Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Petric; Hrvoje: Koprivnica u 17. stoljecu. Okolis; demografske; drustvene i gospodarske promjene u pogranicnom gradu (Ism.: Varga Szabolcs) 1587

TÖRTÉNETI IRODALOM 1589 A Kapronca 17. századi történetéről írt monográfia valójában nem csupán város, hanem kisrégió-történetként is értékelhető, és erősen érződik rajta az Annales-iskola és a földrajzprofesszor, Dragutin Feletar hatása, mivel a térség korabeli hegy-, víz- és földrajzának rekonstruálásával kezdődik, és a szerző mindvégig ebben a keretben értelmezi a város és környezete kapcsolatát. Külön fejezetben foglakozik Kapronca és környéke toponímiájával és a térségről készült 16-17. századi térképekkel is. Mondanivalóját jól alátámasztja nagy számban fennmaradt korabeli rajzokkal és térképekkel, amelyek óriási erdőket, rengeteg időszakos vízfolyást jeleznek a Dráva és a Száva közötti területen. A védelem megszervezői persze igyekeztek a természeti adottságokat is kamatoztatni, csatornában vezették körbe a vár körül a Kapronca-patak vizét, és a környéken nagy mennyiségben talált fából készítették a vár palánkját, amelynek alapjai jól kivehetőek az ásatásokon készült fotókon is. A szerkesztő igényességét mutatja, hogy a szemléltető ábrákat, térképeket és fényképeket nagyon jó minőségben reprodukálták, így valóban segítik a szöveg jobb megértését. A középkori virágkor ellenére a város fontossága a Mohács utáni évtizedekben jelentősen nőtt, amikor hirtelen végvár szerepet kellett betöltenie a két, az Oszmán és a Habsburg világbirodalom határán. A legsúlyosabb harcok a 16. század közepén dúltak a térségben, a lakosság ekkor hagyta el legnagyobb számban otthonát, így a katonai szolgálatra fogható betelepülők már legtöbbször a német várkapitány joghatósága alá kerültek. Amíg a 16. századi adóösszeírások szinte katasztrofális állapotokat mutatnak, 1576-ban például nem találtak adóköteles házat, addig a katonák száma folyamatosan emelkedett. 1577-ben már 530-an szolgáltak itt, és ez a szám később is csak lassan csökkent. Ezzel a város egyre inkább katonai (garnizon) jelleget öltött, így nem véletlenül panaszkodott Patacsics István bíró 1614-ben a Magyar Kamarának, hogy alig húsz ház tartozik alá, és Kapronca immár inkább tekinthető katonai erődnek, semmint szabad királyi városnak. A város feletti uralmat a mindenkori királyi kapitány gyakorolta, aki viszont kivétel nélkül a stájer nemesség soraiból került ki, és ez — miként a Gecsényi Lajos kutatásaiból ismert Győrben is — komoly súrlódásokhoz vezetett a város vezetőivel, a polgársággal, de még a horvát-szlavón rendekkel is. Az utóbbiak folyamatosan kérték az uralkodót, hogy a kaproncai uradalmat bocsássa hatáskörükbe, de a védelmi szempontokat mérlegelve az udvar és az 1578-ban felállított, gráci Belső-ausztriai Haditanács következetesen elutasította ezt. Külön fejezet foglalkozik a város lélekszámának meghatározásával, amely a könyv egyik legsebezhetőbb részének tűnik. Mivel Petric számára is csak szórványadatok állnak rendelkezésre, így nemcsak rekonstruálni, de konstruálni is kénytelen, ezért a 17. század közepén a 450 és a 700 fős lakosságot is egyaránt elképzelhetőnek tartja. Egy 1700. évi összeírás szerint Kaproncán 174 család élt, és mivel egy másik — igaz ötven évvel korábbi — összeírás 80 házat említett, ezért Petric szerint egy házra 2,2 család jut, egy zágrábi analógia alapján családonként átlagban 4,3 főt számol, ám mindez erősen hipotetikusnak tűnik. 1659-ből a kaproncai külváros 14 utcájának házait, és a vár körzetéhez tartozó további három falut is összeírták, nevezetesen összesen 509 házzal. Itt azonban, mivel agrárnépességet feltételez, házanként egy családdal számol, és így 2500-2700 fős népességszámot határoz meg. A képet tovább árnyalja egy 1680. évi összeírás, ahol 800 házat jegyeztek fel, ez alapján feltételezhető, hogy a visszafoglaló háborúk eseményei Kaproncára valamelyes pozitív hatást gyakoroltak. A többi szlavóniai várossal összevetve enyhe népességnövekedés regisztrálható a 16-17. században, amelynek kiugróan intenzív időszaka volt a 17. század első fele. Itt is érzékelhető azonban területi eltérés, mert míg a nyugati területeken már a század elején újra emelkedni kezdett a lélekszám, addig a Szentgyörgy és Verőce közötti „senki földjén" még a század közepén is alig találhatunk létező települést a forrásokban. A népesedés kérdéséhez szorosan hozzátartozik a ki- és betelepülők arányának meghatározása, a migráció irányának és intenzitásának feltérképezése. Amíg a 16. században inkább a kivándorlás volt a jellemző Varasd, Zágráb, Maribor, illetve Magyarország nyugati területeinek irányába, sőt Petric vizsgálata szerint még Erdélyben is találkozunk kaproncai előnevűekkel, addig a 17. században már vonzó lehetett Kapronca és környéke, hiszen a lakosság kb. tíz százaléka a szűkebb környékről vándorolt be a városba, de még Kanizsáról, Babócsáról, Szigetről és Pécsről is érkeztek telepesek. Ez bizonyosan megerősítettségével függ össze, mert a 16. század második felétől kezdve Kapronca a szlavón végvidéki generalátuson belül külön várkörzetként, főkapitányságként működött, alá tartozott Drnje, Sigtec, Novigrad és Virje vára, magán Kaproncán pedig kisebb hadszertár (Zeughaus) is volt, valamint a legtöbb katona is itt állomásozott a vend végvidéken. Négy olasz stílusban kiépített bástyája volt, amelyek a széles és mély vizesárokkal hathatós védelmet tudtak nyújtani az ott élőknek. A városon belül volt a plébániatemplom és egy ferences