Századok – 2006
TANULMÁNYOK - J. Nagy László: Magyarország és az arab térség (1955-1957) 1149
MAGYARORSZÁG ÉS AZ ARAB TÉRSÉG (1955-1957) 1151 ők irányítják az eseményeket. Az államosítás óriási presztízsveszteség volt számukra. A britek ezután már csak a Bagdadi Paktum alapító államára, Irakra számíthattak a térségben. Nasszer alexandriai beszédében nyíltan vállalta az arab nacionalizmust s a francia adminisztráció ellen 1954. november 1. óta harcoló algériai felkelők támogatását. Ez különösen felbőszítette Párizst, amelynek 1956 nyarán már 400 ezer katonája folytatta a még mindig „rendfenntartásnak" nevezett háborút az észak-afrikai országban. Franciaország úgy vélte, hogy Nasszer megbuktatásával könnyen megoldhatja az algériai problémát és gyors katonai győzelmet arat a felkelőkön. Magatartását a krízis folyamán mindvégig az algériai probléma motiválta. A két gyarmati hatalom az alexandriai beszédre adott első reakciójával katonai lépéseket helyezett kilátásba. A londoni és a párizsi sajtó — a kommunista lapok kivételével — valóságos hisztériát szított. Analógiát vont Nasszer és Hitler között, a rajnai remilitarizálási krízist és Münchent emlegette.9 Az analógiát illetően Eden brit miniszterelnök személyesen is érintett volt, hiszen már az 1930-as évek második felében is ellenezte a brit megbékéltetési politikát {Appeasement), s 1940-től, Winston S. Churchill kormányának külügyminiszterként is hű maradt álláspontjához. Másfél évtizeddel később, a szuezi válság idején is úgy ítélte meg, hogy túlzott engedékenységgel és jóhiszeműséggel, amely korábban már csődött mondott, nem szabad még egyszer nehéz helyzetbe hozni a brit külpolitikát. A sajtó és a politikusok harcias nyilatkozatainak sikerült megnyernie a közvélemény többségét az azonnali katonai akcióhoz, ebben azonban az Egyesült Államokra nem számíthattak. Washington nehéz helyzetben volt. Arra törekedett, hogy megtartsa Egyiptomot a nyugati érdekszférában, de ezt egyrészt a két európai gyarmati hatalom politikája keresztezte, másrészt az, hogy az amerikai diplomácia rosszul mérte fel az arab nacionalizmus erejét. Úgy gondolta, hogy Egyiptom befolyásolásához még mindig elégséges lesz a gazdasági nyomás, az Asszuáni-gát finanszírozásához való hozzájárulás megtagadása. Ez a lépés azonban éppen ellenkező hatást váltott ki. Az egyiptomi vezető az amerikai lépést úgy fogta fel, hogy Washington nem kezeli egyenlő félként, sőt megalázza országát, amikor kétségbe vonja önállóságát. Beszédében többször kitért a méltóság, a tisztelet, az egyenlő bánásmód jelentőségére: „egy jó szó számunkra többet ér mint ötmillió dollár, amelyet úgy adnak, hogy közben megsértenek".1 0 A Szovjetunió és a szocialista országok tekintélye viszont eközben gyorsan és látványosan növekedett. Moszkva kairói nagykövete állandó kontaktusban volt Nasszerrel, szinte naponként tárgyaltak, amiről a napilapok is hírt adtak. Sepilov szovjet külügyminiszter még az amerikai elutasítás előtt kijelentette, hogy a Szovjetunió kész segíteni az Asszuáni-gát felépítését, ha az egyiptomi 9 Jean-Yves Bernard: La genèse de l'expédition franco-britannique de 1956 en Égypte. Paris, Sorbonne, 2003. 19-21., 283-284. 10 Marc Ferro: 1956, Suez. Naissance d'un tiers monde. Bruxelles, Complexe, 1982. 118.; Journal d'Égypte, 1956. július 27.
