Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Marelyin Kiss József - Ripp Zoltán - Vida István: A magyar-jugoszláv-szovjet kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa 1953-1958 1079
1114 MARELYIN KISS JÓZSEF - RIPP ZOLTÁN - VIDA ISTVÁN A Nagy Imre-per elhalasztása ellenére Jugoszlávia, Szovjetunió és Magyarország viszonyának kedvező alakulásában törés állt be. Hamar kiderült, hogy az SZKP vezetői mennyire „ortodox sztálinista" álláspontokat és dokumentumokat kívántak elfogadtatni a kommunisták moszkvai konferenciáján. Nyilvánvalóvá vált, hogy nemzetközi méretekben nyoma sincs a kívánt antisztálinista fordulatnak. A jelenős kínai befolyásról tanúskodó dokumentumtervezet nemcsak a revizionizmus elleni „hecckampány" felújítását vetítette előre, de a rossz emlékű Tájékoztató Iroda valamiféle újjáélesztésével is fenyegetett. A JKSZ vezetői pedig mit sem kívántak kevésbé, minthogy elismerjék bármely kommunista párt jogát a kötelező közös ideológia és egyeztetett politikai irányvonal meghatározására.11 2 Jugoszlávia önállóságra, semlegességre, katonai-politikai tömbön kívüliségre épülő, az aktív békés egymás mellett élést hirdető külpolitikai doktrínáját egy csapásra megkérdőjelezte volna egy olyan aláírás, mely a táborba való „beiratkozással" ért volna fel. Az adott helyzetben a magyar és a jugoszláv pártvezetés ismét csak a konfliktus tompítására és a feszültség enyhítésére törekedett. Kádár János, természetesen a szovjet álláspontot elfogadva, a nemzetközi tanácskozás dokumentumait illetően kompromisszumos megoldásokat ajánlott. Jugoszlávia viszont az ENSZ soros közgyűlésén a magyar szempontokat figyelembe véve szavazott. Annak ellenére, hogy a moszkvai konferenciát megelőzően kimondottan fagyossá vált Belgrád és Moszkva viszonya, a Kádár János vezette magyar pártküldöttség a szovjet fővárosban november 12-én találkozott az E. Kardelj és A. Rankovic vezette jugoszláv delegációval. A megbeszélésen nem látszott kilátástalannak a kapcsolatok javítása. Elvi megegyezésre jutottak ugyanis abban, hogy magas szintű bizalmas pártközi találkozót tartanak a közeljövőben, amelynek során megkísérlik tisztázni a két párt között még fennálló nézeteltéréseket.11 3 A kommunista pártok 1957. novemberi moszkvai értekezlete és az ott elfogadott tizenkét párti nyilatkozat annak az ortodox, mereven a sztálinista dogmákhoz ragaszkodó kínai álláspontnak felelt meg, amelyet a legtöbb kommunista párt nagyon is szívesen fogadott.11 4 Tito távolmaradása és a dokumentum aláírásának elutasítása csak fokozta a kelet-európai népi demokráciák keményvonalas vezetőinek elszántságát a titóista revizionizmus kérlelhetetlen bírálatában. A lengyel pártvezető, W. Gomulka magára hagyottan ugyan próbált valamelyest ellenállni az ideológiai-politikai nyomásnak, de Kádár János nem állt mellé, sőt az MSZMP első titkára a magyarkérdésről szólva mintegy előrevetítette a Nagy Imre-per fő ideológiai „üzenetét". Beszéde szerint az imperialista összeesküvéssel cimboráló „árulók" elítélése megtörténik és a várható büntetésük is indokolt. Moszkvában az is egyértelművé vált, hogy a kommunista 112 A jugoszlávok, a szovjet ígéretek alapján, csupán a békés egymás mellett élés elvei mellett hitet tevő dokumentum elfogadására számítottak, 1. Eduard Kardelj: Visszaemlékezések. Forum. Újvidék, 1981. 166. 113 MOL M-KS 288. f. 9/1957/7. ő. e. 114 Az 1957. november 14-16-i értekezleten elfogadott Moszkvai Nyilatkozatot 1. Népszabadság, 1957. november 22.
