Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Palotás Emil: Kelet-Európa története a 20. század első felében (Ism.: A. Sajti Enikő) 787

789 TÖRTÉNETI IRODALOM György: Közép-Kelet-Európa gazdasági fejlődése a 19-20. században. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976.) Hazai történetírásunkban általános, átfogó jellege miatt Palotás könyve talán leginkább Berend T. Iván nemrég megjelent két könyvével vethető össze, amelyek közül az egyik a térség 19. századi történetét, a másik pedig a 20. század második felének törté­netét dolgozta fel.( Berend T. Iván: Kisiklott történelem. Közép-és Kelet-Európa a hosszú 19. szá­zadban. História - MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 2003. és uő.: Terelőúton. Kö­zép-és Kelet-Európa 1944-1990. Vince Kiadó, Budapest, 1999.) Palotás Emil az első részben az általános európai trendekből kiindulva vezeti le a térség 19-20. század fordulójának demográfiai, társadalmi, gazdasági állapotát, jól megválogatott szá­mokkal illusztrálja a fejlettségi szintkülönbségeket, az ún."nyugati-keleti lejtő" tendenciáját, vala­mint a térség egyes részei közötti eltéréseket. Az Osztrák-Magyar Monarchia politikai viszonyai­nak rövid, de jól áttekinthető összegzése után a 19. század végének, 20. század elejének bemuta­tását a balkáni nemzetállamiság két Balkán-háborút követő kiteljesedésének elemzésével zárja. Ε fejezet mintegy „bevezetés" a térséget feszítő problémákba, amelyek majd az első világháború fé­nyében nyernek új dimenziót, s amelynek tárgyalása a könyv következő nagy tematikus egységét alkotja. Nem könnyű az első világháború fogalmával lefedhető bonyolult, nagy hatású, mindmáig komoly vitákat kiváltó történeti eseményeket úgy összefoglalni, hogy a leírtak egyrészt közvetít­sék a témára vonatkozó legfrissebb történeti eredményeket ( lásd a háború kitörésének okaira vo­natkozó lassan száz esztendős történészi diskurzust, vagy magukat a következményeket), más­részt, tankönyvről lévén szó, hogy magukba foglalják a legfontosabbnak ítélt kül-és belpolitikai, valamint hadászati eseményeket, leírják az egyes országok, népek háború kapcsán megfogalma­zott legfontosabb céljait, ezek változását, stb. Palotásnak sikerült a már-már lehetetlen: viszony­lag rövid terjedelmi keretek között, a legfrissebb kutatási eredményeket összegezve mutatja be, miért lett a háborús felek eredeti elképzeléseivel ellentétben alapvetően más Kelet-Európa a há­ború után. Ezt úgy oldja meg, hogy egyrészt jó kérdések köré csoportosítja mondandóját (a hábo­rú menete, a nagyhatalmak hadicéljai, az egyes kelet-európai nemzeti mozgalmak, illetve a balká­ni kormányok törekvései), másrészt válaszaiban mindvégig ott van a történész analitikus szemlé­lete. Munkájának talán legnagyobb erénye éppen ez: elemez és nem kinyilatkoztat. Nincsenek le­egyszerűsített válaszai. Mintegy illusztrációként, álljon itt a szerző egyik szerintünk fontos gon­dolata: „1914-ben, de még sokáig azután sem sejthette senki, hogy a Kelet-Európát addig uraló három hatalmas birodalom egyike sem lesz nyertes, sőt túl sem éli ezt háborút (...). A kettős mo­narchia eltűnésével, továbbá Német-és Oroszország földrajzi és politikai-stratégiai visszaszorulá­sával vákuum támadt, amely lehetővé tette az orosz és a germán szféra közé szorult 'Köztes-Eu­rópa' önállósulását - két évtizedre." A könyv további fejezetei, az 511 oldalból kereken 360 oldal, már ennek a két évtizednek, azaz a nemzeti államiság korszakának vizsgálatáról szól. Mielőtt a szerző az egyes régi-új államok, azaz Lengyelország, Csehszlovákia, a három balti ország, Litvánia, Lettország, Észtország, Románia, Jugoszlávia, Bulgária és Albánia külön-külön történő tárgyalásába fogna, összehasonlító elemzésnek veti alá a kialakuló államrendszereket. Nem ragad le olyan, nálunk még ma is oly csábító kérdés tárgyalásánál, mint a „területállomány kialakítása", inkább a terület és a lakosság változásait egy áttekinthető, sokatmondó táblázatba sűríti (143.1.). Majd figyelmét a térségben mindenhol meghonosodó alkotmányos-parlamentáris rendszerek közös és eltérő vonásainak elemzése felé fordítja. Biztos kézzel vezeti be az olvasót az ún. ötjelzős (általános, titkos, közvetlen, egyenes, arányos) választójog rejtelmeibe, a formálódó pártrendszerek struktúráiba, a szociálpolitikai intézkedések kezdeti lépéseibe (állami munkásvé­delem, társadalombiztosítás), az egyes alkotmányok vonatkozó passzusaiba stb. Az eddig közké­zen forgó összefoglalásokkal ellentétben Palotás Emil kiemeli azt a nálunk mindmáig alig ismert tényt, hogy az állam szociálpolitikai szerepvállalását a békeszerződések kifejezetten előírták. Megtudjuk tőle azt is, hogy két kelet-európai ország, Lengyelország és Csehszlovákia, megelőzve a nyugat-európai államokat, törvényesen 8 órára csökkentette a munkaidőt, miközben a ver­sailles-i konferencia által frissen létrehozott Nemzetközi Munkaügyi Szervezet 1919-ben még csak ennek célul tűzését fogalmazta meg. Ehhez még hozzátehetjük, Jugoszlávia első, 1921-es al­kotmánya például, a korabeli német alkotmány hatására kifejezetten hangsúlyozta az állam szociális funkcióit, ami persze nem akadályozta meg a délszláv királyság zömmel szerbiai politikai elitjét abban, hogy már 1920-ban megtiltsa a sztrájkok szervezését. Az új országok első állami intézkedései közül joggal kapott kiemelt hangsúlyt az agrárkér­dés, ezen belül is a földreform kérdése. A szerző jól látja ezeknek az intézkedéseknek a közös cél-

Next

/
Thumbnails
Contents