Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
302 BÁLINT CSANÁD kapcsolódik Magna Bolgariahoz, de a 7. századi honfoglalásuk után 200 évvel — nyelvileg elszlávosodva („nyelvében él a nemzet"!?), a thrák őslakosság leszármazottait magukba olvasztva (az utóbbi anthropológiai nyoma a mai lakosságban egyértelműen látszik) és teljesen új anyagi kultúrával — már messze nem azok a bolgárok voltak, mint akiknek az ősei Asparuch vezetésével a Balkánra költöztek:11 3 és még mindig csak 200-300 év elmúltáról van szó, nem az egész középkorról, újkorról és legújabb korról! E példák alapján kiderül tehát, hogy amennyiben valaki a „sikeresség" szempontját tartaná szem előtt, akkor az kizárólag a modern kor esetében lenne releváns (természetesen akkor is csak látszólag), míg a korábbi korok népeit — függetlenül attól, hogy éppenséggel mennyi ideig szerepeltek önállóan a történelem színpadán — már kizárólag történeti szempontból lehet vizsgálni. A „sikeresség" — azaz hogy mely népek maradtak fönn és melyek nem — tudománytalan kategória, az ethnogenezisek kutatói számára ez a szempont nem létezik. A fentiekből arra a következtetésre juthatunk, hogy az ethnogenezisek tanulmányozhatósága esetleges, az időnek mindig csak bizonyos szakaszára érvényes, és hogy a népek eredete teljesen sosem fejthető meg. 3) A harmadik forrástípus jellegzetes vonása — Emil Norden Tacitus-monográflájának köszönhetően jólismerten — már az antikvitás óta biztosan kimutatható.114 Ez a szemléletmód olyan íróktól származik, akik az illető néppel kapcsolatban egyáltalán nem rendelkeztek konkrét, illetve teljes ismeretekkel, ezért — részben tájékozatlanságból, de részben nyilván a fennemlített helyzetek általános előfordulására gondolva (tehát nem teljesen alaptalanul!) — eleve elvitatták az adott népnév igazi voltát. Ez utóbbi egyben az avar eredetkérdés kutatásának kruciális problémája, hogy tudniillik Theophylaktos Simokattes az Európában megjelent avarok esetében a tényleges eseményről tudósított-e, amikor azt írta, hogy e népnév a Kelet felől Európába érkezőkre csak ráragadt s azok a félreértést számításból nem oszlatták el, vagy pedig a bizánci forrás írója az antik hagyományt folytatva a priori vonta kétségbe, hogy az avarok tényleg avarok volnának. Bonyolítja a megítélést, hogy ő az uar és chuni népneveket eponym uralkodóknak tartotta — valójában nem is tudta tehát, hogy népek vagy személyek nevével van-e dolga.11 5 Az avarok közép- vagy belső-ázsiai eredetéről Joseph de Guignes (1748) óta folyó hatalmas vita elemzése nem tartozik ide, abból csak azt érdemes itt le-113 Tanulságos, de részleteiben feldolgozatlan, hogy Bulgária 20. századi történelme során az ethnogenezisük régészeti kutatásában hogyan és éppen miért váltogatta egymást a keleti, a szláv vagy éppen a trák eredet preferenciája. 114 Emil Norden: Die germanische Urgeschichte in Tacitus' Germania. Stuttgart 1920.; Dieter Timpe: Ethnologische Begriffsbildung in der Antike. In: Germanenprobleme in heutiger Sicht. Hg. Hans Beck. Ergänzungsbände 1. (1986) 22-40.; Stefan Zimmer: Germani und die Benennungsmotive für Völkernamen in der Antike. In: Gleichung i. m. 1-24. 115 Mohay András: Priskos rhétor fragmentuma a sztyeppei népek 5. századi vándorlásáról. (Az újabb kutatások áttekintése) Antik Tanulmányok 23. (1976) 266. - Ez a steppén valóban gyakori is volt, 1. Vásáry István: Népnév és néptörténet (kun/kuman, kipcsak, kangli, tatár). In: A Kárpát-medence és a steppe. Szerk. Márton Alfréd. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 14.) Bp. 2001. 192-193.
