Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Deák Ágnes: Államrendőrség és besúgóhálózat Magyarországon egy rendszerváltás fordulatos hónapjaiban (1860-1861) 1551

Deák Agnes ÁLLAMRENDŐRSÉG ÉS BESÚGÓHÁLÓZAT MAGYARORSZÁGON EGY RENDSZERVÁLTÁS FORDULATOS HÓNAPJAIBAN (1860-1861)1 Az 1860. október 20-án kiadott októberi diploma alapvetően átformálta a magyarországi állami intézményrendszert. A diplomához fűzött, Magyarorszá­got érintő uralkodói iratok visszaállították Magyarországon az 1848. április 11-ét megelőzően fennállt kormányszékeket: a magyar királyi udvari kancellá­riát Bécsben a főkancellár vezetésével és a helytartótanácsot a tárnokmester vezetésével Budán. Fennmaradt ugyanakkor a rendőri és pénzügyigazgatási szervek elkülönült, a bécsi központi szervek irányítása alatt álló hálózata. Nem jelentette ez azonban azt, hogy a rendőrségi szervezet működésében ne történ­tek volna lényeges változások. A megelőző hónapokban már születtek különböző átszervezési tervek. Be­nedek Lajos kormányzó 1860 áprilisában már javasolta az állami rendőri szer­vek (a hét rendőrigazgatóság a kerületi, illetve tartományi központokban: Pest-Buda, Sopron, Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Temesvár, Nagyszeben, illetve további fontos közlekedési stb. csomópontokban az azoknak alárendelt rendőr­biztosságok) korábban gyakorolt hatáskörének két részre bontását. Egyrészt elkülöníteni a helyi rendőrségi ügyeket, ide tartozott a közrend, vagyonbizton­ság fenntartása, a rendőri kihágások és vétségek feletti bíráskodás, az erkölcsi és közegészségügyi rendőri felügyelet, útlevél- és bejelentés ügykezelése, a ven­déglők, kocsmák felügyelete, a cselédek, napszámosok, legényegyletek feletti el­lenőrzés. Ezeket a feladatokat Benedek a továbbiakban a helyi közigazgatási szervekhez rendelte volna hozzá. A másik csoportot „a magasabb vagy állam­rendőrség" feladatai képezték, melyek továbbra is a rendőri szerveket illették. Ezek közé sorolta az egyletek, a sajtó, a színházak és az idegenek felügyeletét, a politikailag kompromittált személyek nyilvántartását és „a közhangulat s az erre különös befolyást gyakorló események észlelését". Javaslata azonban nem kapott támogatást. Az októberi diploma kiadása után egy ideig bizonytalanság uralkodott, Mailáth György tárnokmester 1860. december 8-án úgy rendelke­zett, hogy a pontos szabályozásig változatlanul működnek tovább a rendőri ha­tóságok.2 1 A tanulmány a Habsburg Történeti Intézet ösztöndíjának támogatásával készült. 2 „Die Organisierung der Polizeibehörden in Ungarn." címmel feljegyzés, keltezés nélkül. Österreichisches Staatsarchiv, Wien; Haus-, Hof- und Staatsarchiv (a továbbiakban HHStA); Minis­terium des Äußern, Informationsbüro, Annexe, Kt. 37.; Pálffy Mór gróf helytartó jelentésfogalmazvá­nya Forgách Antal gróf magyar kancellárnak, Buda, 1862. jan. 10. Magyar Országos Levéltár, Buda­pest (a továbbikban MOL) D 191, M. kir. helytartótanács, elnökségi iratok 794.IV1862.

Next

/
Thumbnails
Contents