Századok – 2006

KRÓNIKA - H. Balázs Éva (1915-2006) (Krász Lilla) 1601

1604 KRÓNIKA fizikai környezetet is, ahol kedvenc figurái „futkároztak", majd élték mindennapjaikat. Kedvencei közül Széchényi Ferenc vonzó férfiként, gyengéd családapaként, hatékony közéleti szereplőként, mi több az ország díszeként jelenik meg, aki „beprogramozta" mindazt, amit később István fia beteljesített. De ott van a magyar jakobinusként, politikai mártírként számon tartott Hajnóczy József, Széchényi Ferenc titkára, a nagy jogász, akinek történeti képét mintegy humanizálta. Személyiségét a művelt és szigorú apa, az evangélikusoknak a korszakban megtapasztalt balsorsa, a varázslatos Podmaniczky-kastély szellemi légköre és a pozsonyi tudós, Benczúr József jogásztanár személyisége alakította. Tanárnőnk egyik utolsó felfedezése, mondhatnánk „személyes ismerőse" a Göttingenben működő, az ott tanuló magyar diákok mentoraként is tevékenykedő Georg Christoph Lichtenberg professzor, a fizikus. A riasztóan gyenge, kezdettől fogva púpos, aránytalan, inkább komikus, mint szánalmas, apró kis testű professzor e meglehetősen előnytelen külsejéből vezette le tudósi ambícióit. A főhős persze vitathatatlanul Berzeviczy Gergely, akinek mértékadóan megrajzolt életútján keresztül mutatta be tanárnőnk, ho^y a 18. század szellemi áramlatokban, politikai gondolkodás-változásaiban miként ölelkezik össze a következő korszakkal. A nevezetes biográfia Berzeviczy életét 1763 és 1795 között követi. A jeles közgazdász halálig, 1822-ig terjedő időszak, vagyis a tudós szakíró Berzeviczyvel foglalkozó második rész már nem készülhetett el. Mint ahogyan nem készült el Zinzendorf Károly gróf életének monográfiája vagy Kaunitz kancellárról tervezett kötete, amelyhez kapcsolódóan dolgozott a testőr-futárok bemutatásán is. Ez utóbbiak kisebb tanulmányok formájában ugyan megjelentek, de egyik utolsó interjújában О maga is úgymond szakmai „mulasztásai" közé sorolta ezeket. A nemzetközi történésztársadalom azonban így is elsőrangú Zinzendorf- és Kaunitz-kutatóként tartotta Ót számon. A hosszú évtizedek alatt, amelyet a középkori és kora újkori egyetemes történeti tanszéken mint adjunktus, 1965-től docens, 1978-tól egyetemi tanár, majd 1982-től nyugdíjba vonulásig, 1986-ig tanszékvezető töltött el, kutatásaiban leginkább a biográfia műfajának szentelte magát. Kedvenc Berzeviczyjének köszönhetően 2003-ban Göttingenben Biographie schreiben... címmel megjelent nemzetközi kötetet a szerzők neki dedikálták (lásd Századok 2005. évi 5. sz. 1301-1305. oldalait). Fentebb is kiemelt munkáinak kiinduló- és végpontja Magyarország, miközben Hungarus figuráival bebarangoltatta fél Európát, összeházasítván ezzel a magyar és az egyetemes történetet. Történészi ars poeticájának fontos elemei közé tartozik, és így valamennyi munkájában így vagy úgy megjelenik, hogy a magyar társadalom egyik varázsa, hatékonyságának mutatója a sokszínűség, amely ellene dolgozik a genetikai elhervadásnak. Éppen a származásbeli tarkaságból következő soknyelvűség révén a magyarság páratlan szerepet játszhatott a korabeli európai színpadon. Ezt a látásmódot igyekezett átadni a mintegy öt generációt számláló, népes tanítványi körnek is. Több mint 100 szakdolgozat, 25 doktori disszertáció született irányításával, amelyek mindegyike személyiségre, vérmérsékletre szabott téma feldolgozása. Tanárnőnk az oktató-nevelő munkát mindenek fölé helyezte. Utolsó szemináriumát 1991-ben tartotta ugyan, de halála napjáig instruált, vezetett, és otthonában fogadta a tanítványokat. Nagy empátiával vá-