Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Deák Ágnes: Államrendőrség és besúgóhálózat Magyarországon egy rendszerváltás fordulatos hónapjaiban (1860-1861) 1551
ÁLLAMRENDŐRSÉG ÉS BESÚGÓHÁLÓZAT MAGYARORSZÁGON (1860-1861) 1563 Ahogy az már az imént idézett jelentésekből kiderült, Mailáth tárnokmester is szükségesnek vélte a bizalmas akták begyűjtését. November 20-án jelezte Vaynak, hogy a megyehatóságoknál és a szolgabírói hivatalokban előfordulnak „fontos vagy titkosabb természetű ügyek", nyomozások magasabb rangú személyek után, akik „legközelebb hivatva leendnek a megyék kormányzatában részt venni". Mint írja, a „netán fölmerülhető személyeskedések kikerülése végett" intézkedni kellene. Ez alkalommal még csak azt javasolja, hogy az efféle elnöki iratokat a főispánok kizárólagos rendelkezésére bízzák, de öt nappal később már kezdeményezi Vaynál, hogy azokat a helytartótanács elnökségéhez rendeljék még az új főispánok székfoglalói előtt, „nehogy azok itt-ott a múlt korszak rovására kíméletlenül kizsákmányoltassanak". Ha túl nagy mennyiségről van szó, célszerű lenne — teszi hozzá — a „csekélyebb fontosságúak megsemmisítése által segíteni" ezen.4 3 A begyűjtött iratokat azután — a későbbi helytartó, Pálffy Mór gróf tanűbizonysága szerint — átvizsgálás után valóban legnagyobb részben megsemmisítették.4 4 Mailáth igyekezetét tehát egyáltalán nem valami leleplezési szándék motiválta — ahogy attól a rendőri szervek központi és helyi vezetői féltek —, ellenkezőleg! Csak ő egy szinttel lejjebb, a megyei vezetők köre elől igyekezett eltüntetni a rendőrségi működés nyomait. Ha a kölcsönös bizalmatlanság nem akadályozza meg, az államrendőrség működése nyomainak eltüntetésében szövetségesek is lehettek volna az újjáalakuló magyar kormányzati férfiak és a rendőri szervek. A hatalomra kerülő elitek a 19. századi Magyarországon a későbbiekben is ezt a modellt követik: érdekeltnek érzik magukat a múlt nyomainak eltüntetésében, és a közvélemény tőlük egyáltalán nem kap segítséget azok feltárásához. Elszórt bizonyítékok azonban valóban vannak arról, hogy egyes akták tartalma kompromittált egy-egy személyt. Buró János Árva megyei volt járási jegyző például azzal fordult Forgách Antal gróf akkori magyar kancellárhoz 1861 augusztusában, hogy elmozdították állásából, mivel az ő kézírásával fennmaradt egy az 1850-es évek első felében Forgách mint kerületi főispán által elrendelt jellemzés egyes Árva megyei személyiségekről, így őt tartották annak szerzőjének. Ráadásul megmutatták az iratot maguknak az érdekelteknek is. Forgách pártfogásába igyekezett venni Burót, és bizalmasan kérte Árva megye főispánját, hogy lehetőség szerint valami hivatalt, legalább egy községjegyzői helyet biztosítson számára.4 5 Hasonló iratmegsemmisítő és -begyűjtő akció játszódott le Erdélyben, valamint az 1860. december 27-én megszüntetett Szerb Vajdaság és Temesi Bánság területén is. W. Martina lovag, helytartósági elnököt 1861. január 12-én szólította fel Mecséry arra, hogy a titkos elnöki iratokat Bécsbe küldesse, a politikailag kompromittált és veszélyes egyének listáját pedig az ott állomásozó csá-43 Mailáth jelentése Vay Miklóshoz, Buda, 1860. nov. 20., nov. 25., Vay egyetértő válaszlevelének fogalmazványa, Bécs, 1860. nov. 24. MOL D 185 1860:328. 44 Pálffy Mór levélfogalmazványa Mérey Károly Somogy megyei főispánhoz, Buda, 1862. aug. MOL D 191 14 587.IVa.1862. 45 Buró János beadványa Forgáchhoz, Arva-Námesztó, 1861. aug. 10., Forgách levélfogalmazványa Árva megye főispánjának, Bécs, 1861. aug. 16. MOL D 185 1861:622.
