Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Gáll Ervin: A magyar-román párhuzamos megtelepedés és a régészet 375
376 GÁLL ERVIN A román dáko-római kontinuitás5 elmélete már régebben, de főleg a II. világháború után, nagymértékben a régészet eredményeire támaszkodott, pontosabban: ezt használta fel a román államelmélet igazolására.6 A régészet lehetőségei azonban a legtöbb esetben rendkívül korlátozottak ebből a szempontból, ami világos nem csak a szakemberek, hanem a kritikus elmével megáldott laikus számára is: a régészeti ásatásokból előkerült leletek az esetek nagy többségében nem etnospecifîkusak, s nem is lehetnek azok. Egy árucikk megszerzését és birtoklását napjainkban sem nemzeti vagy etnikai szempontok döntik el elsősorban, hanem sokkal inkább a rendelkezésre álló anyagi eszközök és — nem lebecsülhető mértékben — a divat, s nem volt ez másképp ezer éve sem. A másik terület, melyet a román régészet a kontinuitás kérdését vizsgálva indokolatlanul hangsúlyoz, a településforma, jóllehet ez megint csak nem rendelkezik etnospecifíkus jellemzőkkel. A különböző jellegű települések — erődítmények, várak, erődítetlen települések — valójában nem köthetők etnikumhoz: egy gödörházban bármilyen nyelvet beszélő ember lakhatott. Egy másik régészeti forrás, a temető, azonban összetettsége révén jóval többet árulhat el az egykor élt emberek etnikumáról, identitásáról. Nem véletlen, hogy a régészeti kutatás ebből a szempontból ennek a forráscsoportnak szentelte a legnagyobb figyelmet a 19. századtól kezdve napjainkig. A tárgyak tehát nem, a temetők azonban összességükben tudnak „beszélni", például annak jelentése van, ha egy régión belül ugyanolyan típusú temetők és temetkezések fordulnak elő. A sírokból előkerült tárgyak még nem „árulkodnak" az egyén etnikai hovatartozásáról, a temetkezési szokásokról azonban már többet tudhatunk meg. Igaz, ezek is ki vannak téve a változásnak, amit gyakran a gazdasági helyzet (is) befolyásol, hol nagyobb, hol kisebb mértékben. Az átalakulás, egy szokás kialakulása vagy eltűnése akár nagyon gyorsan is végbemehet: elég, ha egy hétköznapi jelenséget említek. Az 1990-es évek elején Székelyföld egyik településén (Tekerőpatak, Hargita megye) a gyászoló családok szinte egyik napról a másikra hagytak fel a temetés utáni halotti torral gazdasági okokból, hogy aztán néhány év múlva ismét feléledjen annak gyakorlata. A szokások azonban — nem úgy, mint a divat — alapvetően lassabban változnak.7 A tárgyak elsősorban a temetők időrendi keltezésére használhatóak fel az egyes tárgyak szakszerű asszociáló módszerrel való elemzése révén, a temetkezések horizontális stratigráfiai elemzése pedig jelentősen finomíthatja egy adott temető relatív kronológiáját. 5 Természetesen a könyvtárnyi irodalmat nincsen lehetőségünk teljességre törekvően felsorolni, de ez szükségteln is lenne. A román nemzeti eredettudat történetét Adolf Ambruster dolgozta fel Hadrian Daicoviciu által keményen bír ált doktori dolgozatában (Adolf Ambruster: Romanitatea románilor. Istoria unei idei. Bucure§ti 1993.). A magyar irodalomban való ismertetését Miskolczy Ambrusnak köszönhetjük (Ambrus Miskolczy: Historical Verities. Budapest Review of Books 1997: 1. 18-22. és Miskolczy Ambrus: Mitosz és fétis között: „A románok rómaisága. Egy eszme története." In: Határjárás a román-magyar közös múltban. [Kisebbségkutatás Könyvek] Bp. 2004. 13-23.). Jelentős mű ebből a szempontból Lucián Blaga műve is (Lucián Blaga: Gândirea româneascâ ín Transilvania ín secolul al XVIII-lea. Bucure§ti 1966.). 6 „Mivelhogy az elbeszélő forrásokat többnyire kimerítették, a román történetírás a régészetre tett fel mindent". — írja ezzel kapcsolatban Lucián Boia, 1. Lucián Boia: Történelem és mítosz a román köztudatban. Bukarest-Kolozsvár 1997. 152. 7 Természetesen a társadalom milyensége és fejlettsége meghatározó szerepet játszik ebben.
