Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
278 BÁLINT CSANÁD szágon az archeogenetika, egy olyan modern kutatási irány alapjait, amelyik a magyar ethnogenezis több évszázadra, mondhatjuk úgy is: egészen Julianus barát utazásáig visszavezethető kutatásában gyökeresen újnak számít, a hosszú távú pedig az, hogy ennek újszerű eredményeivel gazdagítsa a szóbanforgó kérdéskör vizsgálatát. Pályázatunk a nyertesek közé került s ennek köszönhetően — egyéb régészeti és genetikai eredmények mellett — létrejött a Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriuma, a Genetikai Intézetben pedig egy sor honfoglalás kori emberi csonton archeogenetikai vizsgálatokat végeztek. Most, hogy ezek révén egy új, teljesen modern diszciplína vonult be a magyarság eredetének kutatásába, szükségesnek látszott, hogy készüljön egy helyzetfelmérés arról, hol állnak jelenleg az ethnogenezisünkkel s általában az ethnosszal kapcsolatos kérdések vizsgálatában azok diszciplínák, amelyek eddig ezzel foglalkoztak? E célból a történettudomány, a régészet, a finnugrisztika, az orientalisztika és a történeti embertan egy-egy hazai kutatóját kértem föl, hogy készítsen a maga területéről ilyen áttekintést, elemzést. Ezeket nem a minden tudományágban időről-időre készülő kutatástörténeti összefoglalások mintájára képzeltem el; egy teljesen újszerű helyzetfelmérés elkészítésének éreztem szükségét. Nemcsak általában kerültek ugyanis világszerte új helyzetbe a bölcsészettudományok, hanem mert konkrétan: a magyar őstörténet2 kutatásában hagyományosan részt vevő diszciplínákban is — különböző intenzitással és elmélyültséggel — szemléletbeli és módszerbeli változások következtek be az utóbbi évtizedekben. Jó tudni, hogy például — az utóbbiaknak köszönhetően, illetve következtében — a történettudományban már legalább félévszázada jóval túlléptek a pozitivista forráskritikán, a nyelvtudomány hosszú ideje nem egyedül a nyelvcsalád-modellben gondolkodik3 és józanul látja a maga lehetőségeit a forrásbázisa történeti relevanciáit illetően, a régészeti kultúrák és leletek ethnikai és történeti megítélésével kapcsolatban a modern kutatásban lényegesen új elemek jelentek meg, a történeti embertanról és a néprajzról pedig az utóbbi évtizedekben kiderült, hogy a korai magyar történelemmel kapcsolatos kérdésekhez kevéssé tudhatnak hozzászólni. Ezért vált mára égetővé a számvetés, a tényekkel és az eddigi módszerekkel való szembenézés.4 Mindezek miatt és az említett felkérésekkel párhuzamosan szükségét éreztem annak is, hogy készüljön egy rövid figyelemfelhívás a magyar kutatás számára: a világban sokan foglalkoznak a kora középkori ethnogenezisek kérdésének él-és a magyarság történelme. Magyar Tudomány 151. (1990) 904-918.; az utóbbiak értékeléséhez 1. Róna-Tas András: A honfoglaló magyarság. Bp. 1996. 138-140. 2 E közkeletű és az evidensnek tűnő volta miatt általam is rendszeresen használt terminus pontatlan voltát néhányan már szóvátették, 1. Kristó Gyula: Magyarországi írott források és a magyar őstörténet. Magyar Tudomány 141. (1980). 363. - Vásáry István mutatott rá, hogy a Németh Gyula klasszikus könyve (Németh Gyula-. A honfoglaló magyarság kialakulása. Bp. 1930.) címében a „kialakulás" fogalom — általa általánosnak javasolt használata — az, ami megfelelően fejezi ki a történeti folyamat bonyolult voltát, 1. István Vásáry: Thoughts on the prehistory of the Hungarians. In: Research on the Prehistory of the Hungarians: a Review. Ed. Balázs G. Mende. Varia Archaeologica Hungarica 18. (2005) 103-105. 3 Antoine Meillet: La méthode comparative en linguistique historique. (Instituttet for Sammenlignende Kulturforskning A. ser. Forelesninger 2.) Oslo 1925.; Robert M. W. Dixon: The Rise and Fall of Languages. Cambridge 1997. 4 L. Research i. m.
