Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Dokumentumok II. Rákóczi Ferenc és társai újratemetéséhez (1873-1906) (Ism.: Szabó Dániel) 1324

TÖRTÉNETI IRODALOM 1327 rály személye körüli miniszter Khuen-Héderváry Károly március 16-án Tiszához intézett levelében a következőket írta: „A Rákóczi nótás törvénye (1715:49. cikkely) abrogálása kérdésében (a király) egy kissé fintorgatta az orrát, azt mondván, hogy nem jó divat az, hogy mindig csak a forradalmak reprezentánsait ünneplik. Ennek nincs jó educatórius hatása; pedig volna a magyar történelemben más is, aki pozitív hasznot hozott az országnak. Különben az egész egy szamárság, és ha már törvény alkottatnék, úgy nagyon meg kellene annak szövegét gondolni; előre is akarja látni és előbb semmi esetre sem akar végleg nyilatkozni." (II. 518.) Valószínűleg az adott megbeszélés elején áll azon kommunikációs folyamatnak, amely végén kiadatik az uralkodói kézirat. Rendelkezésünkre áll, Tisza kért felterjesztése is, német nyelven, ugyancsak Tisza beszédeiben publikálva. Ebből láthatjuk, hogy a magyar miniszterelnök alapvetően két érvvel próbálja Ferenc Józsefet meggyőzni a hamvak hazahozatalának elfogadására. Az egyik az uralkodó és a korona fényének növekedése egy ilyen kegyeletteljes és egyben megbocsátó aktus következtében: azaz Ferenc Józsefnek, Házának és Birodalmának erősödéséről szól alapvetően a presztízs terminusaiban. A másik, ehhez szorosan kapcsolódó a konkrét politikai hasznon, itt Tisza egyrészt a Korona és a Nép egységének megerősödéséről, a nép uralkodó szeretetének növekedéséről ír, majd hozzáteszi, hogy meggyőződése szerint egy ilyen lépés egy hasznos politikai tendencia alapjait alapvetően megerősíti. (II. 516.) Minden valószínűség szerint az ellenzéki obstrukció leszerelését értve ez alatt. A felterjesztésnek a jelzett levéltárban maradt példánya nincs datálva, de Tisza kézírásával szerepel rajta az 1904. ápr. 14-i dátum. A felterjesztés mellékleteként Tisza a korábban látott kérésnek, s a bevett szokásnak, a Monarchia működési rendjének megfelelően elküldi a legfelsőbb kézirat általa készített tervezetét. Mint a magyar miniszterelnöknek az iratra készített feljegyzése mutatja, az uralkodóval április 17-én egyeztette a végső szöveget, mert Ferenc József az általa készítettet „kissé hosszúnak és bombasztikusnak" találta. (II. 517.) Ha a tervezetet és a kiadott szöveget összehasonlítjuk, látjuk, hogy Ferenc József a „bombasztikus" jelzők kigyomlálásakor egyrészt Rákóczi (és valószínűleg az ő értelmezésében vele együtt Kossuth) dicshimnuszát és jelentőségét nyírbálja meg, másrészt a száműzetés eddigi fenntartását nem tartja annyira ártalmasnak „átkosnak", mint miniszterelnökének szövege. (II. 517.) Sem a tervezetben, sem a kiadott legfelsőbb kéziratban nincs szó a Rákóczit elítélő 1715-ös törvény megsemmisítéséről. Erről Tisza Istvánnak a recenzeált kötetben közölt 1904. július 1-i felségfelterjesztése sem tesz említést, valószínűleg a tárgyalások erről csak a tényleges hazahozatal előtt nem sokkal jutottak nyugvópontra. Azt már csak zárójelben jegyezzük meg, s a dokumentumkötet témakörén kívül marad, hogy hiába a Rákóczi-hamvak hazahozatalának engedélyezése, hiába a régóta követelt honvédtüzérség létrehozásának engedélyezése (a közös minisztertanács ebben az időszakban tárgyalja a kérdést), e kormányt és kormányfőt erősítő szimbolikus lépések sem akadályozhatták meg Tisza István választási vereségét 1905 januárjában, s ennek következtében bukását sem, s a hazahozatal aktusát már egy másik miniszterelnök, Wekerle Sándor vezényelhette le. A kötet további része mindenekelőtt egyfajta logisztikai elemzéshez nyújt segítséget, miképp lehet megszervezni a hamvak Konstantinápolyból való hazahozatalát, miképpen kell megegyezni a különböző egyházak és törvényhatóságok vezetőivel, s miként kell az ünnepségszervezést lebonyolítani. Ez utóbbihoz érdekes dokumentumokat tartalmaz Kincses Katalin Máriának a Hadtörténelmi Múzeum értesítőjében 2002-ben közölt, az összeállítók által ismert, használt és idézett tanulmánya is. Magáról az ünnepségekről, a rituáléról, a tényleges újratemetésekről, mint említettem a Pesti Hirlap hét cikkét közli a kötet, köztük Eötvös Károlynak: A szent hamvak című, „elvi", megemlékező írását. Országos ünnepről lévén szó nem kifogásolható az országos, és nem a helyi sajtó használata, ugyanakkor érdekes lenne tudni, hogy miért pont a Pesti Hírlapra esett a válogatók döntése, miért nem bármelyik másikra a korabeli nagyszámú országos napilapból. Az indokok leírását ugyanúgy elvárhatta volna az olvasó, mint egy iratjegyzéket a kötet könnyebb, áttekinthetőbb használatához. Mindig nehéz annak eldöntése, hogy egy kultusz széles társadalmi elfogadottsággal rendelkezik-e, vagy pusztán egy társadalmi, esetleg politikai elit akarja azt a benyomást kelteni, hogy a nép valamiféle kultikus viszonyban áll az elit által kultikusan kezelt személlyel. Rákóczi, a kurucok esetében, a kuruc népdalok jelenléte a népi kultúrában, függetlenül attól, hogy eredetiek-e, vagy későbbi születésűek, a Rákóczi kultusz valamiféle jelenlétére utal. Azt már nehezebb eldönteni, hogy a hamvak hazahozatala idején bemutatott Rákóczi művek, hogy csak néhányra utaljak: