Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Balogh Judit: Egy székely nemesi karrier a 17. században. Lippai András; a székely hadnagy története 973
EGY SZÉKELY NEMESI KARRIER A 17. SZÁZADBAN 979 örökséget újraossza, minden bizonnyal megpróbálták egy ilyen lófő-örökséggel Lippait úgymond megfizetni. Az örökségért azonban ez esetben jelentkezett egy örökös, bizonyos Szász János,3 1 így a „foglalás" nem lehetett zökkenőmentes, a közösség minden eszközével igyekezett ugyanis megakadályozni a kiválást, vagyis azt a törekvést, ha valaki saját korábbi társadalmi pozícióját akarta megváltoztatni. Am nemcsak a „leválóval" szemben lépett fel erőszakosan a székely falu közössége, hanem mindazokkal szemben is, akik az ő szolgálatába álltak, vagy klientúra-rendszerébe igyekeztek tartozni. Ezt mutatja a második per, amikor nem magával Lippai Andrással szemben léptek fel, hanem a jobbágyát, illetve annak a telkét támadták meg.32 A dolog minden bizonnyal azért váltott ki a közösség tagjaiból ellenérzést, mert a perben megnevezett jobbágy, bizonyos Lőrincz János neve mellé az 1614. évi összeírás3 3 alkalmával még azt írták, hogy az illető —• csakúgy, mint Lippai András legtöbb jobbágya — nemrég még szabad székely volt, azaz minden bizonnyal maga Lippai állította őt a szolgálatába. A dolog külön érdekessége, hogy a perbe hívott minden bizonnyal lófő rendű volt, és egyik szolgálója, bizonyos Márton volt Lőrincz János csűrének és istállójának a felgyújtója. A közösség tehát akár fizikai bántalmazással, akár a ház, épületek lerombolásával „büntette" a közösségből való kiszakadásért nemcsak azt, aki gazdagodni kezdett, és birtokokat, jobbágyokat szerzett, hanem mindazokat is, akik valamilyen formában hozzá szegődtek, azaz a jobbágyai vagy csak „kliensei" lettek. A házak „megdúlása" régi székely közösségi büntetési módnak tekinthető.3 4 Különösen gyakran éltek vele a 16. század folyamán, akkor főképpen a „bebíró", azaz nem székely birtokosok házai ellen fordult nem ritkán a székely közösség dühe. Ez a „közösségi düh" azonban sohasem tekinthető valamiféle hirtelen érzelmi felindultságnak, sokkal inkább egy ősi szokás nagyon is tudatos gyakorlásának, valamiféle közös tudás szinte szimbolikus megőrződésének.. Minthogy a székely társadalom magát elsősorban közösségként definiálta, a „megdúlást" azokkal szemben alkalmazták, akik megsértették a közösségi önértelmezést. A periratok szerint a 17. században nem kevés esetben a belülről kifelé törekvőkkel szembeni szokásos eljárás volt ez, bár legalább ilyen arányú volt a testi bántalmazás is. Lippai András „kliensi rendszerének" legelső tagja minden bizonnyal az a Fancsali János lehetett, akinek a neve 1622-ben bukkant fel a periratokban, és azután meglehetősen gyakran szerepelt bennük. Az ekkor indított per felperese bogárdfalvi Fancsali János, az alperese pedig a bogárdfalvi bíró volt a falu képében.3 5 A per tanúsága szerint Fancsali János saját házához a falutól nyílföldet kért. Az eset mindennaposnak tekinthető. A korszak, vagyis a 17. század első fele tele volt hasonló perekkel, amelyekben az általában lófőrenden lévő felperes azért hívta bíróság elé a falut, illetve a falu képében a bírót, mert a falu 31 KmOL TV/3. 1612/219. A felperes lófö-telke a perben foglalt telekkel szomszédos volt. 32 Uo. 1615/325. 33 SZOKL IV 356. 34 Balogh J.: A székely nemesség i. m. 53. 35 KmOL IV/6. 1622/73.
