Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Piti Ferenc: Az 1342. évi nádorváltás 435
AZ 1342. ÉVI NÁDORVÁLTÁS 437' koncepcióval. Mindenesetre a politikai és jogi stabilitás érdekében a gyors és akadálytalan királycserét hasonlóan gyors és zökkenőmentes nádorváltás követte. Zsámboki Miklós hivatalba lépése azonban nem csak időpontjában érdekes — ennek megállapítása előtt érdemes kitérni egyéb kérdésekre is. Nem az új nádor kinevezése volt ugyanis az egyetlen változás a bárói karban 1342 őszén. A más méltóságok és személyek helyzetére is jelentős mértékben kiható változások, úgy vélem, összefüggenek egymással. A trón által a bárói méltóságokban végrehajtott cserék, megítélésem szerint, egy — a régi alapokból kinövő, de mégis — új politikai elit kialakításának első lépéseiként értékelhetők, aminek célja aligha lehetett más, mint hogy annak tagjai már elsősorban ne a néhai királynak, Károlynak legyenek hálásak a pozíciókért, hanem az új uralkodónak, Lajosnak s nem mellékesen anyjának, a befolyásos7 Erzsébet anyakirálynénak. I. Károly három utolsó nádora, s közülük is főleg Vilmos, az ország leggazdagabb főurai közül került ki. Lajos megtehette volna, hogy — követve apja gyakorlatát — maga is a Drugetek közül választ nádort, hiszen éltek Vilmos fivérei: Miklós, aki ekkor királyi pohárnokmester és ugocsai ispán volt, valamint a fiatalabb János. Hűségükben bizonyára nem volt oka kételkedni. Ehelyett azonban Miklós 1343 elején még királyi pohárnokmesterségét is elveszítette, s ezután nevezték ki ungi ispánnak, amely tisztségben majd öccse, János követi az 1350-es évek közepén. S bár Miklós 1355-ben országbíróként és turóci ispánként hunyt el, ez a két karrier láthatóan elmaradt a nádorságot viselő Drugetekétől.8 Hamar megtörtént Vilmos territóriumának feldarabolása is. Megyéi közül 1342. október 21-én9 már Szécsényi Tamás Gömör ispánja, s ugyanő tűnik fel 1343 februárjától Borsod, Abaúj és Szepes10 megyék élén is, Sárosban 1343 nyarától Szécsi Miklós, Zemplénben 1343 őszétől Lack fiai, Miklós és Pál, Ungban 1344-től Druget Miklós tűnik fel ispánként. Tornára csak 1347-ből tudott idézni Engel adatot, de nyilván ezt is jóval hamarabb ellátták ispánnal.11 Vilmos halálával magánvagyona is a királyra szállt, annak ellenére, hogy, bár nem volt férfiutóda, de éltek fivérei. Magánvárait Vilmos 1330. évi végrendeletében öccsére: Miklósra hagyta,1 2 Lajos azonban, figyelmen kívül hagyva a 7 Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Lajos koronázása után több oklevelében is előbb említi anyja beleegyezését vagy akaratát, s csak utána a királyi tanács, azaz a főpapok és a bárók egyetértését, 1. pl. 1342. augusztus 3.: Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: DF) 287 458. (kiadása: CD IX/1. 47-50.); 1343. január 3.: DL 3550. (kiadása: AO IV 296.); 1343. január 6.: DL 12 800.; 1343. április 6.: DF 206 482.; 1343. április 27.: DL 322. (kiadása: MES III. 492^194., Blazovich László-Géczi Lajos: A Telegdiek pere 1568-1572. [Dél-alfóldi Évszázadok 6.] Szeged 1995. 53-54.), stb. Erzsébet jelentőségének legutóbbi, hazai narratív források alapján történő bemutatására 1. Szende László: Lokietek Erzsébet a 14. századi hazai elbeszélő forrásokban. In.: Studia professons - professor studiorum. Tanulmányok Érszegi Géza hatvanadik születésnapjára. Szerk. Álmási Tibor, Draskóczy István, Jancsó Éva. Bp. 2005. 333-341. 8 Druget Miklós és János tisztségeire 1. Engel P.: Archontológia i. m. I. passim. 9 DL 3521. (kiadása: AO IV 269-270.) 10 1343. február 28-án Miklós erdélyi vajda oklevele (DF 277 296.) Tamást királyi tárnokmesternek, szepesi és újvári ispánnak nevezi. (Engel Pál első adata Tamás abaúji és szepesi ispánságaira 1343. március 12., a borsodira pedig március 27., 1. Engel P.: Archontológia i. m. I. 95., 118., 196.) Borsod kapcsán a március 27,-i oklevélben (DL 96 228.) Renold mester nevezi magát Tamás ottani alispánjának. Mivel azonban Renold már 1343. február 12-én (DL 3557., kiadása: AO IV 301-312.) borsodi alispánként adott ki oklevelet, valószínű, hogy Tamás már februárban borsodi ispán volt. 11 Engel P.: Archontológia i. m. I. passim. 12 DL 71 270., vö. AOklt XIV 473. sz.
