Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Kovács Ábrahám: Mária Dorottya nádorné és a modern protestáns angolszász és német eszmék terjesztése Magyarországon 1531

1550 KOVÁCS ÁBRAHÁM 1845 októberében Saphir Fülöp megalapítja az első magyarországi KIE-t (az YMCA magyarországi megfelelője), hogy „Isten királyságát hirdessék, külö­nösen a fiatalemberek között", azaz ahogy Wingate fogalmazott „életük példá­jával hirdessék az evangéliumot".112 Egy évvel később új kezdeményezésbe fo­gott. Betegágyánál elkezdte tanítani a gyermekeket. Az oktatás a skótok által közvetített, említett vasárnapi iskola ötletének keretén belül valósult meg.113 Ez természetszerűen összekapcsolódhatott a zsidó háttérből jövő oktatási ta­pasztalattal. A kezdés oly sikeresnek volt mondható, hogy két hét alatt 23 gyer­mek részesült oktatásban, majd rövid idő alatt 52 főre nőtt az iskola. Emiatt nagyobb helységre volt szükségük, mert Fülöp betegágyánál már nem tudott ennyi gyermeket fogadni. Erről, a vasárnapi iskolai kezdeményezésről beszélt — mint fent utaltunk rá — Farkas József, amely a „Missziói Iskola" alapját je­lentette, és ezáltal missziós célból sok zsidó gyermeket is megismertettek a ke­resztyén hit doktrínáival. Az iskola létrejötte tehát a nádornénak, a skótoknak és a pesti zsidó elithez tartozó, de abból kiváló Saphir családnak köszönhető. A nádorné Mária Dorottya számottevő kapcsolatrendszerének „átadásá­val" hathatósan hozzájárult az evangéliumi protestáns eszmék zsidóság közötti terjesztéséhez is. Az iskolaalapítás, az iratterjesztői hálózat kiépítése és támo­gatása, a protestáns lapok és a lelkészi konferenciák ösztönzése, a budai luthe­ránus gyülekezet létrehozása és a Skót Misszió magyarországi letelepedésének támogatása jól mutatták a pietista nádorné erőteljes érdekérvényesítő képessé­gét a vitathatatlanul katolikus dominenciájú Habsburg Monarchiában. A pesti nyitott gondolkodású evangéliumi és szabadelvű elit együttműködéséből kiin­duló kezdeményezések végül az 1880-as évektől értek be. Ennek a folyamatnak a részletes bemutatása azonban már egy következő tanulmány feladata. 112 Diaries and Letter of Philipp Saphir. Ed. Adolph Saphir. Edinburgh 1852. 54. 113 William Wingate: Letter from Rev. William Wingate to the Secretary. HFMRFCofS 2. (1846: 22. sz.) 510.

Next

/
Thumbnails
Contents