Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Standeisky Éva: "Forradalomcsinálta népképviseletek" Helyi hatalom az 1956-os forradalomban 1235

1256 STANDEISKY ÉVA nehézségek, amelyeket az öröklött és az újonnan keletkezett problémák okoztak. Az új vezetőknek a közelmúltból csak a centralizált, hierarchizált irányítási módszerekről lehetett tapasztalatuk, illetve véleményük, a forradalmi szituációra pedig nem lehettek felkészülve. A polgári korszak közigazgatási gyakorlatának felidézésén túl nagy szükségük volt a helyi hagyományokon alapuló kollektív bölcsességre. A régi hatalom összeomlásával járó rendkívüli helyzetben megnőtt az egyes ember, az agilis, mások által megbecsült személyiség szerepe: nem véletlen, hogy számos helyen a kommunista hatalomátvételkor eltávolított helyi közigazgatási vezetők kerültek újra a települések élére. Az új helyi hatalmi szervek sokszínűsége legtöbbször a fenti tényezők együttes következménye. Nem csupán összetételük volt sokféle, hanem tevékenységük is, attól függően, hogy milyen sürgősen megoldandó feladatokkal kerültek szembe. A Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács önállósága és függetlensége teljes tudatában október 26-án bevezette a statáriális bíráskodást. Ugyanazt tette tehát, mint a hatalmáról lemondani nem tudó megingott pártállami vezetés — Gerőék és a veszprémiek hatalmát egyaránt veszélyeztette a forradalommal járó zűrzavar és összevisszaság —, csak éppen attól elhatárolódva, mintegy annak ellenében. A veszprémi forradalmi szerv célja nem a régi hatalom megtartása, hanem az új konszolidálása volt. Budapesten a pártállami vezetés a hatalmára törő fegyveres felkelőcsoportoktól tartott, Veszprémben viszont a rögtönítélő bíráskodást nem politikai, hanem közbiztonsági okokból vezették be (a statárium gyilkosságra, szándékos emberölésre, rablásra, gyújtogatásra, lőfegyverrel vagy robbanószerrel elkövetett bűncselekményre, valamint betörésre és lopásra vonatkozott). A statárium csak akkor lehetett hatékony, ha az erőszakszervek — a rendőrség, a katonaság — és az igazságügyi szervek támogatták a rendelet kibocsátóit. A veszprémiek némileg jobb helyzetben voltak, mint az országos vezetés. A dunántúli városban — úgy tűnt — a rendteremtés igénye az új hatalmi szervet segítette, s ez mintegy ellensúlyozta az irányítási tapasztalatlanságból adódó ügyetlenségeket. A Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács statáriumrendeletének preambuluma a forradalmi önlegitimáció írásos dokumentuma: a Tanács „a megye területén a legfőbb néphatalom birtokosa", amely felhatalmazását „a megye munkás-, paraszt-, értelmiségi és katona-küldöttek gyűlésétől" kapta. Az önlegitimáció szépséghibája, hogy nem felelt meg a valóságnak: vágykép volt csupán. A Tanács ugyanis nem a tényleges forradalmi szervek véleményét összegezte — ilyenek akkor még nem voltak, az idő rövidsége miatt nem is lehettek —, hanem mintegy megelőlegezte állásfoglalásukat, és ezzel megsértette a demokrácia szabályait, és ezzel önkéntelenül is érveket adott azok szájába, akik radikálisabb, szélesebb körű átalakításra vágytak. A hatalmat birtoklók szűk körét főként azok kívánták tágítani, akik kimaradtak belőle. A folyamat jobbratolódással járt, vagyis a „tág körből" fokozatosan kiszorították a Nemzeti Forradalmi Tanács reformer kommunistáit és népfrontosait. A kisebb településeken, ahol ismerték egymást az emberek, többnyire olyan új vezetést sikerült a helyieknek választaniuk, amelyek a „véglegesnek" bizonyultak: megmaradtak a forradalom alatt, és még november 4-e után is hetekig működtek. A települési forradalmi szervek megválasztásának módja