Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Fedeles Tamás - K. Németh András: A tolnai és a regölyi főesperesség. Régészeti és prozopográfiai adatok Tolna megye középkori egyházigazgatásának történetéhez 397
A TOLNAI ÉS A REGÖLYI FŐESPERESSÉG 411 Archidiaconusok a pécsi egyházmegyében A főesperesek Magyarországon a 12-13. század fordulójától beköltöztek az egyházmegyék központjaiba és a székesegyházak kanonoki testületeinek tagjai lettek.7 9 Ez a gyakorlat megfelelt a német, a cseh és a lengyel egyházmegyékben fennálló általános helyzetnek. A káptalan tagjainak hierarchiájában a káptalan méltóságviselői után következtek. Rezideálási kötelezettségük volt, azaz a káptalan székhelyén kellett élniük. Bevételeik a kanonoki javadalmon kívül: a püspöki tizedek egynegyede (quarta decimales), a kerületük plébánosai által évente fizetett meghatározott összeg, a cathedraticum, egyházi bíróként a bírságpénzek, továbbá — amint arra Holub József utalt — „régi szokás, hogy minden megölt ember után egy márka ezüstöt kaptak".8 0 A pécsi egyházmegye területén a középkor folyamán nyolc főesperesi kerület létezett. Tolna megye keleti felén a tolnai, nyugati részén a regölyi; Baranya keleti felén a baranyai, nyugati részén a vátyi (a 14. századtól „székesegyházi" néven); Baranya délnyugati, Valkó északnyugati és Pozsega északi határán az aszúági; Valkó nyugati és középső részén a valkói; szintén Valkó vármegye délkeleti felén, valamint Szerémben a marchiai (maróti); Pozsega megye területén pedig a pozsegai archidiaconusi kerületet találjuk. Az élükön álló főesperesek a 13. század első felében beköltöztek a pécsi székeskáptalanba, kivéve a pozsegait, mivel a pozsegai társaskáptalan prépostja látta el egyúttal a kerület főesperesi teendőit is.8 1 A székeskáptalanban kanonoki stallummal rendelkező hét főesperes kerülete természetesen különböző mértékben jövedelmezett, különböző presztízzsel bírt. Adataink alapján az archidiaconatusokat ebből a szempontból az alábbiak szerint lehet rangsorolni: székesegyházi, baranyai, tolnai, regölyi, valkói, majd az aszúági és a maróti, amelyek hozzávetőleg azonos szinten álltak. A „sorrendre" vonatkozóan a következő késő középkori adatok állnak rendelkezésünkre. Barnabás 1430 és 1455 között először a maróti,8 2 majd a valkói,8 3 végül a baranyai kerületet irányította.8 4 Egerszegi György a tolnai főesperesség éléről került a baranyai kerület élére 1439 táján.8 5 Két esetről tu-79 Koszta L.: Dél-Magyarország i. m. 51. — Fügedi Erik azonban egy korai tanulmányában úgy fogalmazott, hogy „a magyar egyháznak ez az intézménye látszólag kezdet óta egy-egy kanonoki stallumhoz kapcsoltatott, vagy egy-egy társas káptalan préposti tisztségéhez" L Fügedi Erik: Középkori település és egyházszervezet az egykori nyugati Felvidéken. Regnum 6. (1944-1946) [1947] 126. 80 Szentirmai, Alexander. Das Recht der Erzdechanten (Archidiakonate) in Ungarn während des Mittelalters. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte, Kanonistische Abteilung 43. (1957) 147., 197-200.; Holub József: Zala megye története a középkorban. Pécs 1929. 346. 81 Koszta László: A pozsegai társaskáptalan tagjai a XIV század közepéig. Aetas 1991: 3-4. 41.; Uő: Püspöki székhely és városfejlődés. Pécs központi funkciói és vonzáskörzete a 14. század közepéig. In: Kelet és Nyugat között. Történeti tanulmányok Kristó Gyula tiszteletére. Szerk. Koszta László. Szeged, 1995. 236-237.; Kristó Gy.: A vármegyék kialakulása i. m. 283-304.; Timár György. Pécs egyházi társadalma Károly Róbert korában. Baranyai Helytörténetírás 1981. [1982] 39. 82 1430. máj. 23.: DL 12 254.; 1434. márc. 18.: Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban: DF) 233 442. 83 1435. máj. 17.: DL 44 035.; 1447. szept. 17.: DL 14 114. 84 1451. aug. 25.: DL 81 030.; 1455. nov. 13.: DF 233 537. 85 1434. márc. 18-án tolnai főesperes (DF 233 442.), 1437. jún. 8-án már baranyai főesperes (DF 208 451., Bonis Gy.: Szentszéki regeszták i. m. 2450. sz.).
