Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban (Ism.: Ugrai János) 1597

TÖRTÉNETI IRODALOM 1599 sére alapozott, illetve hasonló logika alapján a megbetegedések esetén egymást segítő szerveződések fontos jelenségei Pest polgárosulásának, s azon belül is a kis- és középpolgárság szerveződésének. Részben azért, mert az általában felekezetileg és etnikailag homogén segélyegyletek tagságát jórészt olyanok alkották, akik a rendi előjogokból nem részesültek: honoráciorok, kontárnak számító kézművesek, házmesterek, szatócsok, zenészek, napszámosok is szép számban vettek részt egymás zártkörű segélyezésében. Másfelől fontos szempont Pest polgári fejlődésében, hogy a szervezeti felépítésben is viszonylag gyors ütemű szakszerűsödést fedezhetünk fel. Néhány évvel megalakulásuk után már nagy gondot fordítottak az egyesületek a nyomtatott dokumentumok használatára; több nyelvet ismerő, jogvégzett jegyző alkalmazására; a szakvéleményt készítő orvosok fokozott ellenőrzésére. De akár a kisebb, kevésbé életképes kezdeményezések nagyobb egyletekbe való beépülését is e folyamat részeként lehet értelmezni. A szakszerűbbé válás velejárójaként a demokratizálódás erősödésére is utalnak jelek. Például hatósági beavatkozás nélkül, az egyszerű tagok döntése nyomán — jobbára sikkasztás gyanúja miatt — több egyletben, rövid idő alatt többször is változott a vezető személye. így ezek az egyletek egyszerre váltak a tudatosan és hatékonyan önszerveződő polgárok, s a rendies polgárságba nem tartozó, az „új polgárság" alsóbb rétegeit alkotó városlakók közös ügyévé. Másképpen hagytak nyomot Pest urbanizálódásában az „igényes" társas szórakozás fórumai, a kaszinók és sportegyletek. A szakirodalom által leginkább ismert ilyen egylet az illusztris tagsággal bíró Pesti (Nemzeti) Casino volt. A bálokat rendező, olvasószobát, könyvtárat, vendéglőt fenntartó társulat arisztokratákat, jómódú köznemeseket és ambiciózus, feltörekvő polgárokat tömörített. De közvetve is nagy szolgálatot tett a hazai közművelődés fejlődésének. Részben azzal, hogy a Nemzeti Casino lehetőséget teremtett különböző jótékony egyletek adománygyűjtő tevékenységére, vagy a pesti lóverseny-fogadásokra, támogatta a pesti sajtó vagy a színház ügyét; de azzal is, hogy szervezete országszerte mintát szolgáltatott más kaszinók létrejöttének. Ezt példázza a Pesti Kereskedői Casino esete, amely bár társadalmi-foglalkozási állapot szerint markánsan elkülönült előkelőbb társszervezetétől, de a többtucatnyira tehető közös tagon kívül is magán viselte a Nemzeti Casino számos jellemző jegyét. Azt is, hogy a (nagy)kereskedők kaszinója is törekedett az exkluzív tagság kialakítására. A kevésbé tehetős polgároknak más kulturális jellegű egyleti formákat kellett keresniük. Elvileg ilyenek lehettek volna a különböző testedző egyletek. Ám a szerző rövid elemzése arra mutat rá, hogy elég egyértelműen elkülönültek a hagyományos nemesi („úri") körben és a vállalkozó polgárság körében elterjedt („modern") sportágak: az előbbihez tartoztak a vívó és lovagló, az utóbbihoz pedig a 19. században virágzó általános testnevelő egyletek. Ezek a nem is feltétlenül sikeres vagy hosszú életű szervezetek nem bizonyultak alkalmasnak a pesti heterogén társadalom egyleti szintű leképezésére. De közművelődésben és így a polgárosodásban betöltött szerepük tagadhatatlan. Ujabb csoportját képezik az egyesületeknek a tudós és művészetpártoló társaságok. Bár a választott tagságú Magyar Tudós Társaságról és a még zártabb, a civil kontrollt még kevésbé engedő Kisfaludy Társaságról a szerző újfent leszögezi, hogy az egyik fontos egylet-kritériumnak nem felelnek meg, működésüknek legalább rövid áttekintését nem kerülheti meg. Ennek kapcsán megállapítja, hogy az Akadémia és az irodalompártoló szervezet tevékenysége egyes természettudományos társaságokhoz hasonlóan országos hatókörű volt, és nem kizárólag Pesthez kötődött. Léteztek azonban a reformkorban kifejezetten pesti illetőségű tudós testületek is. A Budapesti Királyi Orvosegyesület és az annak konkurenseként létrejött Budapesti Sebészegyesület viszonylag marginális szerephez jutott csak. Annál kiterjedtebb volt a tevékenysége a leghíresebbnek, a Királyi Magyar Természettudományi Társaságnak (KMTT). A későbbi Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat (TIT) elődjét orvosok, patikusok, professzorok, de ügyvédek, érdeklődő főnemesek által is alkotott tagság működtette. A KMTT kéthetente kisgyűlést, évente egyszerkétszer nagygyűlést tartott; évkönyvet adott ki; saját gyűjteményt alapított; minden követ megmozgatott, hogy a kormány által elismert szervezetként díjakat oszthasson ki; és nem utolsósorban szoros kapcsolatra törekedett más pesti egyesületekkel. Mindezek révén az alapítás utáni második évben már közel 300 fős, túlnyomóan értelmiségi vagy legalábbis a tudományok iránt érdeklődő tagságát eredményesen tudta összefogni és közös együttműködésre sarkallni. Még szélesebb körre terjedt ki az 1830-as évek második felében megalakult Pestbudai Hangászegylet és a Pesti Műegyesület. Előbbi az igényes zenei élet felpezsdüléséhez, utóbbi pedig a képzőművészeti alkotások, azon belül is főként a festménypiac fellendüléséhez járult hozzá. A rendkívül heterogén összetételű — és így a polgári fejlődést kiválóan szolgáló — Hangászegylet koncerteket, közös gyakorlásokat szervezett, hazai és külföldi művészeket (köztük Liszt Feren-