Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
AZ ETHNOSZ A KORA KÖZÉPKORBAN 305 nyek között — az egyik törzsnek, méghozzá a bizánci forrás által megadott sorrendben a másodiknak (sőt, a De administrando imperiohan olvasható felsorolás szerint a kabarokkal együtt számolva: a harmadiknak) a neve vált az egész nép önelnevezésévé. (A középkori magyar krónikákban megőrződött hagyomány szerint pedig a honfoglaló törzseket Hétmagyarnak hívták.13 0 ) Ismeretlen továbbá a hangzóváltozás bizonyára nem elhanyagolható jelentőségű történeti háttere is: hogyan viszonyul az önelnevezést tükröző „magyar" népnév a Megyer törzsnévhez?13 1 (Vajon a Megyer törzsbeliek más dialektusúak lettek volna, mint a többi „magyar"?) El kell gondolkodni továbbá azon, hogy a kelet-európai steppén élt népek között akad jónéhány olyan, amelyikről eredeti forrásokban csak egyszer-kétszer olvashatunk (például tarniakh, zabender, szabir, barszil).13 2 Ezért a ritka előfordulásuk annak messzemenő számításba vételére int, hogy végtelen azon „népek" száma, amelyekről — végtelen számú okból — egyáltalán nem maradt ránk írásos adat, ugyanakkor ezek is beolvadtak más, a történelem színpadán rövidebb-hosszabb ideig fönnmaradt népekbe, azaz részt vettek különféle ethnogenezisekben. Az ethnogenetikai folyamatok szemmelláthatólag jóval bonyolultabbak annál, mint ami azokból egyedül a népnevek és általában: az írásos források alapján megragadható. Ezért bármily triviálisak is, a tisztá(bba)nlátás érdekében a fentieket összefoglalva szükséges itt leírni, hogy 1) már az ősidőkben sem kizárólag azok a népek éltek, amelyek szerepelnek a forrásokban; 2) nemcsak a történetírók használtak sokszor toposzokat, de a legyőzött, behódolt népekkel vagy a maradványaikkal is megtörtént, hogy ők maguk — önként vagy kényszerűségből — egy másik népnevet vettek föl; 3) nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a ránkmaradt források az ethnogenezis(ek) időben végtelen folyamatának valójában mindig csak egy-egy szakaszáról tudósítanak több-kevesebb hitelességgel, és hogy az általunk elemzett forrásadatoknak nemcsak az idősíkjai, de azok információs közegei is jócskán távol állhatnak egymástól. (Magyarán: másmás népcsoportokra és más-más időben vonatkoznak, azaz nem fűzhetők föl egyetlen, kronológiai és ethnogenetikai szempontból lineáris fonálra.) c) A személynevek A nyelvtörténészek nagy része ugyanígy tudja azt is, hogy milyen kockázatos a személynevek etimológiája alapján messzemenő történeti következtetést levonni az illető eredetét illetően.13 3 A forrásokban szereplő nevek egy ré-130 Németh, Gy.\ Kialakulás i. m. 39-40., Kordé Zoltán: Hétmagyar. In: Korai Magyar Történeti Lexikon i. m. 262. 131 Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986. 400.; Róna-Tas A.: Honfoglaló magyarság i. m. 230-238. 132 Gy. Moravcsik: Byzantinoturcica i. m. 300., 262-263., 87. 133 д régi magyar személynevek eredetéről 1. Pais Dezső: Régi személyneveink jelentéstana. Magyar Nyelv 18. (1922) 27.; a kérdéskörről legutóbb: Tóth Vilmos: Névrendszertani vizsgálatok a
