Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - T. Tóth Sándor: Az erdélyi matematika történetéből (Ism.: Demény Lajos) 1590

TÖRTÉNETI IRODALOM 1591 egy új világot teremtettem". A világhírű felfedezés örökségét népszerűsítette T. Tóth Sándor tanár úr, a többi között az akkori gimnazisták soraiban is. Másfél évtizeddel később a szerencse újra összehozott T. Tóth Sándorral, aki akkor hazai és külföldi levél- és kézirattárakban búvárkodott, erdélyi matematikai kéziratokat keresve. A kolozsvári Babe§-Bolyai Tudományegyetem professzora irigylésre méltó szorgalommal s nem kevesebb szakértelemmel tanulmányozta a 16-18. századi erdélyi matematikai kéziratokat, vette fel azokat mikrofilmre. Jellemezte munkáját, hogy igyekezett kapcsolatot teremteni és fenntartani a földkerekség matematika-történészeivel. Maga jegyzi meg könyvében, hogy a 16-18. századi erdélyi magyar, szász és román iskolák kézirattáraiban lappangó kéziratokról „mikrofilmet készítettem, kivéve a három kolozsvári (katolikus, református és unitárius - D. L.) kollégiumban feltalálhatókat, amiket tanulmányoztam ugyan, de mikrofilmeket nem készítettem róluk abból az akkori elgondolásomból, hogy azok számomra bármikor hozzáférhetők. Ezeken kívül tehát minden általam felkutatott kézirat mikrofilmjét az MTA könyvtára őrzi, azok feldolgozása már a fiatalabb generációkra vár". Maga ugyanis csak az aritmetikai kéziratokat ismerteti jelen könyvében. A geometriát, az algebrát és trigonometriát tárgyaló kéziratokat már 2001-ben elszenvedett autóbalesete miatt nem végezheti el. T. Tóth Sándor rövid kitekintésében megemlíti, hogy a középkori felfogással szemben „a reneszánsz és a humanizmus jelentős előrelépést hozott a matematika önálló tudománnyá" való fejlődésében, ugyanis a Galilei és Kopernikusz világnézetét követő emberközpontú tudományosság a matematikában és a természettudományban forradalmi távlatokat nyitott meg. Az oktatás is megújult. Európa fejlettebb tájain (a felső-olaszországi, a dél-német és a franciaországi városok) a Rechenmeister, vagyis a „számvető mesterek" felé fordult olyannyira, hogy ők külön céhbe tömörültek. A számvető mesterek anyanyelvükön oktattak és szerkesztették a szükséges tankönyveket. Terjesztették az „indus-arab" számjegyeket. A szerző Jacob Köbei Rechenbuch-jának az új számjegyek megtanulását szolgáló tábláját (1524) reprodukálja könyve első oldalán. Beszámol arról, hogy nyomtatásban 1478-ban látott nyomdafestéket az ismeretlen olasz szerző által összeállított legrégibb aritmetikai nyomtatvány. Következtek azután a szélesen elterjedt számolótáblák és az aritmetikát népszerűsítő naptárak. Mindezt jelentőségében túlszárnyalta az antik görög örökség (Euklidész, Ptolemaiosz, Appoloniosz és Papposz) elsajátítása. T. Tóth Sándor európai kitekintése időben a 18. század második feléig terjed, amikor az iparosképző reáliskolák is megjelennek. Ezek után a szerző könyve külön fejezetében áttekinti a matematikai oktatást a reneszánsztól a 19. század elejéig. T. Tóth Sándor könyvének központjában viszont az erdélyi matematikai kéziratok számbavétele, és ennek kapcsán az aritmetika oktatása áll Erdélyben. A 204 kézirat felsorolása, esetenként illusztrációkkal kísért elemzése vagy a címek egyszerű idézése jelzi a T. Tóth Sándor által végzett kutatás óriási méreteit, nem feledvén nemcsak a kéziratok lelőhelyét, hanem kézirattári jelzetüket is megadni. A 15-18. századi erdélyi aritmetikai oktatásról szóló utolsó, több mint 150 lapnyi terjedelemben a szerző 29 aritmetikai kéziratot mutat be, nagy alapossággal, kezdve az első nyomtatott magyar aritmetikától (Debrecen 1577) egészen Száldobosi Pap János 1772-ben összeállított müvéig. T. Tóth Sándor könyvéhez csatolt hibaigazítését kiegészíteném azzal, hogy a 132. és 323. oldalakon Gr. G. Tocilescu a helyes családnévírás és nem a Trocilescu. T. Tóth Sándor — összegezve kutatásainak eredményét — leszögezi: „A 19. század második felében Erdélyben is véget ért a matematika »kéziratos« korszaka". A szerző jelzi azonban, hogy ezt megelőzően „már európai mércével is mérhető matematikusok működtek Erdélyben", mint például Sipos Pál, aki „külföldön is tekintélyt szerzett". Ennek ellenére — a „két Bolyaitól eltekintve — 1822-ig, a kolozsvári egyetem megnyitásáig Erdélyben a matematikai irodalom szegényes. És mégis a 19. század második felében a magyarországi egyetemek közül először nem a budapesti, hanem a kolozsvári vált fontos matematikai centrummá. Az első világháborút megelőző másfél évtizedben a kolozsvári matematikai iskola a világ legjobbjai közé tartozott. Nem valószínű, hogy mostanában elmúlna olyan munkanap, hogy valahol a világon szóba ne kerülne Farkas Gyula, Haar Alfréd vagy Reisz Frigyes neve". Szerintem az sem véletlen, hogy a kora újkori matematika művelésének és oktatásának örökségét az egykori marosvásárhelyi számtantanár, T. Tóth Sándor vette számba végtelen szerénysége ellenére is legnagyobb alapossággal, ugyanis Kolozsvár és Temesvár mellett Marosvásárhely volt és maradt napjainkig a tágabb értelemben használt erdélyi matematika bölcsője. Demény Lajos