Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Karády Viktor - Kozma István: Név és nemzet. Családnév-változtatás; névpolitika és nemzetiségi erőviszonyok Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig (Ism.: Kápolnai Iván) 1322

1322 TÖRTÉNETI IRODALOM feladatot kapta, „keresse fel a nem egészen öt kilométernyivel odébb álló északi hadsereget" s „annak fővezérének, Bernadotte svéd trónörökösnek adja át az orosz cár, az osztrák császár és a porosz király nevében hozzá intézett felhívást, hogy vegyen részt a csatában" (49. 1.). Széchenyinek egy naplójegyzetéről pedig ezt olvashatjuk: „Ezek az 1822-ben írt sorok nem egyenesen Henriette Liechtensteinnek szóltak, hanem annak anyjának..." (136. 1.). A Dunagőzhajózási Társaság számára 1832-ben részvényeseket toborzó Széchenyiről meg ez áll a szövegben: „Melanie, Metternich neje s annak anyjának segítségével még az államkancellárt is megpuhította, hogy részvényeket jegyezzen" (231. 1.). De nem folytatom, mert már az előző sorok papírra vetésének a kényszerűsége is végtelenül elkeserített. Végtelenül elkeserít ugyanis az az aggodalom, hogy ha ez a tartalmi tekintetben kitűnő munka ennyire gyarló nyelvi köntösben lépett a magyar olvasók elé, akkor nem fog rájuk olyan hatást gyakorolni, amilyet különben megérdemelne. S legfeljebb azzal nyugtatgathatom magamat, hogy a — remélhetőleg mielőbb napvilágot látó — második kiadás előkészítése során Oplatka András képes és kész lesz kigyomlálni a munkájának magyar szövegét most még eléktelenítő nyelvi hibákat s ehhez segítséget is fog kapni az Osiris Kiadótól, amely — szintén szerzője lévén, személyesen is tanúsíthatom — általában ad arra, hogy csupán magas színvonalú szövegek közrebocsátójaként járuljon a közönség elé. Spira György Karády Viktor - Kozma István NÉV ÉS NEMZET Családnév-változtatás, névpolitika és nemzetiségi erőviszonyok Magyarországon a feudalizmustól a kommunizmusig Osiris Kiadó, Budapest 2002. 378 o. Az ismertetésre kerülő kötet szerzői közül Karády Viktor 1992-től a Budapesti Közép-Európai Egyetem tanára, 1993-tól a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Szerzőtársa, Kozma István pedig a Belügyminisztériumnak, annak a szervnek a munkatársa volt, ahol a kutatók előtt zárolt hatalmas irat- és kartotékanyagot őrzik, amelybe a minisztérium nem engedélyezi a betekintést saját személyzetén kívüli érdeklődőknek. Kozma Istvánra hárult az archívum dokumentumainak azonosítása és kódolása a kidolgozott kutatási terv szerint, az engedélyezett időn belül. Az így nyert adatbank statisztikai feldolgozása, kiértékelése és annak közreadása a két szerző munkájának a gyümölcse. Példamutató alapossággal, lelkiismeretes gondossággal, rendkívüli nagy munkaráfordítással és közös erőfeszítéssel született meg a közel 400 oldal terjedelmű Név és nemzet c. kötet. Az aprólékos irat- és levéltári kutatáson, a számszerű adatok sokoldalú statisztikai feldolgozásán és a hivatalos statisztikai kiadványokon kívül az Irodalomjegyzék tanúsága szerint másfélszáz (részben kéziratos) szakirodalmi munka szolgált még forrásul. Az eredményeknek nem kifejezetten olvasmányos, nagy figyelmet igénylő tömör, tudományos stílusú közreadását nagyszámú szövegközi táblázat teszi adatszerűvé, a családnév-változtatások évenkénti alakulását bemutató oszlopdiagramok pedig szemléletessé. A kötet tartalmi gazdagságát jelzi, hogy a csupán szelektív, teljességre nem törekvő név- és tárgymutató tíz teljes oldalt foglal el a könyvben, és segít az eligazodásban. A kötet a névtudomány (onomasztika) nyelvészeti és névtörténeti eredményei alapján áttekintést nyújt a görög-római, zsidó-keresztény kultúrkörhöz tartozó társadalmak családnév-használatának történeti változásairól Európában és a Kárpát-medencei előzményekről a középkortól a millennium előtti évekig. Megtudhatjuk, hogy az állami névszabályozás a felvilágosult II. József uralkodása alatt kezdődött, I. Ferenc 1814-1817 közötti intézkedéseivel folytatódott, és már a 19. század elején előfordultak önkéntes névmagyarosítások az állami tisztviselők körében. Az 1834-től ismert hivatalos adatok szerint az engedélyezett névváltoztatások érzékeny barométerként követték a politikai eseményeket: a reformkori fokozatos emelkedés kiugró csúcsot ér el 1848-1849-ben, az alkotmány fokozatos visszaállításával, 1861-1862-ben fölfelé ívélés következett, még inkább a kiegyezést követő években, majd lankadás az 1870-es évtizedben, részben a névváltoztatási kérelmek illetékének változásával is összefüggésben.