Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
306 BÁLINT CSANÁD sze a krónikás történeti műveltségének vagy politikai céljának volt a függvénye,13 4 és tanácsos fölfigyelni arra is, hogy még a középkori Budán sem adott a vezeték-, vagy a keresztnév pontos tájékoztatást a viselője nemzetiségéről (foglalkozásáról, testi tulajdonságairól).13 5 A rendelkezésünkre álló, jóval kevesebb számú kora középkori példa esetében — már amikor a személynév viselőjének származása egyáltalán vizsgálható — sokszor ugyancsak nem lehet efelől dönteni. Kitűnő példa erre a hun Attila, akinek neve eredetét nem sikerült egyértelműen tisztázni, mindenesetre az elterjedt nézet gótnak tartja azt, a másik az Atil folyónéwel hozza — vitathatóan13 6 — kapcsolatba,13 7 de jelenleg leginkább az a valószínű, hogy az általunk ismert név egy eredeti hun névalak germán átnevezése.13 8 A germán eredet esetében lehetne hivatkozni arra, hogy ez valójában az alattvalói által adott ragadványnév volt, csakhogy akkor más személynevek esetében hogyan dönthető el, hogy az éppen az illető valóban eredeti, vagy másnyelvűektől származó neve volt-e? Ugyanígy nem lehet tudni, hogy a 921-ben Itáliában kalandozó Bogát vezér egy eredetileg a magyarokhoz csatlakozott szláv főnök (Bogát: 'gazdag') volt-e,13 9 vagy tulajdonképpen magyar származású vezér, aki ezt a nevet a szláv környezetétől kapta. (Ezért kell óvatossággal kezelnünk azt a számítást, amelyik az Árpád-kori oklevelekben szereplő szláv személynevek magas számából közvetlen történeti következtetést vont le,140 nem beszélve arról, hogy maguknak a vizsgálatba vont személyneveknek nagy része esetében tisztázatlan, vitatott, hogy azok éppen milyen eredetűek.14 1 ) Edikáról, Attila hadvezéréről nem tudni, hogy germán vagy hun születésű volt-e,14 2 a forrásokban váltakozva szkírként, rugiként, gótként vagy türingként szereplő, szkír anyától és hun apától származó Odoaker14 3 életének története azt mutatja, hogy számára a szülei ethnikuma közömbös volt. A vegyesházasságok a társadalmi elit köreiben minden időkben gyakoriak voltak, mert politikai célokat szolgáltak. Kizárólag a modern kori szemléletünk alapján ütkorai ómagyar korban. Debrecen 2001.; Benkő Loránd: Név és történelem. Bp. 1998. Uő: Beszélnek a múlt nevei. Tanulmányok az Árpád-kori tulajdonnevekről. Bp. 2003. 134 Székely György: A személynevek és a történettudomány. (Nyelvtudományi Értekezések 70.) Bp. 1970. 204-205.; Martin Homza: The System of proper Personal Names in the Hungarian-Polish Chronicle. Acta Historica Posoniensia 2. Bratislava 2002. 49-69. 135 Kubinyi András: Családnévadás a középkori Magyarországon. In: In virtute spiritus. Szent István Akadémia Emlékkönyve Paskai László bíboros tiszteletére. Szerk. Stirling József. Bp. 2003. 108-112. 136 Otto J. Maenchen-Helfen: Die Welt der Hunnen. Wiesbaden 1997. 262. 137 L. Gy. Moravcsik: Byzantinoturcica II. i. m. 79-80. 138 Hans Beck: Attila. Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 1. (1973) 470. 139 Kordé Zoltán: Bogát. In: Korai Magyar Történeti Lexikon i. m. 116. 140 Kristó Gyula: Magyarország népei Szent István korában. Századok 134. (2000) 33-35. -Alapvető tanulmány a török személynevekről: Gombocz Zoltán: Árpád-kori török személyneveink. (Magyar Nyelvtudományi Társaság Kiadványai 16.) Bp. 1915. 141 Fehértói Katalin: Eltérő nézetek legrégibb személyneveink eredetéről. In: Honfoglalás és nyelvészet. Szerk. Kovács László, Veszprémy László. Bp. 1997. 235-246. 142 Robert Reynolds - Robert S. Lopez: Edica: German or Hun? American Historical Review 52. (1946) 36-53.; Walter Pohl: Edika. Reallexikon der Germanischen Altertumskunde 6. (1986) 446-447. 143 Patrick Amory: People and Identity in Ostrogothic Italy, 489-554. In: Cambridge Studies in Medieval Life and Thought 4/33. Cambridge 1977. 282.
