Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - T. Tóth Sándor: Az erdélyi matematika történetéből (Ism.: Demény Lajos) 1590

1590 TÖRTÉNETI IRODALOM kolostor, a falakon kívül pedig a Szent Magdolna és a Szent Lélek tiszteletére emelt kápolnák fogadták az arra járókat. A reformáció a német katonai és polgári elemekkel hamar megjelent a városban, a katolikus intézmények sem zárták be azonban kapuikat, sőt a 17. században a hatásosan missziózó ferenceseknek köszönhetően már ismét vitathatatlanul népszerűbbek voltak a lakosság körében. A katonai hatalom és a jelentős számú helyőrség túlsúlya ellenére működtek a civil intézmények is, így egyfajta kettős közigazgatás valósult meg. A 17. században ismerjük a városi bírók személyét, és szabadságukat jelzi, hogy a város a horvát-szlavón rendi gyűlésen két szavazati joggal rendelkezett. A városban öt piac működött, amelyre az uradalomhoz tartozó falvak (Pustakovec, Kunovec, Ivanec, Drnje, Peteranec és Sigetec) lakói hordhatták terményeiket. Igazi kereskedelmi központtá azonban ebben az időszakban sem vált a város, csupán regionális szerepe lehetett, mert csak Kőrösre, Varasdra vagy az oszmán megszállás alatt lévő Verőcére vitt út a településről. Nem lehet azonban eltagadni a közeli Dráva fontosságát, hiszen a drnjei kikötőn keresztül ausztriai területekkel is tudtak kereskedelmi és egyéb kapcsolatokat ápolni. Sőt, a század végén a felszabadult területeken is több helyütt megjelentek kaproncai kereskedők, nevezetesen Veszprémben, Baján, Szigetváron és Kanizsán. A 17. században a város szinte észrevétlenül egyre markánsabb horvát jelleget öltött, amelynek oka a viszonylag békésebb időszak volt. A várban állomásozó katonák közül egyre kevesebben voltak németajkúak, míg a horvát etnikumhoz köthető huszárok és haramiák aránya nőtt. A Balkán belső területeiről érkező vlah katonák magas számára utal, hogy az 1630-ban kiadott Statuta Valachorum privilégium a kaproncai, körösi és iváncsi kapitányságok területein szolgáló ortodoxok számára tartalmazott jelentős kiváltságokat. Rajtuk kívül a környékbeli civil betelepülők is hozzájárulhattak ahhoz, hogy 1669-ben lefordították kajkav-horvát dialektusra az 1356. évi városi kiváltságlevelet. Ugyancsak a horvát lakosság megerősödésére utal, hogy a század folyamán egyre több céh létezéséről van tudomásunk, egyre jelentősebb a kézműipar a városban. Ezzel párhuzamosan újjászületett a 16. század végén még működő iskola, ahonnan a diákok legnagyobb számban a Maribor melletti Rusában, illetve Győrben tanultak tovább gimnáziumban. Egyetemre Grácban és Bécsben jelentkeztek a legtöbben, utóbbi városban a kaproncai diákok körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a Horvát Kollégium. Ez is a város lakóinak identitásváltozását mutatja, amely ebben az időszakban ment markánsan, de komolyabb problémák nélkül végbe. E folyamatok megértését a kötet jól segíti. Az elegánsan szerkesztett monográfiát alapos irodalomjegyzék, tisztviselői archontológia és a város lakosságára vonatkozó összeírások kiadása zárja. Talán egyetlen komolyabb hibájaként az róható fel a munkának, hogy hiányoznak a mutatók, így konkrét településre vagy személyre nem lehet keresni a könyvben, pedig ez éppen egy ilyen adatgazdag munka esetében nyújtana nagy segítséget. A modern Horvátország alapjai nem kis részben a középkori Szlavónia területén éppen a 16-17. században születtek meg, e folyamatok nagy részét azonban jelenleg még csupán vázlataiban ismerjük. Mindezek megértését is jelentősen segíti a kaproncai történész, Hrvoje Petric munkája, aki monográfiájába jelentősebb magyar szakirodalmat is beépítve kitűnő várostörténeti szintézist alkotott. A kötetet minősége és invenciózussága miatt akkor is ismernie kellene a magyar történettudománynak, ha jóval kevesebb köze lenne történelmünkhöz. Mivel azonban Kapronca szabad királyi városa esetében a közös magyar és horvát történelem egyik meghatározó szlavóniai színhelyéről van szó, a fiatal horvát történész munkáját a jövőbeli magyar város- és hadtörténeti kutatások aligha nélkülözhetik. Varga Szabolcs T. Tóth Sándor AZ ERDÉLYI MATEMATIKA TÖRTÉNETÉBŐL Kriterien Könyvkiadó. Kolozsvár 2004. 324 o. Egykori számtantanárom a marosvásárhelyi Református Kollégiumban, T. Tóth Sándor érdekfeszítő könyvével ajándékozott meg. Hogy a szakavatatlan laikus egykori tanítvány mer beszámolni a kiadványról, annak több oka van. Emlékszem, hogy 1942-ben T. Tóth Sándor előadást tartott nekünk nebulóknak Bolyai János nem euklidészi geometriájáról, vagyis arról, hogy amint azt maga 1823. november 3-án írt levelében tudtára adta apjának Bolyai Farkasnak: „A semmiből