Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Tóth Árpád: Önszervező polgárok. A pesti egyesületek társadalomtörténete a reformkorban (Ism.: Ugrai János) 1597

1600 TÖRTÉNETI IRODALOM cet) hívott meg, zenészektől műveket rendelt meg, és gondoskodott azok bemutatásáról, nyugdíjintézetet szervezett a zenészeknek. A számos országos tekintélyt (például Eötvös Józsefet) vezetői között tudó Hangászegylet a vidéki városokban megtalálható zenei egyesületekkel ellentétben világi intézmény volt - jelentősen kitágítva ezzel nemcsak az előadott és pártfogolt zenei művek, hanem a tagságba integrált, különböző rendű és rangú, illetve felekezetű tagok körét is. A kiállításokat szervező, adattárat kiadó és leginkább a pesti festménypiac kialakításában tevékeny Műegyesület 1839-ben alakult. Néhány év múlva már — a segélyegyesületeket leszámítva — a legnagyobb egyletként működött a Duna partján, 1100-1400 fős tagsággal rendelkezett. A Műegyesület fontos szereplője a pesti „idegenellenesség" kialakulásának: a hangsúlyozottan a magyar képzőművészet támogatására szövetkezett szervezet külön nyilvántartást vezetett a „magyar" besorolású művészekről, akiket például műveik felvásárlásával támogattak. (Természetesen maga a besorolás is számos konfliktust okozott, voltak például olyan „nemzeti" erők, akik a külföldről hazatért magyar művészeket sem a „magyarok" között jegyezték volna.) Az egyesületek újabb csoportját a gazdasági tevékenységet népszerűsítő, pártoló szervezetek alkották. Alapvetően arisztokraták úri passziójából, a lóverseny és lótenyésztés kultúrájából táplálkozott az első ilyen kezdeményezés. Ez azután elvezetett a Magyar Gazdasági Egyesület (1817), az abból kiváló Pesti Lovaregylet (1842), valamint a Magyar Állattenyésztő Társaság (1830) megalakulásáig. Ezek közül mindenképpen az MGE volt a legjelentősebb, amely folyamatosan bővülő tagsággal, tökéletesedő adminisztrációval rendelkező fontos intézménnyé vált. Bár hatóköre országos volt, Pest városához is ezer szállal kötődött: ne feledjük, a lóversenyek szórakoztató attrakcióként és kenyérkereseti forrásként egyaránt sokak számára jelentettek fontos eseményt; a vásárok árukínálatának meghatározó részét képezték a vásárra vitt élőállatok; és a korabeli feldolgozóipar mesteremberei sem függetleníthették magukat a nyersanyag árától, minőségétől. így az egyesületben főurak, köznemesi rangú földbirtokosok, egyszerű iparosok, de nagykereskedők is előfordultak. Az ipari tevékenységet támogató egyesületek közül az Országos Iparegyesület rövid tárgyalása elengedhetetlen. Az összes kulturális és gazdasági tevékenységet összefogó egylethez hasonlóan ez is közvetlenül külföldi példát követett. A szervezet könyvtárat, szerszámgyűjteményt, „mesterinas-iskolát" tartott fenn, hetilapot jelentett meg, bár a tervezett tudományos igényű periodika publikálására nem maradt elég ereje. A viszonylag ismert Iparegyesület életében egyébként érdekes momentum, hogy a vezéregyéniség, Kossuth Lajos markáns szerepvállalása ellenére jelentős, több száz forintos támogatások folytak be konzervatív főuraktól (pl. Apponyi Györgytől, Esterházy Páltól) is. Az utolsó, rövid fejezetben az izraelita egyesületekről nyújt képet a szerző. Fontos tanulság, hogy pesti zsidók főbb egyesületei (a magyar nyelv, illetve a kézművesség elterjesztését célzó szervezetek vagy a bécsi mintára létrejött külön jótékony nőegylet) egyértelműen az asszimilációt és ezáltal az emancipációt szolgálták. A többek között iskolát is fenntartó, olvasókört és hozzákapcsolódó könyvtárat is működtető „magyarító egylet" például nemcsak céljaiban, de még szervezeti formájában is a magyar egyesületi rendszert követte. Tóth Árpád ugyanakkor relativizálja is ezt, a látszólag egyértelmű és markáns jelenséget, mivel felhívja a figyelmet arra, hogy a különböző profilú, de azonos szellemiségű egyletek között nagyok a személyi átfedések. Ez pedig azt jelenti, hogy egy viszonylag szűk hitközségi elit irányította a magyarító törekvéseket - olyanok, akik közül végül többen is a kikeresztelkedés mellett döntöttek. A pesti reformkori egyesületi élet áttekintése révén egy igényes, mellékletekkel gazdagon kiegészített kötetből jól rajzolódik ki az olvasó előtt egy olyan, nagy iramban fejlődő város képe, amelyben a különböző rangú, vagyonú és felekezetű lakók számtalan célból az önszerveződés útjára léptek és léphettek. És ezzel közvetlen céljuk megvalósítása mellett egyszerre segítették külföldi társadalmi-viselkedési minták meghonosítását, a rendi határok elmosódását, azaz Pest kulturális és gazdasági fejlődését, illetve a település országos jelentőségének megerősödését. Mindezek alapján kijelenthetjük, a szerző egy tágabb összefüggések megértését, a pesti polgárosodás folyamatának megismerését elősegítő részproblémának hiánypótló, alapos feldolgozását adta az olvasó kezébe. Ugrai János