Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
AZ ETHNOSZ A KORA KÖZÉPKORBAN 279 méleti vonatkozásaival s ezeknek van a számunkra is hasznosítható tanulsága. A hazai tudományosságban ugyanis az egyes diszciplínákon belül többnyire tülzott optimizmus uralkodik azzal kapcsolatban, hogy mekkora a forrásaik relevanciája e kérdéskör vizsgálatában. Ezért látom célszerűnek, hogy néhány példa, kutatási megfigyelés ismertetésével érzékeltessem a „nép mint olyan" kutatásával kapcsolatos lehetőségeinek korlátozott voltára s hogy fölhívjam a figyelmet néhány olyan szempontra, eredményre, amik a kora középkori európai népek ethnogenezisének vizsgálatában eddig születtek. Ugyanekkor a benyomásom szerint az utóbb említett kérdéskör kutatásában is hasznos lehet néhány olyan adat, szempont fÖlemlítése, melyek a steppei (eredetű) népekkel kapcsolatosak, s amelyek rendszeresen kívülesnek a nyugat-európai és észak-európai kutatók látókörén. Szükségtelen külön magyarázni, elég fölhívni rá a figyelmet: abban a multidiszciplináris munkában, amit a magyar őstörténet kutatásának szokás nevezni, máig nem vált szét egyértelműen a néppé válás folyamatának (azaz az ethnogenezisnek) és a tényleges őstörténetnek a vizsgálata. Ennek oka a tudománytörténetben keresendő, végső soron a nép és a nyelv azonosságának 18. században született felfogásában rejlik. Ezért kezdődött és kezdődik Magyarországon minden, a korai magyar történelemmel foglalkozó kézikönyv és népszerűsítő mű az uráli, majd a finnugor népek nyelvrokonságának, majd az annak alapján rekonstruált őstörténetének bemutatásával, ahol a teoretikus nullponttól5 a magyar nyelv — azaz: a magyar nép?! — történetén keresztül egyenes vonal vezet a honfoglalásig. Ugyanez az európai népek legtöbbjénél elképzelhetetlennek, érthetetlennek, fölöslegesnek tűnnék! Ki tulajdonít annak különös jelentőséget, hogy az angol nép legalább három ágból: a kelta őslakosságra telepedett angolszászok, majd bő fél évezreddel később a normannok „honfoglalásából" tevődött össze?! Hogy a franciák a germán frankok és a nyelvükben, kultúrájukban ellatinosodott gallok szimbiózisából születtek?! Ott az ország, a nép történetének bemutatásába sosem keverik bele a nyelv történetét. Külön tanulságos azt látni, hogy a tudományos kutatás már a 18. század óta különválasztva tárgyalja a „germán" és a „német" történelmet.6 A közelmúltig másként volt ez nálunk. Az egyes magyar őstörténeti elméletek nyelvész szerzői — a nép és a nyelv azonossága felfogásától vezettetve — azért voltak kénytelenek az ősmagyarokat különböző őshazákba „vándoroltatni", hogy az előzetesen fölállított nyelvtörténeti kritériumoknak eleget tegyenek, ilyen volt például az alán és/vagy a bolgár-török (típusú) jövevényszavak átvétele céljából feltételezett „kaukázusi őshaza" — mintha azokra nem lehetett volna Kelet-Európában másutt is szert tenni, tekintettel a steppe iráni nyelvű és csuvasos török dialektusú lakosságára! Ugyanígy azért feltételezték (elírást gyanítva) a kazár-magyar együttélés időtartamát — a Konstantinos Porphyrogennetos művében betűvel kiírt (!) 3 év helyett — 200, 300 stb. évnyinek, hogy a nyelvünk bolgár-török típusú szavai 5 A régészet a történeti következtetéseivel a Kr. e. 10000-8000 körüli időkig, a nyelvészet 6000-4000-ig mer visszanyúlni. 6 L. Josef Fleckenstein: Uber die Anfange der deutschen Geschichte. Gerda Henkel Vorlesung. Opladen 1987.; Zur Geschichte der Gleichung „germanisch-deutsch". Sprache und Namen, Geschichte und Institutionen. Hg. Heinrich Beck, Dieter Geuenich, Heiko Steuer, Dietrich Hakelberg. Ergänzungsbände 34. (2004).
