Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Kruppa Tamás: Nagyvárad jelentősége a Báthoryak művelődés- és valláspolitikájában 945
946 KRUPPA TAMÁS alábbis névleg — Báthory István töltötte be, ő azonban ekkor bécsi fogságban volt. Bár a kapitányi névsor hiányos, és adataink szerint Hagymássy 1567-ben és 1568-ban állomásozott itt, a helyi tradíciót figyelembe véve, elképzelhető, hogy a fejedelem bizalmas embere már két évvel korábban is birtokolta ezt a tisztséget. Hagymássy felelősségét látszik alátámasztani egy másik adatunk is, amely szerint a székesegyház kincseinek egy jó része az ő birtokába került.3 Akárki is állt a rombolások mögött, néhány hónappal később újabb csapás érte az egyre gyengülő váradi katolicizmust; az 1566. március 10-én összehívott tordai országgyűlés megtiltotta a bálványozónak tekintett katolicizmus hirdetését. A cikkely külön kitért a káptalan tagjaira is, akiknek virágvasárnapig adott távozási haladékot. A november 30-án megnyílt szebeni gyűlés pedig gyakorlatilag megszüntette a káptalant, két — nyilván kálvinista — „papra", Kanisay Jánosra és Fórisra, valamint a biliar vármegyei jegyzőre bízva a hiteleshelyi teendőket.4 Három évvel később újabb felekezeti polémia osztotta meg a váradiakat; az antitrinitáriusok Dávid Ferenc püspökkel az élen, az ekkorra szintén ariánussá váló János Zsigmond támogatását élvezve, Váradon megmérkőztek a Méliusz Péter vezette kálvinistákkal. A nagyváradi disputával a legújabban új adatokat is hozva Balázs Mihály foglalkozott, aki meggyőző érveléssel mutatta ki, hogy erre az irodalmi konzekvenciái miatt is nagy jelentőségű disputára azért került sor, hogy az antitrinitáriusok megvethessék a lábukat a partiumi régióban is.5 A disputa nem hozott egyértelmű sikert egyik fél számára sem, bár mindkettő győztesnek kiáltotta ki magát. Mondandónk szempontjából azonban legalább annyira fontos két, eddig kellő figyelemre nem méltatott könyvészeti adat. A váradi könyvnyomtatás 1565-ben kezdődik, amikor Hoffhalter Raphael Debrecenből a városba költözött, éppen abban az évben, amikor megkezdődnek az erőszakos cselekmények a katolikusok ellen. Hoffhalter 1566-ig maradt a városban, amikor a személyét ért támadások miatt — azzal gyanúsították meg, hogy az antitrinitáriusokkai rokonszenvezik — Gyulafehérvárra költözött. Jakó Zsigmond ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy Hoffhalter Váradon Méliusznak csak a szentíráshoz kapcsolódó műveit adta ki, vitairatait nem.6 Fia, Rudolf, apja 1568-ban bekövetkező halála után elhagyta a fejedelmi székhelyet, és először Váradra ment, majd eltávozott az országból. A szakirodalom nem egységes abban, hogy Sasvári Gergely váradi lelkész 1570-ben Váradon megjelent művét Hoffhalter Rudolf vagy a ponyvaművek kiadásával foglalkozó Komlós András adta-e ki. A váradi könyvkiadás jelenlegi tudásunk szerint 1570-ben hosszú időre megszűnt.7 Az utolsó, bizonyíthatóan itt keletkezett munka ez a református 3 Boldog Várad, 168. 4 A végzésekhez vö. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. II. köt. (Magyar Történelmi Emlékek III. oszt. Magyar Országgyűlési Emlékek). Szerk. Szilágyi Sándor. Bp., 1876, (a továbbiakban EOE) 302, 327. 5 Balázs Mihály: Teológia és irodalom. Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei. (Humanizmus és reformáció 25. Szerk. Jankovics József) Bp., 1998, (a továbbiakban Teológia és irodalom) 11-23, ill. 33-45. 8 Jakó Zsigmond: A Hoffhal terek váradi nyomdája. In: Művelődéstörténeti tanulmányok. Szerk. Csetri Elek, Jakó Zsigmond, Tonk Sándor. Bukarest, 1979, 55. 7 Vö. Régi Magyarországi Nyomtatványok. I. köt. 1473-1600. Szerk. Borsa Gedeon. Bp., 1971. (a továbbiakban RMNY) 293. sz. Fitz József: A magyarországi nyomdászat, könyvkiadás és könyvkereskedelem története. II. köt. A reformáció korában. Bp., 1967, (a továbbiakban Fitz,) 216.
