Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Macht und Memoria. Begräbniskultur europäischer Oberschichten in der Frühen Neuzeit (Ism.: Szabó Péter) 1582

TÖRTÉNETI IRODALOM 1583 tuális tevékenységgel összefüggésben alakultak. Elöljáróik nem királyok és császárok, hanem az európai hírű professzorok voltak. A szerző a síremlékek feliratainak és ikonográfiájának lenyűgöző elemzésével bizonyítja, hogy ez emlékek az akadémiai csoport identitástudatának kialakulását szolgálták. Gregor Rohmann Joachim Moller nemzetséget alapít. A 16. és 17. század emlékhelyei Hamburgban című írása egy nemesi címre pályázó hamburgi polgárcsalád szédületes karrierjét mutatja be a temetkezési kultúra tükrében. Joachim Moller (1500-1558) hamburgi városi tanácsúr nagyapjának egyedül csak a nevét ismerjük. Az idősebb Joachim Moller azonban már VIII. Henriktől angol királytól kapott nemességet (1538). Maga, a tanulmány címében említett ifjabb Moller — mintegy konstatálva a család felemelkedését — elhatározta, hogy a hamburgi Szent Miklós főtemplomban nemzetségi sírboltot alapít. Egy generációkat átölelő reprezentációval kívánt élni: a maga dicsőségének hirdetése mellett ősei jelöletlen sírjainak emlékét is fölélesztette saját reprezentációjában. Uwe Dörk A felső társadalmi csoportok halála. A temetkezési és sírkultúra fejlődéséhez Ulmban és Bernben a kora újkorban című tanulmányában abból az alapfelfogásból indult ki, hogy a németföldi és a svájci város funerális szokásainak területén — a kutatás részéről — eddig csak általánosító megállapítások születtek. Tanulmánya azt bizonyítja, hogy a tipologizálás módszerével ennél a szintnél mélyebbre lehet hatolni. A szerző szempontjai szemantikai, művészi-esztétikai, társadalmi ismertetőjegyekre irányulnak a halotti kultuszok világában. írásában táblázatokat közöl, melyek tanulságos keresztmetszetet adnak a két város polgárságának mentalitásáról. Elég itt a dicsőség (Ehrenhaft) címekben, hivatali állásokban megragadható vizsgálataira rámutatnunk Az elhunytak negatív megítélésének, alacsony társadalmi helyzetének feltűntetései sem kerülik el a figyelmét. A Selbsmörder = öngyilkos, vagy az arme Bürger = szegény polgár funerális feliratok és egyházi katalogizálások egy nagyon határozott — és közös — társadalmi és erkölcsi értékrend bizonyítékai. A történész frissen felvetett szempontjai gazdagítják a nyugateurópai városi kultúra és mentalitás ismeretanyagát. Helmut Maurer Önállóság és politikai integráció között. Temetési kultúra és rezidenciaképzés Délnyugat-Németországban Zimmern grófjainak példája nyomán című írása a Német-római Császárság kulcsproblémáját ragadja meg két bronzepitáfium kapcsán. Fő kérdése a következő: a tartományi elkülönülés vagy fölzárkózás V Károly centralizáló császári politikája mögé? A nevezetes epitáfiumok a Bodeni-tó mellett fekvő Meßkirsch plébániatemplomában találhatók. Az egyik, a környék ura, Gottfried Werner, Zimmern grófja (1484-1554) emlékjele, melyen az elhunyt lovagi attribútumai, címerállatai körében jelenik meg. Ezen az epitáfiumon semmi sem utalt a császársághoz való tartozásra, a bronztábla inkább a fejedelmi elkülönülésről szólt. Gottfried Werner unokaöccse, Wilhelm von Zimmern (1549-1594) bronzepitáfiumát nagybátyja halála után negyven évvel készíttették el nővérei ugyancsak a helyi plébániatemplomban. Ez az emlék — elsősorban feliratában — már egyértelműen hangsúlyozta a császárhoz való kötődéseket. A versek egyike kiemelte az V Károlytól elnyert grófi címet, és a grófi társadalmi helyzetet a császár akaratától tette függővé. Olaf Mörke Közeledés a halálban. A fejedelmi helytartók és a polgári militária (polgárőrség) temetései a 17. századi németalföldi köztársaságban című tanulmánya két nagyszabású temetés összevetéséből von le következtetéseket. Az egyik az Orániai Házból származó Friedrich Heinrich (1584-1647) végtisztessége, akit a Delf közelében található temetőhelyen (Neuen Kirche) helyeztek örök nyugalomra. Friedrich Heinrich a hét németalföldi tartományból hatnak a helytartója volt, és gyászszertartásán a nemesi körökben szokásos hősi toposzokkal búcsúztatták. A polgári származású Michiel de Ruyter (1607-1677) Amsterdam viceadmirálisa Hollandia tengeri küzdelmeiben tüntette ki magát, s benne a tengeri hős ideálja testesült meg. Amsterdami gyászmenete új elemekkel gazdagította a temetési hagyományt. Népi hőssé vált, a hazáért való küzdelem emblematikus alakjává. A szerző azt bizonyítja, hogy éppen az utóbbi temetés szolgáltatott alkalmat arra, hogy a hagyományos hőskultusz mellé vagy helyébe aktuális tartalmakat hordozó kultuszok lépjenek. Martin Pappenheim Caput mundi-Caput Mortuorum. Róma mint a holtak városa az újkorban című tanulmánya már a tanulmánykötet egy másik egységében, a Centrum és periféria között, Az európai monarchiák síremlékei című részben szerepel. A dolgozat — tematikáját illetően — valóban e szakaszba illeszkedik. Róma temetkezési kultúrája már a kora középkortól kezdve kínálta magát a német-római császárok legitimizációjának reprezentálására. Az „apostol császárok" igyekeztek beiktatásuk vagy temetkezésük alkalmával Szent Péter római sírja mellett kariz-