Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Balogh Judit: Egy székely nemesi karrier a 17. században. Lippai András; a székely hadnagy története 973
EGY SZÉKELY NEMESI KARRIER A 17. SZÁZADBAN 983 Összegezve megállapíthatjuk, hogy a székelység számára a felemelkedés legkézenfekvőbb útja még a 17. században is a katonáskodás volt. Új elem viszont, hogy néhány évig tartó végvári katonai szolgálat megfelelő alapot teremthetett ahhoz, hogy sikeres végvári vitézként visszatérve jelentősebb tisztségek váljanak elérhetővé számukra a Székelyföldön belül. A felemelkedés „kezdőlökését" tehát ez. esetben külső tényező adta: az Erdély határán fekvő törökellenes végvárak valamelyikében való katonáskodás. Lippai András — amennyiben igaznak bizonyul feltételezésünk, miszerint eredetileg székely származású volt — nevével részben új identitást is szerzett, amely megkönnyítette számára a kiválást, a közösség számára pedig, hogy új tisztségeit elfogadja. Természetesen korántsem minden „idegenbe" távozott székely emelkedett ily módon fel, de a 16-17. század fordulójának háborús- és polgárháborús viszonyai közepette vállalt katonai szolgálat erre esélyt adhatott. A hadnagyság és a katonai vezetésnek a hadi vállalkozásokban való gyakorlása azután szintén újabb segítséget jelentett, talán a legjelentősebbet ahhoz, hogy a katonai befolyás érvényesítése révén az adott személy saját mikroközösségének tagjait vonja hatalma alá. Bár ez a momentum rendkívüli esélyt jelentett a továbbemelkedésre, természetesen mégsem éltek vele mindannyian, azaz itt is szükség volt az egyéni ügyességre, fel kellett ismerni és ki kellett használni a lehetőségeket. Az összeírások azt mutatják, hogy az a Lippai András, aki ősjobbágyokkal egyáltalán nem rendelkezett, és többen azért álltak szolgálatába, mert a had elől mentette őket, befolyását meg tudta felettük (is) tartani, sőt minden bizonnyal növelni is, hiszen haláláig folyamatosan képes volt ezt a helyzetet saját gyarapodására kihasználni. Jobbágyai számát tekintve 1614-ben 21 jobbágyával Udvarhelyszéken már a 13. helyen állt a jobbágytartók között,5 4 amikor a már országos tisztséget betöltő Péchy Simonnak például 57,5 5 Balassi Mihálynak pedig 40 jobbagya volt. Ezzel a jobbágyszámmal Marosszéken a 11., Háromszéken a 21. helyen állt, közvetlenül a 22 jobbágyot bíró Kamuti Farkas után, Csík-, Gyergyó- és Kászonszéken pedig a 7. helyen, éppen ugyanannyi jobbággyal, mint amennyivel Apor Lázár rendelkezett. Anyagi helyzete és gyarapodása tehát még székelyföldi viszonylatban is jelentősnek tekinthető. Lippai András tehetséges klientúra-építő is volt; és a bemutatott perek szerint, ha pártfogoltjait támadták, igyekezett azokat a közösséggel szemben megvédeni. Ezen kívül nyilván személyes „rábeszélő" képessége is erős lehetett, hiszen csak így képzelhető el, hogy ilyen mértékben képes volt vagyonát gyarapítani.. Érdekesség, hogy Lippai mennyire katonai befolyását helyezte még jobbágyszerzések esetében is előtérbe - ellentétben sokakkal, akik éppen ekkoriban folytonos hatalmaskodásokkal, erőszakkal gyűjtöttek szolgálatukba sokakat a székely köznép vagy a szegény lófők soraiból. A karrierépítés tekintetében ugyanakkor ez a mondhatni féloldalas, azaz csupán a katonai tekintélyre alapozott hatalomkoncentráció jól mutatja Lippai homo novus voltát és ezzel 54 A székek jobbágytartóinak táblázatai: Balogh J.: A székely nemesség i. m. 145-212. 55 Természetesen az országos méltóságot betöltők és a jelentősebb székely nemesek nem kizárólag a Székelyföldön rendelkeztek jobbágyokkal, ám az értékek a székely társadalmon belüli arányokat így is jól szemléltetik.
