Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Almási Gábor: Variációk az értelmiségi útkeresés témájára a 16. században: Forgách Ferenc és társai 1405
1422 ALMÁSI GÁBOR megismételte három hónappal korábbi indítványát a kancellári cím megszerzésére: „Bizonyára, legkegyelmesebb uram, kellemetlen, és nem tudom, hogy egyenesen nem méltatlan-e az, mikor azt kell elszenvednem, hogy jelen titkári tisztemben másoktól függjek, mely ranggal felséged tisztelt meg (ugyan teljesen érdemtelenül), és melyet kegyedből kifolyólag jelenleg is birtoklok, továbbá hogy mások terheit sok költséggel és munkával, bármiféle haszon nélkül és nem kevés nyilvános szégyennel kell viseljem. Mikor ugyanis az emberek azt látják, hogy Liszthire és nem rám van bízva a magyar királyság pecsétje, holott korábban ezzel a feladattal azokat volt szokás megbízni, akik jelenlegi hivatalomban elődeim voltak, nos akkor egyből azon kezdenek morfondírozni, nem valamelyest az én hibámnak tudható-e be, hogy Méltóságod inkább Liszthit, mintsem engem tisztel meg ezzel a megbízással."9 9 Ennek okáért — folytatta Dudith a levelét — meg szeretné tudni, mi is az uralkodó valódi szándéka, meddig kell még az e helyzetből adódó kellemetlenségeket elviselnie, és meddig kell még a „csupasz titkári címmel" megelégednie. Jóllehet bármilyen válaszba belenyugodna, mégis arra kéri patrónusát, hogy hallgassa meg Jogos kérését", és „nem is annyira a pecsét őrzését, mint inkább a magyar udvari kancellár titulusát és méltóságát kegyeskedjék" rábízni.10 0 „Semmi újat nem kérek. Az esztergomi [érsek] úr előtt, aki maga is, míg [Várday] Pál érsek életben volt, udvari kancellár volt, még a mi korunkban [Szalaházy] Tamás veszprémi püspök, majd [Ujlakyl Ferenc egri [püspök] ugyanezzel a hivatallal bírtak az udvarban. Korábban Magyarországon a királyok mindig maguk mellett tartották az udvari kancellárt. Ezt a szokást e mostani nagy hatalmú érsek [Oláh Miklós] szakította meg. Ezáltal a tekintélye semmilyen csorbát nem fog szenvedni. A főkancellári címet ugyanis továbbra is megtarthatja, számos egyéb titulusával és címével egyetemben. Ezelőtt az érsek előtt is voltak főkancellárok, de valaki más mégis mindig volt az udvarban, aki nem fő-, hanem udvari kancellár volt, és akit ekként is neveztek. Őhozzá, az ügyek sokasága miatt, titkárok tartoztak. Valóban méltatlan az, ami manapság meg szokott történni, hogy az ügyek intézését az esztergomi [érsek] úron keresztül kell bonyolítani, és hogy a döntések, a feliratok, amelyeket nap, mint nap írnak, nem tölthetik be funkciójukat azelőtt, hogy a pecsétért, bárhol is kóboroljon éppen, ne kelljen ide és oda futkosni, és ne kelljen az időt ezzel tölteni, az ügyet pedig elnapolni. így aztán nem a pecsét függ a királytól, hanem a király kényszerül tőle függeni. Hozzáteszem, hogy szent méltóságod udvarának igazán díszére válna, ha Magyarországról is, mely egy mindenekelőtt dicső és tekintélyes királyság, szent méltóságod oldalán udvari 99 „Certe, domine clementissime, grave est et nescio an non etiam indignum, ut ego, quem maiestates vestrae sacratissimae ea dignitate (licet nullo meo merito) cohonestarunt, quam nunc ex earum dementia obtineo, ita in meo hoc secretariatus munere ab aliis pendere cogar: ut magno meo sumptu et laboré aliorum onera sine fructu et cum nonnulla etiam ignominiae nota sufieram. Nam, cum homines vident non mihi, sed Listhio Hungarici regni sigillum esse concreditum, cum antehac meorum antecessorum in hoc quo hie fungor officio fidei et curae demandari solitum fuerit, statim in earn cogitationem incurrunt, ut aliquid mea id fieri culpa existaient, cur maiestas vestra sacratissima Listhio magis quam mihi hunc deferri honorem malit." Dudith, A: Epistulae i. m. Vol. 1. 248. 100 „Sed tamen interea supplex earn oro, ut aequissimam hanc meam, nisi fallor, supplicationem exaudire mihique non tantum sigilli custodiam, sed etiam Hungarici aulae cancellarii titulum ac dignitatem conferre dignetur." Dudith, A.: Epistulae i. m. Vol. 1. 249.
