Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
280 BÁLINT CSANÁD átvételéhez „elegendő idő" eltelt volt légyen — mintha az kizárt volna, hogy azok ne lehetnének esetleg egy népcsoport beolvadásának a jelei! Míg Max Müller már 1861-ben figyelmeztetett: a nyelvek története nem azonos a népek történetével,7 addig nálunk csak az utóbbi évtizedekben megjelent munkák szögezik le egyértelműen a nép és a nyelv különbözőségének tényét.8 Modern szemmel és módszertani igénnyel mindeddig egyedül Róna-Tas András foglalkozott a néppé válásunk elméleti kérdéseivel s azzal, hogy egyáltalán mi „a" nép?9 A szakemberek szinte kivétel nélkül1 0 az elméleti-módszertani kérdések akár csak érintőleges elemzése helyett mondhatni kizárólag az előttük álló konkrét problémákra koncentráltak, amit egyébként azoknak mind az össztömege, mind pedig mindegyiküknek önálló súlya is eléggé érthetővé tesz. A jelzett helyzetet tovább terhelte az egyes diszciplínák közötti minimális kommunikáció. Az utóbbin könnyebb változtatni, mint az előbbin; több konferencia, tanulmánykötet már eddig is a legelső célkitűzései közé sorolta ezt. Az elméleti kérdésektől való általános tartózkodás lehetséges okait nem feladatom feltárni, kideríteni azt, hogy — akár csak egyikében is a korai magyar történelemmel foglalkozó diszciplínáknak — miért nem vetették fel a maguk korszakára vonatkoztatva azt a kérdést, hogy tudniillik „mi a magyar a honfoglaláskorban (illetve: Szent István korában, az Árpádkorban stb.)?" Szűcs Jenő monográfiáján1 1 és Róna-Tas András említett munkáin kívül az elmúlt évtizedekben miért nem fordítottak figyelmet mindazon vizsgálatokra, amelyek az ethnikum mibenlétével kapcsolatban a világban folynak? Mindennek okai föltárására tudománytörténészek és a társadalomlélektan szakértői — és semmiképpen sem egy régész — hivatottak, de az egyik tudományterületen szerzett személyes tapasztalatom érdemesnek és érdekesnek látom hozzátenni. Úgy látom, hogy az ethnikum mibenlétének kérdéseivel akárcsak minimális szinten is foglalkozó vizsgálatok elmaradásához — az érintett területeken dolgozó magyar kutatóknak az elméleti kérdések iránti, szemmellátható idegenkedése mellett — a II. világháború utáni politikai légkör is hozzájárult. A hatalom által előírt marxizmus filozófiai értelemben nem vert gyökeret a magyar őstörténet sokféle érdeklődésű és műveltségű kutatói között, akik vagy mindig csak a kötelező tiszteletköröket rótták le, vagy pedig komolyabb elmélyültség nélküli, ideológiai konjunktúralovagok voltak. Az elméleti kérdések vizsgálatában az eredményezte a lemaradást, hogy ugyanebben az időben — a politikai rendszer természetéből fakadóan — másféle filozófiai irányzat követé-7 Bernhard. Lewis: The Multiple Identities of the Middle East. New York 1998. 46. nyomán. 8 L. pl. Hajdú Péter. Finnugor népek és nyelvek. Bp. 1962. 9 András Róna-Tas: Ethnogenese und Staatsgründung. Die türkische Komponente in der Ethnogenese des Ungartums. Studien zur Ethnogenese 2. (Rheinisch-Westfälische Akademie der Wissenschaften Abhandlungen 78.) Opladen 1988. 107-142, Uő: A néppé válás az újabb kutatások tükrében. In: Honfoglalás és néprajz. Szerk. Kovács László, Paládi-Kovács Attila. (A honfoglalásról sok szemmel 4.) Bp. 1997. 23-32. 10 Természetesen akadt kiváló történész is, aki már korábban jelezte az ethnogenetikai folyamatok bonyolult voltát, 1. Györffy György: Bevezetés. In: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Szerk. Györffy György. Bp. 1975.2 25, 27. 11 Szűcs Jenő: Történeti eredetkérdések és nemzeti tudat. Valóság 28. (1985: 3.) 31-49.; Uő: A magyar nemzeti tudat kialakulása. (Magyar Őstörténeti Könyvtár 3.) Szeged-Bp. 1992.
