Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dávid Géza: Pasák és bégek uralma alatt. Demográfiai és közigazgatás-történeti tanulmányok (Ism.: Sudár Balázs) 1579

TÖRTÉNETI IRODALOM 1579 működött együtt a város és az udvar a szegényügy közigazgatási kezelésében, mindkét tényező (városi igazgatás, ill. az udvar szegénypolitikája) részéről tanulmányozza. A kéttényezős vizsgálat során megállapítja, hogy Bécs szegénypolitikájában meghatározó volt a középkori múltra visszatekintő városi ispotály (Bürgerspital) működtetése. A 16. század elején (1519) ugyanakkor I. Miksa császár kilenc városban, így többek között Antwerpenben, Augsburgban, Bécsben új ispotályt alapított. I. Ferdinándot pedig különösen a bécsi ispotály kiépítése és gazdálkodása érdekelte; így az alsó-ausztriai wolkersdorfi uradalmat is az ispotálynak adományozta. A szerző részletesen bemutatja a lazaret és az ispotály pénzügyi viszonyait, az alapítványok kezelését és a pénzkihelyezést (pl. a harmincéves háború alatt a kölcsönfolyósító intézmények között található), a Habsburg család tagjainak speciális pénzsegélyeit (pl. Bécs 1619. évi ostroma idején), kegyes hagyományait (pl. Anna császárné 1618. évi végrendeletét). Just jelzi ugyanakkor azt is, hogy a 17. század során a szegényekkel szembeni politika az előző évszázadhoz képest negatívan változott. A 2003-ban tartott workshop eredeti koncepcióját és a friss kutatások eredményeit bemutató, szerkesztői előszóval, illetve a szerzők életrajzával ellátott, kitűnően szerkesztett konferenciakötet nemcsak a császárváros (Bécs) és általában a rezidencia- és városkutatás eredményeit és szempontjait gazdagítja, de minden bizonnyal ötlet- és szempontadóan hat az újabb időben szintén fejlődésnek indult, hazai kora újkori udvar-kutatásokra is. Dominkouits Péter Dávid Géza PASÁK ÉS BÉGEK URALMA ALATT Demográfiai és közigazgatás-történeti tanulmányok. Akadémiai Kiadó - Magyar-Török Baráti Társaság Budapest 2005. 378 o. Magyarországon az elmúlt évtizedben népszerűvé váltak az egyszerzős tanulmánykötetek. Ezek ugyan — kevés kivételtől eltekintve — valódi újdonságot nem tartalmaznak, jelentőségük mégis nagy. Könyvtáraink egyre nehézkesebben működnek, beszerzéseik egyre bizonytalanabbak. A kiadványok egyre kisebb — ad absurdum néhány tucatra rúgó — példányszámban jelennek meg, terjesztésük megoldatlan, és a tudományos szakbibliográfiákkal is szűkösen állunk. Megjelenésük dacára komoly tudományos munkák vesznek így el a tudományos közélet számára: ilyen a modern asztalfiók. A tanulmánygyűjtemények ezért jelentenek nagy segítséget: nehezen hozzáférhető dolgozatok válnak könnyebben használhatóvá. Dávid Géza kötete esetében külön öröm, hogy mindez az ország talán legpatinásabb tudományos kiadójánál, az Akadémiainál látott napvilágot. A kötetben egy híján húsz tanulmány kapott helyet. Többségük az 1990-es években látott napvilágot - az első 1986-ból, az utolsó 2002-ből való. A szerző, mint azt az alcím is mutatja, két tematikus csoportba sorolta munkáit. A Népesedés és településtörténet című rész demográfiai tanulmányokat foglal magába, és egy nagylélegzetű, a 16-17. századi Magyarország népességére vonatkozó tanulmánnyal kezdődik. Dávid Géza itt foglalja össze a számára talán legfontosabb kérdésről — a hódoltság demográfiai mérlegéről — vallott nézeteit. A tanulmány egyúttal figyelmeztet a nehézségekre is, és inkább a számokkal szembeni óvatosságra int. Dávid összességében úgy látja, hogy a törökkor előtt Magyarországon legfeljebb 3,5 millió lakossal számolhatunk, amelynek kb. 70%-a lehetett magyar. A következő, jól megfogható időmetszet a 16. század vége. Az 1568 és 1580 közötti időszakban minden szandzsákból rendelkezünk összeírásokkal, 1598-ban pedig a Magyar Királyság házait írták össze. (Ez utóbbi forrást éppen a kötet szerzőjének édesapja, Dávid Zoltán dolgozta fel.) Bár a források számos kérdést vetnek fel, kellő kritikával többé-kevésbé megalapozott következtetések vonhatók le belőlük. Dávid Géza úgy látja, hogy a hajdani egységes Magyarország területén élők száma nem csökkent, sőt, talán növekedett is, igaz, ez etnikai átrendeződéssel járt. A török defterek sokrétű elemzése azt mutatja, hogy a korábbi nézetekkel szemben ekkor még sem a lakosság pusztulása nem tekinthető végzetesnek, de nem mutatható ki komolyabb méretű hódoltsági vándormozgalom sem. Sajnos a 17. századi források lényegesen szegényesebbek és jóval kevésbé használhatóak, mint a korábbiak, így a korszak demográfiai folyamatairól vajmi keveset tudunk, azt is leginkább a 18. századi összeírások tanulságai alapján. Úgy tűnik, összességében a visszafoglaló háborúk eredményeképpen sem csökkent Magyarország la-