Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Macht und Memoria. Begräbniskultur europäischer Oberschichten in der Frühen Neuzeit (Ism.: Szabó Péter) 1582

1582 TÖRTÉNETI IRODALOM MACHT UND MEMORIA Beräbniskultur europäischer Oberschichten in der Frühen Neuzeit Hg. Mark Hengerer. Böhlau Verlag. Köln-Weimar-Wien 2005. 525 o. HATALOM ÉS EMLÉKEZET Az európai felsőbb társadalmi rétegek temetkezési kultúrája a kora újkorban A végtisztességi ceremóniák, temetkezési szokások — összefoglaló néven temetőkultúra — vizsgálatai az 1970-1980-as években kaptak Nyugat-Európában intézményes formákat. Az egyik legismertebb intézmény a kasseli Zentral Institut für Sepulklarkultur lett. Itt a temetési rítusokon kívül foglalkoznak a temetők településszerkezetével, sírjelekkel, a temetés szövegemlékeivel, de gyűjtik a temetéshez kapcsolódó tárgyakat: halotti koronákat, maszkokat stb. Az intézet érzékelte, hogy a temetőkultúra — interdiszciplináris jellege révén — a történetírás, az irodalom-, a zene-, a művészet-, az orvostörténet és a néprajz számára egyaránt fontos lehet. A szerteágazó kutatások alapján megnőtt az igény arra, hogy a temetőkultúra kutatása keresztmetszeteket vonjon, és szempontok szerint rendezze el a funerális hagyományok forrásait. A Macht und Memoria. Begräbniskultur europäischer Oberschichten in der Frühen Neuzeit. (Hg. Mark Hengerer. Böhlau Verlag: Köln-Weimar-Wien 2005) című kötet és a mögötte álló konstanzi konferencia (Macht, Medien, Memoria. Kontanz, 2003. február) azt példázza, hogy a hatalom birtokosai és a hozzájuk kapcsolódó temetkezési kultúra tekintetében megélénkült a kutatás. A kötet 18 tanulmányt közöl. A kiadványt a tanulmánygyűjtemény szerkesztője, a konstanzi egyetem professzora, Mark Hengerer bevezetője nyitja meg, mely érzékelteti, hogy a funerális hagyomány a történettudomány szempontjából alig kiaknázott, és felhasználása nélkül szegényesebb a társadalomról, annak mentalitásáról alkotott képünk. A szerző hangsúlyozza az interdiszciplináris kutatások szükségszerűségét a funerális művészet és szokások tekintetében. Majd tételszerűen kimondja, hogy a kora újkori temetkezési szokások a latin-keresztény kultúra közvetítésében különösen fontos szerepet töltöttek be. A temetkezési szokások e tekintetben egyfajta „közös médiumát" jelentették a felsőbb társadalmi szintek kultúrájának. Ez a közös nevező természetesen a helyi kulturális és társadalmi színezetek árnyalatainak figyelembe vételével értendő. Ezután kezdődnek az előadások tanulmánnyá formált változatai. Renate Kohn A ranghoz illő reprezentációs igény és a lelki üdvösségről való gondoskodás között. A kora újkori temetkezési emlékművek fejlődése című írása elsősorban Bécs város polgári és nemesi síremlékeit és epitáfiumait veti elemző vizsgálat alá. Az izgatja a szerzőt, hogy a fennmaradt funerális emlékek ikonográfiája és felirata mennyiben tartotta fontosnak az elhunyt társadalmi helyzetének kijelölését. Az epigráfia tanulságai alapján ezt az egyik legfontosabb — utódokra átörökíthető — információnak tartja. Gudrun Andersson A halál, mint a társadalmi státusz bizonyítása. A svéd városi elit epitáfiumai és sírjai 1650-1770 című tanulmánya harmonizál Renate Kohn bécsi epitáfiumokra tett megállapításaival. A szerző úgy véli, hogy a svéd városi elit epitáfiumai elsősorban arra szolgáltattak fórumot és nyilvánosságot, hogy ez a csoport megmutathassa a világi és egyházi életben betöltött vezető szerepét. Ez az igény mindenek előtti volt és még a familiáris érzést is háttérbe szorította. Andersson fogékony az aránykérdések iránt is és az epitáfiumok túlzott méreteit, melyekkel eluralják a svéd városi templomok belső tereit, csak a társadalmi helyzetből következő hivalkodással tudja magyarázni. Stefanie Knöll Szellemi nemesség. Az oxfordi, leideni és tübingeni professzorok síremlékei a 17. században című előadása a recenzensnek az egyik legnagyobb szellemi élményt okozta. Egy enciklopédiában az európai művészeti akadémiákról szólva magam is tapasztalhattam ez intézmények tekintélynövekedését, tanáraik egyre emelkedő megbecsülését a társadalom felsőbb szintjei részéről (vö. Művészeti akadémiák. In: Kulturális kisenciklopédia. Szerk. Kenyeres Agnes. Bp. 1986. 484-490.) Nicolaus Pevsner műve (Nicolaus Pevsner: Academies of art. Past and Present. Cambridge 1940) e tekintetben még mindig kiaknázatlan. Knöll megállapítja, hogy a professzorok csoportjának harcolni kellett azért, hogy a kora újkori nyugat-európai társadalmakban a felső rétegek között foglalhassák el helyüket. Az akadémikusok, akik jórészt a polgári körökből származtak, sikeres küzdelmet folytattak a társadalmi fölemelkedésükért. A „vérszerinti nemesség" mellett a „szellemi nemesség" rangját alakították ki. A vérszerinti nemesség formális eszköztárát „lekopírozva" címeket, rangokat konstruáltak. A címeknek és a rangoknak tartalmilag semmi köze sem volt a származástudathoz kapcsolódó hagyományos nemesi értékrendhez. Az ő címeik az intellek-