Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Marelyin Kiss József - Ripp Zoltán - Vida István: A magyar-jugoszláv-szovjet kapcsolatok és a Nagy Imre-csoport sorsa 1953-1958 1079

1084 MARELYIN KISS JÓZSEF - RIPP ZOLTÁN - VIDA ISTVÁN szovjet hadászati tervekben Magyarországot, Jugoszlávia elleni katonai táma­dás esetén, felvonulási terepként vették számításba, de a legújabb kutatások szerint Sztálin ténylegesen nem akarta Jugoszláviát katonailag megtámadni.15 A jugoszlávok a katonai fenyegetést komolyan vették, reguláris csapatokat ve­zényeltek a magyar-jugoszláv határ közelébe, V Vukmanovic-Tempo, a jugo­szláv kormány alelnöke, a JKP KB Végrehajtó Bizottságának tagja megbízást kapott partizánegységek szervezésére, ha a szovjet támadás bekövetkezik.1 6 Belgrád súlyos külpolitikai elszigeteltségéből nyugati támogatással jutott ki. Amikor Nyugat-Európa és az Egyesült Államok vezető politikusai meggyő­ződtek róla, hogy Jugoszlávia kizárása végleges a szovjet blokkból, 1950-1951 fordulójától megkezdték az ország pénzügyi és katonai segélyezését. Az ország 1945 és 1961 között 3,6 milliárd dollár segélyt és hitelt kapott, s ebből 2,8 milliárd dollárt 1950 után. A közép- és délkelet-európai térséget fegyveres összetűzéssel is fenyegető konfliktusnak a szovjet diktátor 1953. március 5-én bekövetkezett halála vetett véget. A régi-új szovjet párt- és állami vezetés a kül- és a belpolitikában egy­aránt hatalmas csődtömeget örökölt. Külpolitikai téren a kelet-nyugati feszült­ség mérséklése, az évek óta húzódó nemzetközi kérdések (koreai és vietnámi háború, osztrák államszerződés stb.) rendezése mellett nagy figyelmet fordított a népi demokratikus országok helyzetére, s különösen a szovjet-jugoszláv vi­szony helyreállítására. A kapcsolat normalizálását a szovjet fél kezdeményezte. 1953. június 15-én új nagykövetek kinevezésével Moszkva és Belgrád helyreállította a diplo­máciai kapcsolatokat. Egy évig azonban újabb lépésre nem került sor. Ez egy­részt azzal függött össze, hogy Jugoszlávia 1953. február 28-án együttműködési szerződést kötött az 1952 óta NATO-tag Görögországgal és Törökországgal, amit Moszkvában gyanakvással fogadtak, másrészt arra vezethető vissza, hogy a szűkebb pártvezetésen belül a Jugoszláviához való viszony kérdésében éles viták folytak. Az ortodox szárny, élén az akkor még befolyásos Molotov külügy­miniszterrel helytelenítette a közeledést Belgrádhoz, az államközi kapcsolatok rendezését viszonylag alacsony szinten még el tudta fogadni, de makacsul elle­nezte a pártkapcsolatok újrafelvételét, s szerette volna megakadályozni Jugo­szlávia visszakerülését a népi demokráciák táborába. Molotov ellenségesen nyi­latkozott Titóról, a régi elkoptatott szólamokat ismételgette: a jugoszláv párt­főtitkár szerinte Jobboldali elhajló", nacionalista, a kommunista mozgalom árulója. Azt hangoztatta, hogy Belgráddal csupán olyan jellegű viszonyt kell kiala­kítani, mint amilyennel a Szovjetunió az „agresszív" NATO-országokkal rendelke­zik. Ezzel szembekerült Berijával, aki 1953. június 26-i letartóztatása előtt, az ő és 15 L. Ritter László: War On Tito's Yugoslavia? The Hungarian Army in Early Cold War Soviet Strategies. Parallel History Project on NATO and the Warsaw Pact. Analysis, Document and Photo Collection. 2005. február 18. Elérhető: http://www.isn.ethz.ch/php/collections/coll_Tito.htm 16 Feljegyzés Ju. V Andropov szovjet nagykövet Rákosi Mátyással folytatott megbeszéléséről. 1955. augusztus 24. Szovjet nagyköveti iratok Magyarországról 1953-1956. Kiszeljov és Andropov titkos jelentései. Összeállította és a bevezető tanulmányt készítette Baráth Magdolna. Napvilág Kiadó. Budapest, 2002. 260-254.

Next

/
Thumbnails
Contents