzések következnek a tanúk kihallgatásánál használandó, már a pápai megbízatásban is említett kérdéslista „formájával" kapcsolatban. Ez IX. Gergely pápasága óta rendszerint egy rövid szöveget jelentett, amely általánosságban vázolta a tanúvallomások formai és tárgyi feltételeit anélkül, hogy a részletekbe belement volna. A megkérdezetteknek, például, esküt kellett tenniük, és be kellett számolniuk arról, hogy honnan tudják, amit tudnak, hol, mikor és kinek a jelenlétében történtek a kérdéses dolgok, továbbá felvilágosítással kellett szolgálniuk a csodák részleteiről. Ezen kívül követelmény volt minden körülmény kivizsgálása és a vallomások pontos feljegyzése. Az ilyen előírások többnyire a Testes legitimes szavakkal kezdődtek,24 bár ez a szokás a 14. század közepétől kezdve a korábbiaknál kevésbé volt általános.2 5 Wien 1992. (Publikationen des Historischen Institutes beim Österreichischen Kulturinstitut in Rom. 2. Abt.: Quellen, 4. Reihe) 263-264. (185. sz.). 22 Ehhez vö. O.. Krafft: Papsturkunde i. m. 245. (190. sz. jegyz.). 23 A Bourges-i Fülöpről szóló oklevél, például, amely szintén az Aquinói Tamás perére vonatkozó megbízólevélen alapult, és két francia püspöknek, illetve egy domonkos priornak volt címezve, így fogalmaz (a kiemelés tőlem — O. K.): „discretioni vestre [...] committimus et mandamus, quatenus vos vei duo vestrum in locis, ubi expedire videritis de vita et conversatione ac miraculis prefati archiepiscopi [...] inquiratis diligencius veritatem" — „Cum secundum evangelicam" (1323. dec. 14.), 1. még a 19. sz. jegyz-t, szövege: Reg. Vat. 76., fol. 188v (563. sz.) és Reg. Aven. 20., fol. 339v (563. sz.). Az 1379. évi Margit-oklevélben a kiemelt szavak helyett „tu et idem patriarcha ас episcopi tecum" áll. 24 L. pl. André Vauchez: La sainteté en Occident aux derniers siècles du Moyen Age d'après les procès de canonisation et les documents hagiographiques. Roma 1988.2 (Bibliothèque des Écoles françaises d'Athènes et de Rome 241) 59. (70. sz. jegyz.). 25 A Babenbergi Lipót perében alkalmazott formánál eltérő kezdőszavakat használtak, vö. „Ipsos enim" (1357), kiadva: Bzovius: Annales ecclesiastici XIV 1263., ad an. 1358. § 11. Dauphine és Elzéar perében (V Orbán idején), ugyanerre a helyre a „Debito ab eis" incipit került, ahogy az Elzéarról szóló (1351-ből vagy 1365-ből való) oklevél mutatja — ugyancsak Vat. lat. 6772., fol. 24г; a
